Megállították a Terminatort

Schwarzeneggert nem engedték be a fővárosi Gucci boltba, mert sokan voltak bent.

A Terminator hatodik részét Magyarországon forgató volt kaliforniai kormányzó még kedden a déli órákban szeretett volna betérni az Andrássy úti Gucci üzletbe. Az ajtóban azonban biztonsági őrök kérlelhetetlenül közölték vele, hogy nem mehet be – számol be a Bors a humoros történetről. A luxusüzletben ugyanis ekkor túl sokan tartózkodtak, és a szabályok szerint meg kellett volna várnia, amíg néhányan távoznak. A lap azt írja, a boltban tartózkodók szerint nem rendezett jelenetet, csak simán távozott.

Nagyon gáz volt. Mi a boltból csak néztük az ajtó előtt meglepetten toporgó Arnoldot, és próbáltuk meggyőzni a személyzetet, hogy engedjék be, mert többen is szerettek volna vele egy közös fotót készíteni

– meséli a bulvárlap informátora, aki épp az üzletben tartózkodott.

„Nincsenek információim arról, hogy nálunk járt volna, de a vendégeinkről egyébként sem nyilatkozhatunk” – mondta a Borsnak Somosi Ariella, az üzlet vezetője. A Bors úgy tudja, egy tábla csokit juttatnak el a Terminatornak, hogy kiengeszteljék.

Mi úgy véljük, a boltból egy ruhára és egy csizmára lett volna szüksége, motort a Guccinál nem kap. :)

A népszerű világsztár a napokban már többször is felbukkant a főváros pontjain.

Megérkezett a Terminátor, majd gyúrt egyet Angyalföldön

Na de nem is ez a legérdekesebb, hanem hogy a volt kaliforniai kormányzó csak úgy leugrott egy kis edzésre az egyik angyalföldi konditerembe, amivel a fitnesz bálványnak sok ember napját sikerült feldobnia.

Arnold Schwarzenegger a Parlamentnél biciklizett

A Magyarországon éppen a Terminátor hatodik részét forgató Arnold Schwarzeneggert a napokban már láthattuk Budapesten kondizni, most az Instagram-oldalán osztott meg három videót: az elsőn a Parlamentnél biciklizik, a másodikon ismét kondizik, a harmadikon az edzést alkoholmentes sörrel öblíti le.