Ön tudja, kik voltak az első pesti srácok, és rajtuk kívül még kiknek állították a Nemzeti Vértanúk emlékművét?

Olvasási idő kb 36 perc
Ön tudja, kik voltak az első pesti srácok, és rajtuk kívül még kiknek állították a Nemzeti Vértanúk emlékművét?
Tari Tamás
tari.tamas [at] alfahir.hu

Előjáróban: Cikkünk tartalma az eredeti, 2018. augusztus 13-ai közléshez képest – részben oldalunk megújult formátuma, részben tartalmi kiegészítések, átfogalmazások miatt – frissült.

Hetek óta izgalomban tartja a közvélemény erre fogékony részét az újabb szobor-vita, ami ezúttal a Vértanúk terén álló, Nagy Imrét ábrázoló alkotás körül robbant ki. Van aki a Szoborparkba, van aki egy másik közterületre helyezné át az alkotást, és természetesen vannak, akik ezen mélységesen fel vannak háborodva, nagyrészt azért, mert a polémia szinte kizárólag az egykori miniszterelnök történelmi szerepének boncolgatására terelődött, és ebben a mederben folyt tovább, anélkül, hogy más aspektusokat is figyelembe vett volna akár a pro, akár a kontra tábor. Ez a cikk ezt a tévedést igyekszik korrigálni, és egy eddig alig tárgyalt megközelítést villant föl.

A Mandineren indult, majd a sajtóban több felvonásban folytatódó vita Nagy Imre személye, életútja, tettei és mulasztásai körül dühöng, szembeállítva az egyazon személyben rejtőző, magas polcon ülő kommunista pártkádert és az '56-os mártír miniszterelnököt. Mindkét félnek megvan a maga igazsága, ám amiben eddig csak két dolgot nem sikerült figyelembe venni: sem az eltávolítók, sem a megőrzők nem foglalkoztak azzal, milyen mementó váltaná a téren a Nagy Imre-szobrot, és ugyanígy azzal sem törődtek, milyen körülmények között, kik és milyen céllal rombolták el azt egykori helyéről.

Hungária, a szörnyeteg fölötti győzelem és kőkoporsó a magasban
A Parlament és az emlékmű a Vértanúk tere felől
A Parlament és az emlékmű a Vértanúk tere felől
Forrás: Fortepan

Kezdjük a technikai dolgokkal: pontosan hogyan is festett a Nemzeti Vértanúk emlékműve?

A szobor lépcsős talapzatát és a masszív, haraszti kőből faragott emlékoszlopát Kismarty-Lechner Jenő építész tervezte, míg a szobrokat Füredi Richárd szobrász álmodta az alkotásra.

Kismarty-Lechner Jenő az emlékmű első változatának kismintájával
Kismarty-Lechner Jenő az emlékmű első változatának kismintájával

A korabeli források így írják le az egykori emlékművet:

"A lépcsőtalapzatból hatalmas kőpillér emelkedik ki, melynek teteje honfoglalás kori magyar motívumok alkalmazásával megoldott kőkoporsóval zárul. Két oldalán az úgynevezett Attila-kincsről (értsd: nagyszentmiklósi kincs) vett bikafőn nyugvó áldozati csésze van. A kőpillér egyik oldalán Hungária hatalmas ősmagyar alakja áll. Alatta a felirat: "A nemzet vértanúinak 1918-1919". A kőtömb másik oldalán erőteljes, izmos férfi vív sikeres harcot a lábai előtt vonagló szörnyeteggel. Alatta a felirat: "A Fehér Ház kezdeményezésére kegyelettel emelte a magyar nemzet"."

A szobor főalakja, a Szent Koronát viselő, kezében kardot tartó Hungária elszánt tekintettel nézett a Parlament épülete felé, a sárkánygyík fölött győzedelmeskedő férfialak pedig a Szabadság tér felől volt megtekinthető.

A győzedelmes magyarság allegóriája
A győzedelmes magyarság allegóriája

A szobor szimbolikáját nem nehéz megfejteni: Hungária alakja Magyarországot, a győzedelmes férfialak a magyarságot, az eltiport szörnyalak a kommunizmust, a stilizált kőkoporsó pedig a mártírok vértanúságát jelképezi.

József főherceg
József főherceg

A bikafejes áldozati serleggel kapcsolatban - melyben az emlékműhöz kapcsolódó rendezvények során a kegyelet lángjai lobogtak - a Fehér Ház Bajtársi Egyesület elnöke, József főherceg így fogalmazott:

"Régi magyar szokás szerint – úgymond – gondolataink most e serleg köré csoportosulnak. A serleg szimbóluma az áldozatnak, ősi magyar edény, ez fogta fel a hét vezér kicsorgó vérét. Az 1919-es forradalomban sok jó magyar ember vére omlott a szenvedések áldozatos kelyhébe. Kegyelettel kell megemlékeznünk azokról, akik vértanúi voltak magyarságunknak, s akik vérükkel alapozták meg a magyar jövendőt. A kommün idején a társadalom nagy része üldözött vad volt saját hazájában."

Az amlékmű 1934-ben
Az amlékmű 1934-ben

A műalkotás részben már 1930-ban elkészült, ám bizonyos nehézségek miatt a szobrok elkészülésére 1933-ig várni kellett. Az emlékoszlopot 1934. március 18-án leplezték le ünnepélyes keretek között, ám rendhagyó módon a 136 város és község 497 mártírjának neve csak később – a további szükséges anyagi eszközök előteremtése után –, 1936. augusztus 6-ára került föl aranybetűkkel felvésve a tiszteletet parancsoló kőpillérre, 1942-ben pedig a bécsi döntések következtében visszatért területek vértanúinak nevét is feltüntették az oszlopon.

De kik is voltak pontosan a nemzet vértanúi?
Tisza István gróf szobra
Tisza István gróf szobra

A szobor fizikai valójának bemutatása után jöjjön az egyik legfontosabb kérdés:

kinek is állított és állítana emléket ez a műalkotás?

Ahogy az eddigi vitában is ez dominált, úgy a tágabb közgondolkodásban is jellemzően a csengőfrász, lefüggönyözött autók, ávós pribékek, Recsk, az Andrássy út 60. és az '56 utáni megtorlássorozat ötlik föl az emberek tudatában, ha a vörösterror kerül szóba – már, ha egyáltalán bármi is eszükbe jut ezzel kapcsolatban.

