Jobbik: az oktatáspolitikának is felelőssége a Momóhoz hasonló veszélyforrások elhárítása

Az ellenzéki erő fiataljai a Nemzeti Alaptantervbe is bevennék az internetes veszélyek elkerülésének szükségességét. Az ifjak Facebook-oldalukon kampányt is indítanak Momo ellen.

A Kék Bálna kihívás és Slenderman után sajnos már Magyarországon is egyre terjed Momo, az internetes rém. A torz figura interneten keresztül vadászik gyermekekre, akivel kapcsolatba lép, az ijesztő dolgokat kap, akár brutális felvételeket, vagy halálos fenyegetéseket például arról, hogy éjszaka meg fog jelenni az ágy mellett, és vagy gyilkolni, vagy csonkítani fog. Még olyan szabályokat is alkot, hogy hogyan kell neki válaszolni, kerülve az ismétléseket és a némaságot. Vannak, akiknek hangüzeneteket küld, kellemetlen horrorfilmekbe illő zajokkal, vagy konyhakéses felvételeket mutat.

Elkeserítő, de voltak, akiket már öngyilkosságba is hajszolt ez a szórakoztatónak egyáltalán nem nevezhető robotprogram.

Momóról és a hasonló, gyermekeket veszélyeztető esetekről korábban mi is beszámoltunk.

A gyerek nem mondja el, de lehet, hogy éppen halálra rémíti egy idegen

A szülőknek ki kell lépniük az eddigi komfortzónájukból, és nem csak a játszótéren kell figyelniük a veszélyekre, hanem az online világban is. A digitális tér ugyanis már nem a jövő, hanem a valóság, ahol talán már most több veszély leselkedik az áratlan gyermekekre, mint az utcán.

A Jobbik Ifjúsági Tagozat szerint a kormányzat nem kezeli megfelelően a fiatalokra leselkedő veszélyes online tartalmakat. Úgy látják, a családi háttér mellett óriási felelőssége van az oktatásnak is ezen internetes veszélyforrás elhárításában. Úgy véljük, hogy már az általános iskolában tanítani kellene a helyes internet- és közösségimédia-használatot, és ezt a Nemzeti Alaptantervben is szükséges rögzíteni. Ezért felszólítják a kormányt, hogy a készülő Nemzeti Alaptantervben fektessen komoly hangsúlyt az ilyen helyzetek megelőzésére, és indítson társadalmi kampányt a hasonló veszélyek kiküszöbölésére.

Az ellenzéki erő fiataljai azt is közölték, Facebook-oldalukon az elkövetkezendő napokban fel fogják hívni a fiatalabb generációk figyelmét arra, hogy a fenyegetéseket használó és az üzenetet küldözgető kihívások csupán ijesztgetések, amelyekre nem kell reagálni, és ha ilyet tapasztalnak, akkor forduljanak a szüleikhez, nagyobb testvéreikhez vagy a tanáraikhoz.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
1
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.
1

Ezt a kérdést tette fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Válasz Online-nak adott húsvéti nagyinterjúban, majd meg is válaszolta: a kulturális hagyományok és az építészet okán lehet Európát kereszténynek nevezni, de fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Leszögezte, hogy a keresztény kultúrának a hit alapján kell állnia. Azt is kijelentette: csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

A kérdést magamnak is feltettem már számtalanszor, hiszen manapság a politikusok sokat beszélnek, vitatkoznak a keresztény értékekről és a keresztény Európa védelméről.

Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni?

Az én válaszom: vallás és hit szempontjából nem. Vagyis lehetne, de a helyzet az, hogy míg a kereszténység évszázadokon keresztül Európa immunrendszere volt, addig ma ez korántsem így van. Megjegyzem, ez Európa tragédiája. Ha viszont úgy nézzük, hogy Európa egy keresztény hagyományokon és kultúrán alapuló kontinens, akkor igen. És meg is állja a helyét. De azért ez inkább olyan, mintha egy nagy múzeumban élnénk, és nem olyan, mintha mind egy nagy templomban lennénk, mint egy egységes felekezet hívői.
 
1
sss
2019. április 19. | 17:50
Közben pénteken a párizsi Louvre-ba szállították a Notre-Dame utolsó festményeit is.

Pilátus udvarán

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus vagy Barabás…

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Zsúfolt Pilátus-udvaron
mind a ketten előttem állnak.
Melyiket akarom?

Barabás… úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
tüzek parázslanak.

Mozdul acélos izmú karja.
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom… pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen a testnek és a földnek!
Krisztus vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
„Te Barabással vagy rokon.
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadnád ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten.
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak
érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem zuhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség…
Tagadjak mindent… magamat?
„Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő a
sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen, Ő vagy én?

Én… földi, poklos és fekélyes…
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
sohase Barabás.

Elébe hullok s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet.
Aztán keze – újjáteremtőn
érinti lelkemet.

Túrmezei Erzsébet