A kormánylap szerint már az idén vádat emelhetnek Czeglédyék ellen

Még a Jobbik ellen is felhasználta a kormánysajtó Czeglédyt.

A Magyar Idők című kormánylap saját forrásaira hivatkozva arról ír, hogy a korábbi szombathelyi szocialista politikus, Czeglédy Csaba és húsz gyanúsított társa ügyében nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága részéről már nem várható új nyomozati cselekmény, mert elegendő bizonyíték gyűlt össze a vádemeléshez, amelyre várhatóan még az idén sor kerül.

A vád: bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, mintegy 6,3 milliárd forintos kárt okozó költségvetési csalás.

Emlékezetes, hogy Czeglédy Csabát a kampány során kibe-ráncigálták az előzetesből, folyamatosan a közbeszédben tartva az ügyét.

De nemcsak a szocialisták ellen használta fel ezt az ügyet a fideszes lakájmédia, hanem a Jobbikkal szemben is. Hazugságukért csak a választások után kértek bocsánatot:

Ma a Pesti Srácok beismerte egy Rig Lajosról szóló hazugságát is

Beszámoltunk arról, hogy a Pesti Srácoknak ma már le kellett közölnie a címlapján egy helyreigazítást, ugyanis még március 26-án hazudtak a jobbikos Sneider Tamásról, de még korai lett volna nyugtával dicsérni a Napot. A Pesti Srácok elnevezésű kormánylap július 31-én ismerte be egy március 26-ai hazugságát.