A mai köztudatból nem csak a kommunizmus 40 éve, de sajnos a rendszerváltás óta eltelt időszak is generációk fejéből lúgozta ki sikerrel a fogalmat és annak eredetét, az 1919-es Tanácsköztársaság – Rákosi és Kádár alatt "dicsőségesként" ünnepelt – 133 napos rémuralmát. De azt is sikerrel elfeledtették-elhazudták ezek az időszakok, hogy Károlyi Mihály gróf "polgári" forradalma sem volt oly vértelen és bársonyos, ahogy azt mai napig divat aposztrofálni.

Katonák az őszirózsás forradalom idején
Katonák az őszirózsás forradalom idején

Ennek a feledtetésnek köszönhető, hogy a Nagy-szoborért aggódó Népszava és a többi baloldali orgánum munkatársainak nem esik le szégyenében az arca, amikor idézőjelben írja le a szót, míg a Horthy-rendszert terhelő fehérterror összes valós vagy fantázia szülte rémtettét kivétel nélkül elhiszik és olykor-olykor veretes cikkekben validálják.

Pedig az 1918-as őszirózsás forradalomhoz az első pillanattól kezdve vér tapadt:

gróf Tisza István vére.
Ferenc József és Tisza István
Ferenc József és Tisza István

A volt magyar miniszterelnök – aki a Monarchiában egyedülálló módon az utolsó pillanatig kérlelte Ferenc Józsefet, hogy ne ugorjon bele az első világháborúba, ám akit ennek ellenére a közhiedelem máig a konfliktus kirobbantójának tart – 1918. október 31-ei halálát ugyan nem övezte koncepciós per, de történelmi távlatból nézve ugyanaz az embertelen, gyilkos ideológia oltotta ki életét, mint Nagy Imréét.

Tisza István és Návay Lajos emléktáblája a Parlamentben
Tisza István és Návay Lajos emléktáblája a Parlamentben

Azon túl, hogy a Parlament északi bejáratánál önálló, impozáns emlékszobrot, az Országházban pedig – Návay Lajossal közösen – emléktáblát is kapott, nem véletlenül szerepelt az ő neve a legnagyobb betűmérettel az emlékmű leghangsúlyosabb helyén, a Hungária-alak feje fölött. Az ő halálával Magyarország egyik legsötétebb időszaka vette kezdetét.

Iszapos vízben – Károlyiék szerepe és felelőssége
Károlyi Mihály, a vörös gróf
Károlyi Mihály, a vörös gróf

Bár a szobron az 1918-1919-es évszámok álltak, Tisza Istvánon kívül valójában csak az 1919. március 21. és augusztus 6. között, tehát a bolsevista hatalomátvétel után kivégzettek nevei szerepeltek.

Forradalmi tömeg az Astoriánál
Forradalmi tömeg az Astoriánál

Ennek oka igen egyszerű: bár az őszirózsás forradalomhoz nagyjából 590 haláleset köthető, ezek többsége nem szervezett politikai terror, hanem a kialakult, interregnum-közeli állapotokból fakadó anarchia és a megszaporodott köztörvényes bűncselekmények következménye volt.

Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy Károlyi Mihályt vagy pártját bármiben is kevesebb felelősség illetné abban, hogy elindították Magyarországot azon a bizonyos végzetes lejtőn.

Mártírok és áldozatok hosszú sora
Csicsery László és Máhr Jenő, a monitorlázadás alatt hősi halált halt sorhajóhadnagyok temetése
Csicsery László és Máhr Jenő, a monitorlázadás alatt hősi halált halt sorhajóhadnagyok temetése

Az emlékmű két oldalán, településekre lebontva sorakoztak az első magyarországi kommunista rendszer áldozatainak nevei. Korabeli újságcikkekből azt is tudjuk, hogy a legtöbbet szenvedett településeken

  • Dunapatajon 49,
  • Szolnokon 31,
  • Kecelen és Kalocsán 24-24,
  • Solton pedig 14

ártatlan magyar embert gyilkoltak le a népjóléti álarcba burkolózó, barbár eszme nevében.

A budapesti áldozatok névsorának részlete
A budapesti áldozatok névsorának részlete

Az oszlop főalak felőli homlokzatán három csoportra bontva sorolták föl azokat, akiknek emlékét az igazolóbizottság érdemesnek találta erre a megtiszteltetésre.

Külön listát alkottak

  • a római katolikus egyház,
  • a Ludovika Akadémia és
  • a királyi csendőrség

vértanúi, kiknek neve mellé felvésték haláluk helyszínét is.

A szobor homlokzatán lévő névsorok
A szobor homlokzatán lévő névsorok

Az emlékművön szereplő vértanúk névsorát teljes terjedelmében – kisebb hibákkal – a Nemzeti Ujság 1939. június 25-ei száma közölte:

A vörösterror áldozatainak névsora a Nemzeti Ujság 1939. június 25-ei számában
A vörösterror áldozatainak névsora a Nemzeti Ujság 1939. június 25-ei számában

Érdekesség, hogy ebből a listából kimaradt a Kun Béla által kivégeztetett, és az emlékművön a budapesti áldozatok sorában szereplő két bolsevik ukrán tiszt egyike. Isay Jukelsohn neve elírva bár, de szerepel a felsorolásban, Grigory Effinov családneve ugyanakkor tévesen Erődy Ödön családneveként jelenik meg. Arról, hogy mit keres két, még a magyar bolsevikoknál is vérmesebb kommunista az emlékoszlopon, alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

Egy rejtélyes kettős gyilkosság tehetne pontot a Nagy Imre-szobor vitájára

Mindenekelőtt le kell szögezni: a szoboráthelyezés és újraállítás egész folyamata aktuálpolitikai eszköz a Fidesz kezében, ami újabb mesterséges frontvonalat hivatott nyitni a társadalomban. Az aktus emlékezetpolitikai súlytalanságát jól jelzi, hogy a kormány nem tartja fontosnak, illetve nem elég kompetens ahhoz, hogy elmagyarázza annak jelentőségét, megvitatását szinte kizárólag lakájsajtójára bízza.

Azok kedvéért, akik kevésbé járatosak az 1919-es eseményekben tetszőlegesen kiválogattunk néhány megrázó, hősies és tragikus történetet a mártírhalált halt vértanúk sajnos túlságosan is hosszú sorából. Reméljük így mindenki számára világosabbá válik kicsit, milyen emberi sorsok adták az emlékmű valódi jelentőségét, és miért nem valamiféle kurzusereklyéről van csupán szó.

Vércseppek a kereszten – Mártír papok dicsősége
Vércseppek a kereszten – Mártír papok dicsősége

A római katolikus egyház vértanúi közül kilenc pap emlékét örökítette meg a szobor főalak mögötti homlokzata. Többségüket az ellenforradalmi megmozdulásokat követő büntetőakciók keretében végezték ki, mint állítólagos felbujtókat. Mivel zömük tevékenyen nem vett részt az ellenállásban, így leginkább az egyház- és keresztényellenes indulatoknak estek áldozatul.

