Erdogan már a lakosság aranyáért és devizájáért könyörög

Úgy tűnik, nem érte meg újathúzni Amerikával, mert Trump komolyan gondolta, hogy padlóra küldi Törökországot.

A török líra pénteken kora délután 17 százalékkal állt gyengébben a dollárral szemben, korábban azonban 20 százalék napi veszteségnél is járt. A líra heti vesztesége 28 százalék, az év eleje óta pedig 71 százalékkal gyengült. Az euróval szemben 16 százalékkal gyengült péntek délutánra a török líra, heti vesztesége 26 százalék, az év eleje óta pedig 63 százalékkal gyengült.

Erdogan elnök pénteken arany- és deviza megtakarításaik lírára váltására kérte fel az ország polgárait a líra árfolyamának a védelmében.

A török líra már az idei elnök- és parlamenti választások előtt is jelentős mértékben gyengült, amit Recep Tayyip Erdogan török elnök az ország gazdaságának a megroppantására irányuló összehangolt nemzetközi akciónak tulajdonított. Devizatartalékaik lírára váltására akkor is intézett felszólítást az ország polgáraihoz a török elnök.

A török líra árfolyamvesztése az Egyesült Államokkal egyre mélyülő politikai ellentétekkel párhuzamosan a választások után is folytatódott.

A líra árfolyamának zuhanása a napokban felgyorsult, miután az Egyesült Államok augusztus elején gazdasági szankciókat jelentett be Törökország ellen egy amerikai lelkész fogva tartása miatt.

A török líra pénteki esését csak tovább gyorsította, hogy Donald Trump amerikai elnök

a török alumínium és acéltermékekre kivetett vám megduplázását jelentette be.

Berat Albayrak török pénzügyminiszter pénteken Isztambulban új, a jegybanknak nagyobb függetlenséget biztosító és szigorúbb költségvetési fegyelemre épülő, "fenntartható és egészséges mértékű" gazdasági növekedést biztosító gazdaságpolitika bevezetését jelentette be üzletemberek előtt tartott beszédében. Kevés részlettel szolgált azonban a kormány terveiről ahhoz, hogy meggyőzze a pénzpiacokat a török líra rekordnagyságú árfolyamesésének megállításáról.

Az a kijelentése viszont, hogy a kormány az inflációt és a gazdasági növekedést nem tekinti egymás alternatíváinak, valószínűleg sokkal inkább tovább mélyíti a nemzetközi pénzpiac ellenérzéseit a török gazdaságpolitikával szemben.

Erdogan beleállt a szkanderba Washingtonnal

Eddig türelmesek voltunk - hangsúlyozta Erdogan."Azonban elrendelem: fagyasszuk be az amerikai igazságügyi és a belügyminiszter javait, ha vannak nekik ilyenek" - mondta Ankarából sugárzott televíziós beszédében az elnök."Nem akarunk részt venni egy vesztes-vesztes játszmában" - tette hozzá ugyanakkor. "Mindkét országnak árt, ha egy politikai és igazságügyi vitát gazdasági síkra helyezünk."