Egy nappal többet készülhet a Vidi a Malmöre

Előrehozták a Loki elleni meccset.

Szombat helyett pénteken fogadja a címvédő MOL Vidi FC a DVSC-t a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának tájékoztatása szerint a versenybizottság hozzájárult a fehérváriak kérelméhez, amelyet a debreceni ellenfél „aláírásával támogatott”, így a két csapat összecsapását a felcsúti Pancho Arénában egy nappal korábban, 20 órától rendezik meg.

A címvédő MOL Vidi FC a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első felvonásán kedden 1-1-es döntetlent ért el a svéd Malmö vendégeként. A felcsúti visszavágót jövő kedden 20 órától rendezik. Amennyiben a fehérváriak továbbjutnak, úgy az ősszel már biztosan valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörében szerepelnek.

BL-selejtező: jó helyzetből várhatja a Videoton a visszavágót a svéd bajnok ellen

A Malmö kezdte nagyjából 17 ezer néző előtt a mérkőzést, a 7. percben már veszélyes támadást vezetett a Vidi, de komoly gólhelyzet nem alakult ki belőle. A 11. percben viszont ziccer volt a magyar kapu előtt: Kovácsik védte Marcus Antonsson lövését, a Vidi kapusa remekül zárta a szöget, nem lehetett eltenni mellette a labdát.