Hornyik Károly és Kósa József
Hornyik Károly és Kósa József

Ilyen igaztalan vádak alapján gyilkolták meg Kósa József, jászkarajenői plébánost és káplánját, Hornyik Károlyt 1919. május 4-én Szamuely Tibor terrorlegényei. A közeledő román csapatok miatt ugyanis a helyi direktórium elnöke kitűzetett egy méretes fehér lobogót a templom tornyára, azt remélve, hogy így majd nem ágyúzzák a községet. Május 4-én azonban nem a megszálló hadak, hanem az úgynevezett "tengerészdandár" haramiái jelentek meg a településen. A munkástanács elnöke, hogy a büntetőkülönítmény haragját elkerülje, azt hazudta, hogy Kósa tűzte ki a fehér zászlót. A helyi borbélymester, aki értesült a plébános elleni vádakról, fiát küldte el hozzá, hogy értesítse őt és kérje: káplánjával együtt hagyják el a falut, mert életük veszélyben forog. Kósa József így felelt a gyereknek:

"Semmi részem nincs az ellenem felhozott vádakban, nem megyek sehová."

A két lelkipásztor még az aznapi szentmisét is megtartotta, ezt követően állított be hozzájuk az egyik vörös terrorista, aki szó nélkül főbe lőtte Kósát. A lövésre a lelkészi irodába siető Hornyik Károly imádkozni kezdett a halott fölött, amit meghallva gyilkosa visszatért, és a segédlelkészt is agyonlőtte, majd a holttesteket sietősen kifosztotta.

Ítélkezik a forradalmi törvényszék
Ítélkezik a forradalmi törvényszék

Vajay László, 28 éves keceli segédlelkész hősies önfeláldozást tanúsított a vörös hóhérokkal szemben. Őt két másik helyi pappal együtt a keceli nemzeti felkelés értelmi szerzőjének kiáltottak ki 1919. június 23-án, anélkül, hogy erre bármiféle bizonyíték lett volna. A Tanácsköztársaság pribékjei többször is berontottak a plébániára, hogy elhurcolják az egyházi személyeket, első alkalommal még egy kézigránátot is közéjük vágtak, ami csodával határos módon senkiben sem tett kárt. A vörösök ezt követően még háromszor tértek vissza, másodjára azzal a szándékkal, hogy végeznek Kurucz Adolf atyával, akit előzőleg már kis híján agyonlőttek a paplak egyik ablakában. Mikor a részegen zajongó és lövöldöző csőcselék megint azt követelte, hogy a plébános álljon ki az ablakba – sejtve, hogy mi következik –, Vajay káplán ugrott oda helyette, így ő kapta a halálos lövést. A másik két papot szintén ki akarták végezni, de őket végül nem találták el a vöröskatonák, azonban azt sem hagyták, hogy haldokló társukon segítsenek: elhurcolták őket, az ifjú Vajay pedig ott lehelte ki a lelkét a földön fetrengve, orvosi segítség vagy utolsó kenet nélkül. A gyilkosok érzéketlenségére jellemző, hogy mikor másnap házkutatás címén visszatértek fosztogatni, egyikük a következő gúnyos szavak kíséretében rúgott bele a földön fekvő halottba:

"Dominus vobiscum! (latinul: Az Úr legyen veled!) Megdöglött!"

Wohlmuth Ferenc
Wohlmuth Ferenc

Wohlmuth Ferenc, császári plébánost szintén egy ellenforradalmi megmozdulás után végezték ki az eredetileg géplakatos Lantos (Lőwy) Bertalan hírhedt hóhérlegényei, "a csuhásnak lógnia kell" felkiáltással, 1919. július 5-én. Miután a rögtönítélő bíróság golyó általi halált kért Wohlmutra, kirendelt védője, a helybéli kommunista Szabó András inkább akasztást javasolt,

"mert a csendes végrehajtás előnyösebb a közérdekre".

A falusi asztalost kényszerítették, hogy ácsoljon bitófát, míg az atyát a plébániára kísérték, ahol át kellett adnia az egyházközség megtakarított pénzét, amin a vörösök egyből meg is osztoztak. Wohlmuth Ferencen kívül még 15 embert ítélt halálra a forradalmi törvényszék, ám busás váltságdíjért cserébe rajta kívül mindenki szabadulhatott. A kivégzésre a kommunisták a falu egész népét, még a gyerekeket is a főtérre hajtották. A plébános maga lépett a rögtönzött vesztőhelyre. Miközben levetette a papi kollárét, az akasztófa körül szorgoskodó vörös terroristák nyakára hurkolták a kötelet és felszólították, hogy szóljon a néphez. Ezek voltak utolsó szavai:

"64 esztendőt éltem, és ebből 25 évet szenteltem plébánosként a császáriaknak. Életem utolsó pillanataiban állok előttetek. Elmegyek, mert elveimért pusztulnom kell. Sokat dolgoztam értetek, hogy boldogok legyetek. Ezért csak imáitokat kérem. Isten veletek!"

Mivel az utolsó szó jogát nem könyörgésre, méltatlankodásra vagy hívei gyalázására használta fel, beszéde után a pribékek gyorsan kirúgták alóla a széket. Ezt követően perceken keresztül szenvedett a kötélen, majd gyilkosai még ezt követően is meggyalázták, mikor a négy égtáj felé lóbálták holttestét.

Az áldozatok között azonban voltak olyanok is, akik tevékenyen, harcos elszántsággal és hittel szálltak szembe az országra törő bolsevik diktatúrával.

Kucsera Ferenc édesapjával
Kucsera Ferenc édesapjával

Ilyen volt a szentendrei dr. Kucsera Ferenc káplán, aki fegyveres ellenforradalmat szervezett. 1919. június 24-én harangszóval vette kezdetét a hamar vérbe fojtott nemzeti felkelés. A megtorlásra érkezett budapesti Lenin-fiúk másnap Kucserát fogták el elsőként, ám ő halálos fenyegetések hatására sem volt hajlandó elárulni, ki adta oda a templom kulcsát az ellenforradalmároknak és ki harangozott. Ordítozó vallatóinak halk, szelíd hangon csak ennyit felelt:

"Magamról már mindent elmondtam, amit tudok, másokról nem mondok semmit."

A kommunista büntetőalakulat parancsnoka ezután a következő utasítással küldte Kucserával a Duna-partra négy alantasát:

"Kettő a szívére, kettő a fejére célozzon!"

A hős káplánt a Duna felé fordították, majd hátulról kapta a sortüzet, amibe azonban nem halt bele. Végül az egyik terrorista a következő szavak kíséretében lőtte főbe:

"Megadom a büdösnek a kegyelemdöfést."

