2018. 08. 14. 12:13

Az évfordulóra megépül a Parlament előtti Trianon-emlékmű

Folytatódik a Steindl Imre-program, ami a Parlament környékének átalakítását tűzte ki célul. A legfrissebb kormánydöntésekről szóló határozatokat a hétfői Magyar Közlönyben szúrta ki az Index.

Eszerint az Alkotmány utcai mélygarázs helyett rendezik az Alkotmány utca, a Kossuth Lajos tér és a Honvéd utca közötti szakaszt, és az Alkotmány utcában kialakítják a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét is. Ez magában foglalja a történelmi Magyarország 1913. évi összeírás szerinti helységneveinek feltüntetését.

Az 5 milliárdos projekt határidejét muszáj tartaniuk, ha nem akarnak még jobban szégyenkezni a kormánypártok a trianoni megemlékezések kapcsán, hiszen mint tudjuk a Jobbik által javasolt 2020 Trianon Emlékévvé nyilvánítását a Fidesz-KDNP pártpolitikai okok miatt többször leszavazta. Az emlékmű befejezését épp a trianoni szerződés 100. évfordulója előtti napokra tűzték ki, 2020. május 31-re.

Ezen felül elkezdik az Agrárminisztérium épülete alatti mélygarázs kialakítását, lezárják a Vértanúk terét az autósok elől, és megkezdődik a rekonstrukció előtt álló Igazságügyi Palota kiürítése is.

Ön szerint hányszor mond nemet a magát nemzetinek valló Orbán-kormány Trianon emlékévére?

Nemsokára kiderül, mert a Jobbik ismét benyújtotta azt a parlamenti határozati javaslatát, amelynek elfogadásával az Országgyűlés 2020-at Trianon Emlékévvé nyilvánítaná. Tette mindezt azután Szávay István és Farkas Gergely, hogy idén egyszer már elkaszálta a kezdeményezésüket a Fidesz-KDNP, méghozzá Lázár János beismerése szerint pusztán pártpolitikából.