Kunhalmi Ágnes a női mellekkel magyarázta a nők kevesebb fizetését

Mondjuk, az ő esetében ez pont nem igaz.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes is beszállt a gender-vitába, a politikus az ATV-ben fejtette ki ezzel kapcsolatos álláspontját.

Mint mondta, "a gendertudományok azzal foglalkoznak, hogy miért van az még mindig, hogy ugyanolyan diplomát végez ön is, én is, ugyanannyi éve dolgozunk egy adott munkakörben, de énnekem, mert két cicim van és nő vagyok, kevesebb a bérem. Tetszik érteni?"

A műsorvezető Kárász Róbert meg is értette, sőt szerinte "ezt egyébként most mindenki megértette".

Mint ismert, az Orbán-kormány betiltaná hazánkban a társadalmi nemek szakot a hazai egyetemeken, pontosabban az ELTE-n és a CEU-n, ahol eddig folyt ilyen képzés. Az ELTE hétfőn már kritikával is élt a döntéssel szemben.

Többek között azt emelték ki a szak megtartása érdekében, hogy

"az oktatás hosszútávon olyan szakemberekből biztosíthat utánpótlást, akik a férfiak és nők közötti társadalmi viszonyokkal foglalkoznak, amihez hozzátartozik a család és a népesedés is, a nők munkaerő-piaci helyzetével, a GYES-ről, GYED-ről való visszatéréssel, és az egyenlőtlen bérezéssel együtt."

A jobboldali publicista, Bencsik Gábor is hasonlóan érvelt, amikor azt írta, hogy a gendertudomány nem az, amit felületes újságírók írnak róla.

"Nem túltolt feminizmus, nem a család szétverése, nem kisgyerekek nemváltásának támogatása, nem tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása. Hanem annak vizsgálata, hogy a biológiai nem miként jelenik meg a társadalomban. Márpedig megjelenik. És ennek ezer vonatkozása van. És ha ezeket nem ismerjük, hogyan akarjuk elérni például azt, hogy a társadalom visszanyerje a reprodukciós képességét? Hogyan akarjuk megtalálni az eszközöket ahhoz, hogy a férfiak és a nők újra szeressék a gyerekeket?"

- írta a Facebook-oldalán.

Ki tudja, talán Kunhalmi cicis hasonlata jobban át fog majd jönni.