Ára van a Fidesz tájékozottságának - Most éppen 31,2 millió forint ment el médiafigyelésre

Tisztában kell lenni a dolgokkal, na.

A Boros Bánk Levente által vezetett flottában evickélő céggel 2018. június elsején Kocsis Máté szerződött le a Fidesz-frakció nevében az év végéig,

egy 31,2 millió forint értékű, belföldi és külföldi médiafigyelési és -elemzési tevékenységre, illetve médiahatás-vizsgálatra.

A választási év miatt egyszer - 2018 első pár hónapjára - már szerződött a Fidesz a Médianézővel. Akkor január elsejétől május végéig 8,3 millió forintos megbízást kapott a cég a frakciótól.


A Fidesz korábban más cégeket bízott meg ilyen feladatokkal:

  • 2014-2015-ben a Neticle Technologies Kft-t,
  • előtte pedig az Inform Data Bt.-t.

A Médianézőnek nem ez az egyetlen Fidesz-közeli médiafigyelésre szóló megbízatása. Tavaly év végén az MFB-vel kötöttek 46,1 milliós keretszerződést, ennél sokkal nagyobb melót kaptak egy évvel ezelőtt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. Kormányzati tevékenységhez kapcsolódó média monitoring feladatokért 348 milliót kap a cég. 2016-ban is megbízójuk volt az MFB, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., valamint az MTVA.

Ennek megfelelően a cég bevételei - ahogy az udvari vállalkozásoknál ez már bevett dolog - felívelő pályára álltak: a cégvezetők 2017-ben a korábbi 1,2 milliárdos árbevétel helyett 1,6-ot könyvelhettek el, amiből 302 milliós nyereség maradt a zsebükben.

Ezt az utolsó forintig kifizették osztalékként a tulajdonos, Nézőpont Csoport Zrt.-nek, amelynek Győri Tibor a tulajdonosa. Győri korábban a Miniszterelnökségen jogi ügyekkel foglalkozott és Habony Árpáddal is üzleti kapcsolatban áll - írja az Mfor.

Mint köztudott, a kormánypárt különösen nagy figyelmet fordít arra, hogy a magyar társadalom minden rétegét a lehető legtöbb szempontból monitorozza, hogy naprakész adatokkal rendelkezzen a közhangulatról és az általa bedobott közéleti témák, intézkedések... stb. fogadtatásáról. Ennél drágább műfaj pedig nemigen létezik a piackutatás terültén, a metódusnak pedig a médiafigyelés is az egyik szerves része. Ne aggódjunk, nem is saját zsebből áldoznak rá.