Kucsera Ferenc holtteste a Duna-parton
Kucsera Ferenc holtteste a Duna-parton

Nagy Jenő, Lovászpatona fiatal plébánosa a tulajdonképpen kimúlt Tanácsköztársaság utolsó áldozatainak egyike volt. Bár 1919. augusztus 1-jén a fővárosban már megbukott, vidéken még sok helyen tartotta magát a tanácsrendszer. A 33 éves plébános fel akarta rázni a hazaszerető magyarokat, ezért a kommün bukásának hírére templomára kitűzte a magyar trikolórt, majd hazafias nagygyűlést hirdetett augusztus 3-ára, ami után a direktórium helyi vezetőit a helyi lakosok megfenyegették. Az életüket féltő kommunisták bosszúból 20 vörös őrt szabadítottak a településre, akiket Nagy Jenő pisztolylövésekkel fogadott a plébánián. A túlerő azonban felülkerekedett a bátor lelkipásztoron, aki végül a tűzharcban szerzett súlyos sérülésébe halt bele.

Rajtuk kívül még Trubinyi János dunamócsi, Szemelliker Antal fülesi plébánosok, és dr. Vermes Gyula hitoktató, a betiltott Keresztény Szocialista Párt főtitkárának neve szerepelt az emlékmű homlokzatán.

A legelső pesti srácok, akikről nem szokás beszélni
A Ludovika

1919. június 24-én, hosszas szervezkedés és halasztgatás után robbant ki a Tanácsköztársaság elleni legjelentősebb ellenforradalmi felkelés: a budapesti monitorlázadás. Az akciót eredetileg Dormándy Géza alezredes készítette elő, az ő elfogása után Horváth Győző százados, majd  Hőnig Vilmos tüzér őrnagy szervezte. Tőle nem sokkal az akció előtt Lemberkovics Jenő honvédszázados, a Hadügyi Népbiztosság tanügyi osztályvezetője vette át a felkelés katonai szervezését.

Az akkor 34 éves katonatiszt komoly elszántsággal vetette bele magát a konspirációba, rajta kívül a fő résztvevők Zemplén Szilárd korvettkapitány, Zákány Gyula katonapap, a Ludovika Akadémiáról Bartha László alezredes, a Hadügyi Népbiztosságról pedig Schranz Ödön alezredes voltak, illetve Hőnig is részese maradt a kivitelezésnek.

Haubrich József szónokol
Haubrich József szónokol

Az ellenforradalmárok naiv bizalommal hitték, hogy a budapesti városparancsnok, a volt szociáldemokrata Haubrich József melléjük áll majd a támadásban, ám a mindenbe beavatott hadügyi népbiztos vagy gyáva volt a cselekvéshez, vagy mindvégig ellenük dolgozott.

Ennek, illetve még inkább a Korvin Ottó által működtetett besúgóhálózatnak köszönhetően a puccskísérletről június 14-én már a Tanácsköztársaság Központi Bizottsága is tudott.

A József telefonközpont épülete
A József telefonközpont épülete

Az akciót eredetileg több, viszonylag jól felszerelt, nemzeti érzelmű gyalogsági csapattest is segítette volna, melyek a Székely Hadosztály egy részéből és egy ruszin dandárból álltak, ám ezeket Haubrich még 24-e előtt a csehek ellen az északi frontra, illetve vidékre vezényelte. A kommunistaellenes civileknek csak nagyon kis hányada jelent meg végül a Ludovikánál és tartott a felkelőkkel.

Az ellenforradalom magját így csupán az "Engels" – eredetileg Vilmos főherceg – tüzérlaktanya legénysége, a dunai őrnaszádok – monitorok – valamint a Ludovika Akadémia fiatal növendékei alkották.

Lemberkovics 1919. június 24-én délután 4 órakor, 254 akadémikus segítségével indította meg a nemzeti felkelést. A kadétok hatalmukba kerítették a Ludovika épületét, Szikora főhadnagy vezetésével pedig egy másik osztag megszállta a József telefonközpontot.

Harc a Ludovikán - Vitéz Galánthyay-Glock Tivadar rajza
Harc a Ludovikán - Vitéz Galánthyay-Glock Tivadar rajza

Nem sokkal ezt követően három monitor, a Lajta, a Maros és a Pozsony bevonta a Tanácsköztársaság vörös lobogóját, kitűzte a magyar trikolórt és a Lánchíd alá hajózott, ahonnan tűz alá vették az akkori Szovjetházat, a Hungária Szállodát, illetve út közben jó pár lövést leadtak a budai Radeczky laktanyára és a Vörös Őrség főparancsnokságára is.

Az egykori Hungária szálló, 1919-ben Szovjetház
Az egykori Hungária szálló, 1919-ben Szovjetház

Az élénk tűzharc azonban nem tartott sokáig, mivel a budai stratégiai pontok megszállására nem került sor, így a Gellért-hegyről és túlpartról érkező fedezettűz híján a magukra maradt folyamnaszádok kénytelenek voltak elmenekülni és délre hajózni.

A szétlőtt Szovjetház
A szétlőtt Szovjetház
A Szovjetházat védő Lenin-fiúk (beállított felvétel)
A Szovjetházat védő Lenin-fiúk (beállított felvétel)

Bár a Szovjetház komoly károkat szenvedett és a kommunista vezetés onnan elmenekült, túl sok gyakorlati haszna nem lett az akciónak, hiába törtek ki hatására kisebb-nagyobb felkelések Újpesten, Rákoscsabán vagy Szentendrén.

A Lajta monitor
A Lajta monitor

Közben az ellenforradalmi erők hiába várták, hogy Haubrich beváltsa ígéretét és melléjük álljon, a késő délutáni órákban épp a városparancsnok csapatai zárták körül és rohamozták meg a hadiakadémia és a telefonközpont épületét, melyek közül az utóbbit foglalták el elsőként.

Egy aks emlékezése

Az, hogy mennyire nem gyerekjátékról volt szó, az egyik fiatal kadét, Jubeczky Sándor naplója mutatja be érzékletesen, melyet a felkelés leverése utáni házkutatás során találtak meg és tettek közzé a kommunisták a Vörös Újságban (a leírás egy-egy mozzanata elég érdekes, különösen a brit beavatkozásra való hivatkozás):

"Budapest, Ludovika, 1919. június 24.

