Vona: A demokráciát nem megteremtjük, hanem elszenvedjük

Első vlogbejegyzésében a demokráciát tűzte napirendre Vona Gábor.

A korábbi pártelnök az első részben a demokráciáról elmélkedik. Szerinte nincs mit csodálkozni azon, hogy a magyar társadalom még nem érett erre a politikai berendezkedési formára, hiszen az ország 1100 évéből mindössze 28-ban gyakorolta azt. Ez pedig a magyar állam fennállásának mindössze 2 százaléka.

Ezért ma hazánkban gyakorlatilag olyan, hogy demokrácia nem létezik. Ami itthon van össze sem hasonlítható a nyugat-európaival, ahol a demokráciának sokkal mélyebb és távolabbra nyúló gyökerei vannak.

Vona szerint jelenleg aggódni kellene akkor, ha a Magyarországot kötő nemzetközi beágyazottság egyszer csak azt mondaná, hogy nem fontos a demokrácia.

„Mi történne a társadalommal és politikával?”

Félő, hogy nagyon hamar eltűnne vagy átalakulna, mivel úgy tűnik, a magyarok

„a demokráciát nem megteremtik, hanem elszenvedik.”

A feladat az, hogy a társadalomban megteremtsük az igényt a demokráciára, ami ugyan nem tökéletes rendszer, de ez az a politikai berendezkedés, ami leginkább képes az önkorrekcióra.