Szabadlábon a szeptember 11-i terrortámadás első elítéltje

Frauke Köhler a Bild című lap értesülését megerősítve elmondta, hogy Munir el-Motaszadeket a 15 év szabadságvesztés büntetésének vége előtt néhány héttel, az idén november helyett október közepén kiengedik a Hamburg Fuhlsbüttel nevű negyedében működő büntetés-végrehajtási intézetből. 

A legfőbb ügyészség azzal a feltétellel járult hozzá a büntetésrövidítéshez, hogy a marokkói férfit a szabadlábra helyezés után azonnal visszatoloncolják a hazájába. 

A németországi belépési tilalommal együtt járó kitoloncolás lehetőséget ad a hatóságoknak arra, hogy "azonnal letartóztassák, ha még egyszer német földre teszi a lábát" - idézték hírportálokon a szóvivőt.

Munir el-Motaszadek a szeptember 11-i támadásokkal kapcsolatos bírósági tárgyalások első elítéltje. Tizenöt évi szigorított börtönbüntetést róttak ki rá 2003-ban, amiért részt vett az eltérített utasszállító repülőgépekkel végrehajtott, 3066 ember halálát okozó merényletek előkészítésében. 

A támadásokat az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet egy hamburgi sejtje hajtotta végre. A most 44 éves marokkói férfit a sejt alapítói között tartják számon.

Munir el-Motaszadek 1993 óta élt Németországban, és 1995 óta lakott Hamburgban, ahol tanulmányokat folytatott a műszaki egyetemen. Az al-Kaidával legkésőbb 2000-ben került kapcsolatba, meg is járta a terrorszervezet egyik afganisztáni kiképzőtáborát.

A Bild szerint már 2014-ben is kezdeményezték szabadlábra helyezését, de a szövetségi legfelső bíróság ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy továbbra is veszélyes a társadalomra.