Ma délután 2 órakor parancs jött: Felszerelni gyakorlatra!
Mindenki lehetőleg tábori ruhában.
Nagyon gyanús a dolog, a tisztek revolverrel szaladgálnak a folyosón. Én sejtem a dolgot. Összeáll a század, erre Bayer Ferenc százados a következő beszédet intézi hozzánk:
– Aki nem akar velem játszani, az lépjen ki. Az ellenforradalom délután 3 órakor ki fog törni, de aki fél, az kiléphet. Az ellenforradalmat az angolok vezetik (értsd: a brit antant-misszió). Velem tartanak?
– Igen!!!
– Fel a kezeket, megelégszem ezzel is. Aki parancsaimnak ellenszegül, azt saját kezűleg lövöm le!
A beszéd után mindenki magához vesz annyi töltényt, amennyit csak elbír. A kitörést húsz ágyúlövés jelzi a Vilmos laktanyából. Erre válasz megy a Ludovika parkjából.
Várjuk a kitörést, illetőleg a lövéseket. Már drukkolunk. Harminc perc elmúlt: még semmi. Egy óra: még mindig nem hallatszik.
4 óra 30 perckor eldördül az első ágyúlövés. Hála Isten!
Azonnal berohantunk a megszállandó részre, és elfoglaltuk a helyünket. Őrnek kiállítottak az egyik ablakba.
Délután 7 órakor jött egy szakasz, Lőwi (sic!) politikai megbízott vezénylete alatt és Haubrich nevében két géppuskánk kiadását követelte.
Bartha őrnagy úr nem adta ki, hanem géppuskával nekiment az embereknek.
Ezek futva menekültek, egyesek fák és emlékoszlopok mellett rejtőztek el. Mi megkezdtük a tüzet.
Körülbelül 20 halott és sebesült az eredmény. Pogány huszár aksot (korabeli szóhasználatban: akadémista) a mi embereink lőtték le, a barmok, véletlenségből.
Jobbról erős puskatűz hallatszik..."
Pogány Jenő, az elesett akadémikus
Pogány Jenő, az elesett akadémikus

A napló itt megszakad, a Vörös Újság közlése szerint íróját társaival együtt fogházába zárták. Ez az egyik hiteles forrás arra nézve, hogy az emlékművön is helyet kapó Pogány Jenő – szemben a Horthy-korszak későbbi emlékezetpolitikájában állítottakkal – baráti tűzben esett el.
Ludovikás tisztek és kadétok 1916-ban
Ludovikás tisztek és kadétok 1916-ban
A ludovikások nem adták olcsón magukat

Egy másik felkelő, Lenkei Lehel a Zala 1919. november 9-ei számában így emlékezett vissza a Lőwy Béla politikai megbízott és egy Blau nevezetű vörös parancsnok által vezetett kommunista csapatokkal folytatott küzdelemre:

"A kapu alatti lövések erős robbanást hallattak, mire pokoli lövöldözés kezdődött. A Ludovika hatalmas lépcsőháza megsokszorozta a lövések zaját. Az egész nem soká  tartott, mert a kitűnően képzett akadémikusok percek alatt összelőtték a támadó vörösöket. Csak Blau elvtárs, a parancsnok, menekült meg, mert az első lövésre úgy elszaladt, mint a nyúl, cserben hagyva saját embereit (köztük a haldokló Lőwyt is, akit végül a ludovikások vittek be az épületbe több sebesülttel együtt).
(...)

 
Lenkei Lehel
Lenkei Lehel

Közben két akadémikus kiment kémkedni. Szegény Pogány Jenő ludovikás eközben harctéri vörös uniformisának az áldozata lett. (Lenkei tehát szintén megerősíti, hogy Pogányt véletlenül sajátjai lőtték le.)
(...)
Éjfél után ismét támadnak a vörösök. A muníció fogytán, a József-központ megadta magát, miután utolsó patronját kilőtte.
(...)
Reggel 3 órakor újabb támadás. Az ágyúk bömbölnek a kertben, a gépfegyverek kattognak, itt-ott belecsahol a tisztipisztoly hangja. Az egész épület csattog-kattog, zakatol, bömböl és a muníció fogy.
"

A bátor kadétok, miután a kommunisták azzal fenyegetőztek, hogy szétágyúzzák az épületet, hat órás ostrom után kénytelenek voltak megadni magukat, akár csak a telefonközpontot tartó társaik. A túlerőben lévő, bosszúszomjas vörösök több mint 400 ellenforradalmárt vetettek fogságba, akiknek tömeges és nyilvános kivégzését egyedül Guido Romanelli ezredes, a budapesti olasz antant-misszió parancsnokának határozott fellépése hiúsította meg.

Guido Romanelli ezredes
Guido Romanelli ezredes

A több száz növendék és ellenforradalmi szervezkedő csak így kerülhette el, hogy az 1956-os utcai harcok résztvevőinek szomorú sorsára jusson. Miután a felkelők megadták magukat a Lenin-fiúk azért bele-belelőttek a Klinikák előtt felsorakoztatott foglyok tömegébe, többeket súlyosan megsebesítve. De a kommün emberei alaposan helyben is hagyták, illetve előszeretettel kínozták a diákokat, mielőtt végül csak internálták őket.

Isteni szerencse, hogy a ludovikás hősök közül – a véletlenül lelőtt Pogányon kívül – így csupán négyen áldozták életüket a nemzeti eszméért és a magyar szabadságért:

Ivándai Karátson István százados
Ivándai Karátson István százados

A 32 éves Ivándai Karátson István tüzérszázadost az intézmény kapujában terítette le egy vöröskatona golyója, miközben épp Haubrichtól igyekezett vissza a megadásra felszólító paranccsal.

Erődy Ödön tartalékos hadnagy, polgári iskolaigazgató
Erődy Ödön tartalékos hadnagy, polgári iskolaigazgató

Erődy Ödön tartalékos főhadnagy, civilben iskolaigazgató az utolsó töltényig kitartott, őt már azt követően lőtték agyon kemény tűzharcban a Lenin-fiúk, hogy az akadémia letette a fegyvert.

Mildner Ferenc százados
Mildner Ferenc százados

Mildner Ferenc tüzér századosra a vörösök minden erőlködés ellenére sem tudták rábizonyítani, hogy részt vett a puccskísérletben, ám ennek ellenére az ellenforradalom elől az első órákban kereket oldó Kun Béla szóbeli parancsot adott meggyilkolására. A szörnyű tettet egy sebtiben verbuvált kivégzőosztag hajtotta végre. 1919. július 30-án, az éj leple alatt a Lánchíd tövében huszonegy szuronydöféssel végeztek a mártíromságáért posztumusz vitézzé avatott Mildnerrel, majd holttestét a Dunába lökték.

