Nincs bölcsi, titokban szervezik a gyerekek felügyeletét

Módosították a törvényt, csak a feltételek nincsenek meg a betartásához.

A 24.hu arról a kettősségről is ír, hogy a módosítást az édesanyák foglalkoztatási esélyeinek javítása céljából hozták, ám ezáltal a gyerekek elhelyezési problémái miatt, csak megnehezítették a munkaerőpiacra való visszatérésüket. Azok az anyukák ugyanis, akik a GYED letelte után visszamennének dolgozni, nehéz helyzetbe kerülnek. Vagy elviszik gyereküket egy városi bölcsődébe, mert a környező falvban nincsenek ilyen intézmények vagy otthon maradnak velük még egy évig. Utóbbi esetben azonban vállalniuk kell a havi 25 ezer forintos GYED-del járó szűkös megélhetést.

Eddig csak a tízezer főnél nagyobb városokban volt kötelező bölcsődét működtetni, most azonban minden olyan településen mini-, családi- és munkahelyi bölcsődéket kellene kialakítani, ahol legalább negyven, 3 év alatti gyermek él vagy ahol legalább 5 gyermek szülei igénylik az ellátást. A kis falvakban ez nem csak anygilag megoldhatatlan: már az óvónőket is lasszóval kell fogni -írja a portál.

Ezért sok önkormányzat most arra kényszerül, hogy engedély nélkül indítson el bölcsődés csoportot az óvodákban.