A zsugori EU-t is vádolják az olaszok a tragédia miatt

Érdekes szempont.

Az Atlantia infrastruktúra-fejlesztő csoport tagjaként működő Autostrade (ASPI) szerdán kiadott nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy rendszeres és mindenre kiterjedő, alapos vizsgálatokat folytatott a híd szerkezeti állapotának ellenőrzésére, és ezek mindeddig megnyugtató eredménnyel szolgáltak. 

A cég az után adta ki közleményét, hogy Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter a Facebookon közzétett bejegyzésésben a híd fenntartóinak lemondását követelte, továbbá kezdeményezte, hogy a közútkezelőt fosszák meg koncessziós jogától. A miniszter ezen felül 150 millió euróig (48,69 milliárd forint) terjedő büntetés kiszabását javasolta a cégre vonatkozóan, és kötelezné az üzemeltetőt a híd újjáépítési költségeinek fedezésére. Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt vezetője ugyancsak az ASPI-t tette felelőssé a tragédia miatt, Matteo Salvini olasz belügyminiszter pedig szintén a cég engedélyeinek megvonását indítványozta. 

Az ASPI közleményében kiemelte: a híd karbantartási programját a rendszeres ellenőrzések alapján határozták meg, és ezt a közlekedési minisztérium is jóváhagyta. 

Toninelli elmondta: már folyamatban volt egy 20 millió eurós (6,5 milliárd forint) pályázati kiírás arra, hogy jelentős biztonsági fejlesztéseket végezzenek a hídon.

Salvini az EU Olaszországra kirótt megszorításait is hibáztatta a tragédiáért, és ígéretet tett rá: a jövőben nem hagyja majd, hogy az EU költségvetési megszorító előírásai miatt szenvedjen csorbát az ország biztonsága.

Az olasz állami rádió jelentése szerint az M5S képviselői 2013-ban megkérdőjelezték egy nagyszabású és költséges infrastruktúra-ellenőrzési program szükségességét, pazarlónak tartva az intézkedést. A keddi tragédia után azonban az erre vonatkozó bejegyzést eltávolították a párt weboldaláról. 

A hídomlás halálos áldozatainak száma szerdán negyvenkettőre nőtt, de a helyszínen még mindig folyik az eltűntek keresése - közölte szerdán Francesco Cozzi genovai főügyész a RAI közszolgálati televízióval.

A tragédia az A10-es autópálya Morandi nevű hídjával történt, amely a francia határ közelében van, és üdülőhelyekhez is vezet.

Az áldozatok között két román, két albán és három francia állampolgár is van.