A szervezkedés motorja - Lemberkovics Jenő

A Borsod megyei Négyesről származó honvédtiszt a szerb és az olasz front veteránja volt, kiváló és talán túlzottan is becsületes katona. Lenkei Lehel már idézett beszámolójában így jellemezte a századost:

"Szőke, nyúlánk, kicsit lányos arcú, de nyugodt, tisztafejű, határozott modorú, egyenes, nyílt és becsületes katonaember volt."

Lemberkovics 24-én délután, közvetlenül az ellenforradalom kitörése előtt épp a Vilmos laktanyában tartott lelkesítő beszédet a legénységnek, mikor egy Szegő nevű politikai megbízott embereivel körülállta és letartóztatta, akárcsak a segítségére siető Filipecz Dénes főhadnagyot.
 
Lemberkovics Jenő százados
Lemberkovics Jenő százados

A kaszárnya legénységét kommunista agitátorok vették kezelésbe, akik azt hazudták nekik, hogy az ellenforradalmat már mindenhol leverték, így a további "hősködésnek" semmi értelme, a két tisztet pedig erős fedezet alatt a Zrínyi utcai Vörös Őr főkapitányságra szállították.

Itt Weisz Fülöp, I. kerületi politikai biztos csőre töltött revolverrel várta a két katonát, Jancsik Ferenc budapesti vörös őr főparancsnok előszobájában. Mivel a Dunán megjelenő monitorok ezt az épületet is tűz alá vették, Weisz megpróbálta kilökdösni a két tisztet az erkélyre, hogy az ellenforradalmárok golyózápora végezzen velük, de a két katona még megbilincselve is erősebbnek bizonyult. A komisszár ekkor mindkettejüket egy-egy lövéssel leterítette, hírhedt mondása kíséretében.
 
A négyesi hősi emlékmű
A négyesi hősi emlékmű

A két sebesült tisztet ez után a Rókus kórházba szállították, ahol Lemberkovics rövid időn belül belehalt sérülésébe, Filipecz viszont később felépült, és túlélte a proletárdiktatúrát.
 
Az emlékmű Lemberkovicsot ábrázoló részlete (a fotó az avatáson készült)
Az emlékmű Lemberkovicsot ábrázoló részlete (a fotó az avatáson készült)

A posztumusz vitézzé avatott Lemberkovics Jenő százados dicsőségét egészen a második világháború után visszatérő kommunista diktatúráig impozáns emlékmű őrizte szülőfalujában (ennek maradványai ma a község első világháborús emlékművét alkotják, melyen már semmiféle utalás nincs a hős századosra), Budapesten pedig számos közterület viselte nevét, hősies áldozatkészségét a Ludovikán emlékoszlop, a Bécsi úton emléktábla őrizte. És természetesen a Nemzeti Vértanúk emlékművén is kitüntetett helyet kapott, mint látjuk, korántsem érdemtelenül.

A júniusi ellenforradalom részletesebb hátterével, kudarcának okaival és résztvevőinek sorsával alábbi összeállításunkban foglalkoztunk bővebben:

1919. június 24. - Az első pesti srácok elfeledett szabadságharca

A héten volt száz éve, hogy 1919. június 24-ének kissé borongósan, hűvösen induló keddjén a magyar nemzeti gondolat képviselői sikertelenül fegyvert ragadtak a Tanácsköztársaság rémuralmával szemben. A budapesti nemzeti felkelés a legnagyobb szervezett katonai akció volt a vörös hatalommal szemben, melynek fényét a rossz időzítés és a felemás szervezés miatt eleve kódolt kudarc sem halványítja el.

 

Híven, becsülettel, vitézül! - A fegyveres ellenforradalom lelke: a csendőrség
Híven, becsülettel, vitézül! - A fegyveres ellenforradalom lelke: a csendőrség

A vidéki ellenforradalmi megmozdulások szinte mindegyikénél szervező szerepben találjuk a királyi csendőrség állományát, részben hazafias érzelmeik, katonai/karhatalmi erényeik miatt, részben pedig azért, mert ők rendelkeztek szolgálati fegyverekkel.

A vörös rémuralom alatt meggyilkolt rendfenntartók, és egyben a Nemzeti Vértanúk emlékművére felkerültek pontos névsorát a Csendőrségi Lapok 1942. február 15-ei száma közölte:

A csendőrvétanúk névsora
Grafika: Tari Tamás / Alfahír

Ahogy az egyházi személyek, úgy a csendőrök iránt is mély gyűlöletet tápláltak a "polgári" forradalom és a proletárdiktatúra pribékjei, a rovott múltú alakok és egykori katonaszökevények sok esetben személyes sérelmeket toroltak meg, amikor egy-egy hatósági személlyel végeztek. De a vörös terroristák azt is jól tudták, hogy vidéken még 1919-ben is jobban tisztelték a csendőröket, mint őket vagy az egész tanácsuralmat, amit szintén nem néztek jó szemmel.

Bakonyi Andrást és Csala Bálintot például a paksi ellenforradalmi kísérlet után, a fegyveres polgárőrség megszervezése miatt előbb félholtra verték, majd a megyei direktórium elnökének jóváhagyásával 1919. június 24-én, a város főterén, a lakosság szeme láttára agyonlőtték.

A személyes sérelmek tipikus megtorlása volt, amikor a Pongrácz Aladár csendőrszázados által vezetett ellenforradalmi csendőrkülönítményből – miután a csoport 1919. április 20-án lefegyverezte a Berettyóújfaluban állomásozó Vörös Hadsereg egy részét – Püspökladányban a Lenin-fiúk felismerték és kiemelték Tóth Ferenc járásőrmestert, akit ismeretlen indokkal azonnal halálra ítéltek. Pongráczot, Ferenci Andrást és Jakabos Pált nem sokkal később szintén elítélték és a helyi temetőbe kísérték. Itt a csendőrszázadosnak előbb végig kellett néznie emberei halálát, miközben gúnyolódva többször is megkérdezték tőle, hogy

"Leszel-e elvtárs?",

amire mindig nemmel felelt, így végül őt is főbe lőtték.

A halálra kínzott vezetők: Fery, Borhy, Menkina

A csendőrség legemblematikusabb mártírjai mégis Fery Oszkár csendőr altábornagy, Borhy Sándor és Menkina János csendőr alezredesek voltak.

Fery Oszkár 1918-ban vonult nyugállományba és példás szolgálata után visszavonultan élt. 1919. július 18-án egy névtelen feljelentés alapján, államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták, a hóhérlegények pedig a Mozdony utcai tanítóképző főiskola - ez akkoriban a hírhedt Cserny-féle terrorbrigád egyik megerődített főhadiszállása - alagsorába hurcolták Borhyval és Menkinával együtt.
 
