Ikszelt az Újpest Pakson, továbbra is hibátlan a Honvéd

A Honvédnak 12, az Újpestnek 5, a Mezőkövesdnek 4, a Paksnak 2 pontja van.

Paks-Újpest

Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott vasárnap a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában. Az Újpest már a 3. percben megszerezte a vezetést – Zsótér szögletét követően a szemfüles Diallo használta ki a paksi védelem késlekedését –, majd kiegyenlített mezőnyjáték mellett a hazaiakkal ellentétben a vendégek a kapura is veszélyt jelentettek. A 24. percben váratlanul egyenlített a Paks: Bertus szabadrúgása után a labda a hálóban kötött ki, miután senki nem ért bele a kapu előtti tömegből. A gól felrázta a hazaiakat, így a szünetig hátralévő időben már előttük az adódtak lehetőségek, de az eredmény nem változott.

A második játékrészben csökkent az iram, a sok technikai hiba miatt a kapuk ritkán, a hajrához érve pedig már egyáltalán nem forogtak veszélyben.

A Paks a negyedik fordulót követően is nyeretlen maradt a bajnoki szezonban – két vereség mellett másodszor játszott döntetlent –, közben az Újpest a megszerezhető 12 pontból – a mostani eggyel – ötöt gyűjtött be.

Paksi FC-Újpest FC 1-1 (1-1), gólszerzők: Bertus (24.), illetve A. Diallo (3.)

Mezőkövesd-Honvéd

A Budapest Honvéd 1-0-s győzelmet aratott a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában, így továbbra is százszázalékos. A mostani találkozó előtt a hazai együttes is veretlen volt, igaz, eggyel kevesebb meccset játszott, mivel múlt héten elhalasztották a címvédő MOL Vidi FC elleni összecsapását a rivális Bajnokok Ligája-szereplése miatt.

A mérkőzés eleje kiegyenlített küzdelmet hozott, de elsősorban Drazic megindulásai jelentettek érdemi veszélyt, azonban a Honvéd védelme rendre tisztázni tudott. A kispestiek a 20. perc után átvették az irányítást, s az addigi mezőkövesdi helyzetek után már többször Dombónak kellett hárítania. A szünetig egyre nagyobb nyomás nehezedett a hazai kapura, de gól nem született a fordulásig.

A második játékrész ott folytatódott, ahol az első befejeződött, azaz a Honvéd támadásban maradt, s Vadócz tért ölelő kiugratása után Holender gólra váltotta ziccerét. Hátrányban a Mezőkövesd aktívabb lett, de a fővárosiak védelme elég stabilnak bizonyult, így Grófnak tulajdonképpen védenie sem kellett, csupán néhány beadást fogott meg a minimális előny megtartásához, azaz a Honvéd - a jobb gólkülönbségével éllovas Ferencvároshoz hasonlóan - továbbra is százszázalékos.

Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 0-1 (0-0), gólszerző: Holender (51.)