Egy mesterlövész 2,5 kilométerről végezte ki a terroristák egyik parancsnokát

Az SAS történetének egyik legjobb lövése lehet.

50 kaliberes fegyverrel, több mint másfél mérföldes távolságból (egy mérföld körülbelül 1,6 kilométer) lőtte ki a Daesh egyik parancsnokát a brit SAS katonája júniusban, Észak-Afganisztánban – írja a DailyStar. Az őrmester veteránnak számít, már megjárta Irakot és Szíriát is.

A britek épp járőröztek, amikor az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez tartozó erődöt figyeltek meg, és kiszúrták a parancsnokot. Volt náluk mesterlövész fegyver is, de arra jutottak, hogy csak az 50 kaliberes, járműre szerelt Cal Browning érhet célt, plusz segítséget kapott a pontos célzáshoz például a szélsebesség és a hőfok megállapításával.

A parancsnok beszédet tartott a földön ülő harcosoknak, a többiek elfutottak a helyszínről a lövés után. A találat gyakorlatilag szétrobbantotta a terrorista mellkasát, akinek leszakadt az egyik karja, azonnal meghalt.

(fotó: Browning a US Marine használatában.)