Borhy Sándor, Fery Oszkár és Menkina János
Borhy Sándor, Fery Oszkár és Menkina János

A proletárdiktatúra ekkor már a végnapjait élte, a pribékek pedig vesztüket érezve paranoid tombolásba fogtak. Ennek esett áldozatul a három - korábban egyszer már letartóztatott - csendőrtiszt is, akiket három álló napon keresztül a legkegyetlenebb kínzásoknak vetettek alá, hogy valljanak ellenforradalmi szervezkedésükről, ám ők a legkeményebb vallatási technikák alatt sem törtek meg.

Cserny József alantasai idővel elunták a kegyetlenkedést és elhatározták, hogy 21–én éjjel felakasztják a három csendőrtisztet. A köteleket az alagsorban futó vízvezetékre erősítették, ami alá egy létrát támasztottak, majd éjjel 11 órakor előbb Borhy Sándort, majd Menkina Jánost, utoljára pedig Fery Oszkárt akasztották fel. Kivégzésük előtt még mindhármukat agyba-főbe verték puskatussal, és ordibálva követelték tőlük, hogy valljanak, hiába.
 
Cserny József és terrorcsapata
Cserny József és terrorcsapata

Borhy szó nélkül, rendíthetetlen nyugalommal ment a halálba, Menkina alatt elszakadt a kötél, majd az új hurkon negyed órát hagyták függeni, hogy biztosak legyenek halálában, ám miután levették még mindig vonaglott, ekkor több terrorista is rohamkésekkel és szuronyokkal esett neki.

A két világháború között a Mozdony utca Fery Oszkár nevét viselte, az altábornagy és mártírtársai emlékét pedig márványtábla őrizte a főiskola oldalán. A két alezredesről a szomszédos utcákat nevezték el, de mindhármuk nevét több közterület viselte Budapesten.
A társadalom minden rétege ellenállt
Vöröskatonák elfogott ellenforradalmárokat kísérnek
Vöröskatonák elfogott ellenforradalmárokat kísérnek

A felsoroltakon kívül még számos katona, diák, tisztviselő, orvos, kereskedő, tanító, birtokos, napszámos és munkás fordult szembe a véreskezű bolsevik hatalommal, korra, nemre és minden egyébre való tekintet nélkül, az ország minden egyes részéből. A kis híján ötszáz mártír történetét nehéz lenne egy cikken belül tárgyalni, de azok nevét mindenképp érdemes kiemelni, akiket már a kor emberei is tiszteltek hősiességük és/vagy megrendítő sorsuk miatt.

Ilyen volt például:

Idősebb és ifjabb Hollán Sándor
Idősebb és ifjabb Hollán Sándor

Idősebb kislődi Hollán Sándor és ifjabb kislődi Hollán Sándor államtitkárok, apa és fia, akiket 1919. április 22-éről 23-ára virradó éjjelen hurcoltak el és lőttek főbe a vörös pribékek a Lánchídon, majd holttestüket a Dunába dobták.

Incseli Szőts András
Incseli Szőts András

Incseli Szőts András tartalékos hadnagy, a Nemzeti Színház színésze, aki szintén közreműködött a Lemberkovics-féle ellenforradalomban, ezért a Parlamentben berendezkedett politikai rendőrség gazemberei 1919. június 26-án élve, három emelet magasból lehajították az Országház egyik világítóudvarába, ahol szörnyethalt.

Dr. Berend Miklós huszáregyenruhájában
Dr. Berend Miklós huszáregyenruhájában

Dr. Berend Miklós, a híres gyermekgyógyász, akit 1919. június 24-én gyilkoltak meg, mikor a Dunáról a Szovjetházra tüzelő monitorokat "Éljen Magyarország! Le a szovjettel! Le Kun Bélával!" felkiáltásokkal üdvözölte.

Földeáki Návay Lajos
Földeáki Návay Lajos

A már említett Földeáki Návay Lajos volt képviselőházi elnök, akit a kommunisták előbb túszként hurcoltak el Makóról, majd 1919. április 29-én a kiskunfélegyházi pályaudvaron többekkel együtt kivégeztek.

Dobsa Miklós huszárzászlós
Dobsa Miklós huszárzászlós

A csupán 19 éves Dobsa Miklós huszárzászlós, akinek összes bűne az volt, hogy egyenruhában járt és nem hajbókolt a kommunisták előtt, és akit ezért a Batthyány-palota pincéjében 1919. április 20-án főbe lőttek.

Buttykay Ferenc, Bereg vármegye nyugalmazott főispánja, aki nem ismerte el a tanácsuralmat és az elhurcolás helyett inkább a halált választotta 1919 márciusában.

Illetve a mindössze tízéves Prókai Erzsébet, akit egy egri politikai gyűlésen lőttek le a vöröskatonák.

Az emlékmű szerepe a köztudatban
A Nemzeti Vértanúk emlékműve

Nem kérdés, hogy a Nemzeti Vértanúk emlékműve szimbolikájában és tartalmában erőteljesen hozzájárult a Horthy-rendszer legitimációjához, mindazonáltal a mű civil kezdeményezésre, közadakozásból, a főváros és a Fehér Ház Bajtársi Egyesület anyagi hozzájárulásával született meg, tehát nem a politikai kurzus állíttatta (még, ha az Országos Emlékmű Bizottság hozzájárulása kellett is az elhelyezéséhez).

Bár a szobor 1934. március 18-ai felavatásánál díszvendégként Horthy Miklós kormányzó is jelen volt, az azt követő években a beszámolók nem említik, hogy részt vett volna a minden év augusztus 6-án megtartott emlékező gyűléseken.

Ezen a napon általában az Egyetemi templomban tartott szentmisével kezdődött a megemlékezés, majd a tömeg a Szabadság téren át vonult a Vértanúk terére az oszlophoz. Az eseményen a civilek és a bajtársi szövetségek mellett rendszerint külföldi diplomaták, népszövetségi küldöttek, a honvédség és a csendőrség magas rangú tisztjei, a Vitézi Rend, politikusok, országgyűlési képviselők, a Magyar Cserkészszövetség képviselői, a mártírok hozzátartozói és a sokat szenvedett települések emlékező delegációi vettek részt.

Látjuk tehát, hogy az emlékműnél való főhajtás gyakorlata nem valamiféle felülről kikényszerített követelmény volt, hanem találkozott a társadalom széles rétegeinek igényével, és egy valós veszteséget örökített meg. Erőszakos eltávolítását azonban már korántsem kísérte ilyen össznépi konszenzus.

A második halál: bosszút álltak a gyilkosok
Az emlékmű ledöntése
Az emlékmű ledöntése

A második világháború után az országba előbb csak lassan, demokratikus álca alatt visszarendezkedő kommunista hatalom egyik első dolga volt, hogy eltávolítsa a Nemzeti Vértanúk emlékművét.

