Órákig nem kapott ellátást, meghalt, de a Honvédkórház nem hibás

A szakértők szerint "menthetetlen" volt a beteg.

Az 58 éves férfit órákig várakoztatták a Honvédkórház sürgősségi osztályán, nem látták el, majd amikor műtőbe vitték végre, már késő volt, és meghalt. Az ügyben Tényi István bejelentést tett a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt.

Tényi most kapta meg a határozatot, amely szerint nem történt bűncselekmény, megszüntették a nyomozást. A rendőrség korábban beszerezte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjától az elhunyt teljes kórdokumentációját, illetve tanúkat hallgatott ki, igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki. Végül megállapították, hogy bár a beteg rangsorolása késedelmesnek és nem megfelelőnek volt minősíthető, de a szükséges és indokolt vizsgálatokat elvégezték, később pedig minden a szakma szabályai szerint történt. Állítólag a beteg már eleve olyan állapotban került kórházba, hogy „menthetetlen” volt.

"Sürgősségi" ellátás: meghalt egy 58 éves férfi, akit egész nap várakoztattak a Honvédkórházban

A 24.hu információi szerint elhunyt az az 58 esztendős, hasnyálmirigy-rákban szenvedő férfi, akit gyermekei súlyos fájdalmakkal vittek be a Honvédkórház sürgősségi osztályára. A férfit hosszú órákig hagyták haldokolni és többszöri kérés után sem voltak hajlandóak foglalkozni vele. Az eset még október 23-án történt.