Még alig hallgattak el a fegyverek Magyarországon, de a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) már neki is látott a szimbolikus múlt átértelmezésének, a kulturális tisztogatásnak és a "nemkívánatos" szobrok eltávolításának. A testület 1945. április 16-ai ülésének jegyzőkönyvében a következő olvasható:

"A Tanács úgy dönt, hogy a már lerombolt Tisza-szobrot eltávolítja, ugyancsak eltávolítja a Vértanúk terén lévő ellenforradalmi emléket (...)."

A Hungária-főalak ledöntése
A Hungária-főalak ledöntése
Hungária ledöntése
Hungária ledöntése

Az új városvezetés azonban behúzta a kéziféket: Vas Zoltán polgármester – nyilván jól ismerte a szoborhoz kapcsolódó szimbolikát és a dátum jelentőségét – csak augusztus 6-án adta ki az eltávolításról szóló utasítást, ám a bontás ennek ellenére nem kezdődött meg. A Vértanúk terét időközben ugyan – a csendőrgyilkos kommunista bűnöző Ságvári Endréről – Ságvári térré keresztelték át, de a kommunista bűnökre emlékeztető szobor továbbra is a helyén állt.

A kommunizmust legyűrő magyarságot jelképező alak a földön
A kommunizmust legyűrő magyarságot jelképező alak a földön

A "spontán" szobordöntések gyakorlatát elindítva a Magyar Kommunista Párt ifjúsági tagozataként funkcionáló Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) tagsága – bocsánat, "a magyar főváros ifjúsága" – végül barbár módon, kamerák kereszttüzében, teherautókra erősített kötelekkel rángatta le talapzatukról az emlékmű szobrait, az FKT pedig a látványos akciót követően bontatta csak el az ékeitől megfosztott posztamenst.

A főváros nagyon független és nagy demokratikus  ifjúsága...
A főváros nagyon független és nagy demokratikus ifjúsága...
A talapzat eltüntetésének utolsó mozzanatai
A talapzat eltüntetésének utolsó mozzanatai

Az alábbi filmhíradó részlet örökítette meg a múlt második világháború utáni eltüntetésére és meghamisítására tett első bolsevik kísérletet:

 

Tanulságok
Kivégzés

Ezt követően nem kellett sokat várni arra, hogy az ismét kiépülő vörös rémuralom a neki nem tetsző szobrok után a neki nem tetsző emberek eltüntetésébe is belekezdjen.

A Tanácsköztársaság idején kivégzettekről és a proletárdiktatúra alatti szenvedésekről pedig éppúgy nem lehetett beszélni a kommunizmus évtizedeiben, mint az 1956-os eseményekről és azok mártírjairól.

Ennek ellenére a Batthyány-palotából, vagy a Lenin-fiúk többi központjából a mai napig nem lett még egy Terror Háza - de még csak egy üresen kongó Sorsok Háza sem.

Az áldozatok vértanúságára az ország legtöbb pontján semmi sem emlékeztet, sőt itt-ott még mindig a proletárdiktatúra "hőseinek" mementói rondítják a közterületeket, akár nevükben, akár különféle emléktáblák, szobrok formájában. Úgy tűnik sem a politika, sem a társadalom nem igényli komolyan ennek orvoslását (az utóbbi jelenség épp az előbbi mulasztásból fakad).

Az elmúlt lassan 30 évben sem a korszakot lefestő irodalmi művek és visszaemlékezések, sem a véres eseményeket bemutató művészek nem kaptak hangsúlyt sem a közbeszédben, sem az oktatásban. Azon nincs mit csodálkozni, hogy a jelen magyar generációi így szinte semmit sem értenek a XX. század első felének mozgatórugóiból, ami arra kárhoztat minket, hogy a későbbi események előtt is értetlenül álljunk, szimbolikájukból, történéseikből nehezen silabizáljunk ki bármit is.

Azzal, hogy a Nemzeti Vértanúk emlékműve visszakerül eredeti helyére, egy olyan kontinuitás áll helyre, ami nemhogy csökkenti, de

pont hogy növeli '56 jelentőségét, és értelmet ad a szabadságharc szimbolikus felkiáltójele előtt álló hosszú-hosszú mondatnak.

Ahhoz viszont, hogy ez a folyamat teljessé váljon egy hatalmas adósságot még törlesztenie kell a magyarságnak: valahol a Parlament közelében olyan központi emlékhelyet kell állítani 1956 hőseinek és mártírjainak, melyet mindenki magáénak érez – nem úgy, mint a Gyurcsány-éra otromba, máig el nem takarított vaskeféjét –, ami kifejezi az akkori események jelentőségét és méltóságteljes módon örökíti meg az elesettek és a kivégzettek hosszú névsorát.

Amíg ez nem történik meg, addig továbbra is a piti emlékezetpolitikai méricskélések, a relativizálások és a tudatlanságból fakadó értetlenkedések foglyai maradunk.

napló
napló

Források:

  • Gerencsér Miklós (szerk.) (1993): Vörös könyv 1919. Lakitelek: Antológia Kiadó
  • Máthé Pál; Simor András (szerk.) (1979): Új szavakat hallasz!. Budapest: Kozmosz Könyvek
  • Pótó János (1989): Emlékművek, politika, közgondolkodás. Budapest: MTA Történettudományi Intézet
  • Wikipédia és a vonatkozó folyóiratok.
  • És természetesen az internet, úgy általában.

A Tanácsköztársaság hullája utolsót rándul - A Peidl-kormány, az augusztusi ellenforradalom és a "románvezetők"

A Magyar Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jén bukott meg politikailag, miután július 30-án katonai vereséget szenvedett a román csapatoktól. Aki nem foglalkozik behatóbban a történelemmel, annak az ezt követő időszakból leginkább Horthy Miklós fővezér november 16-ai budapesti bevonulása majd kormányzóvá választása lehet ismerős.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

A fiatal demokraták nem értik a fiatalok nyelvét.

Kivétel: Borkai Zsolt.

1
1
sss
2019. november 12. | 18:29
A megismételt jászberényi polgármesteri választás eredménye, az ellenzéki jelölt, Budai Lóránt fölényes győzelme hatalmas pofonnak bizonyult a kormányoldal számára. Lesz még itt pofonok földje.

A fiatal demokraták nem értik a fiatalok nyelvét.

Kivétel: Borkai Zsolt.

A megismételt jászberényi polgármesteri választás eredménye, az ellenzéki jelölt, Budai Lóránt fölényes győzelme hatalmas pofonnak bizonyult a kormányoldal számára. Lesz még itt pofonok földje.