Kiadják Egyiptomnak, boldog évei lesznek a gépeltérítő ketyós álterroristának

Azt sem tudta, mit akar pontosan.

Szeif Edin Musztafa sokáig hadakozott kiadatása ellen azt állítva, hogy Egyiptomban kínzás várna rá. A ciprusi igazságügyi minisztérium közlése szerint a férfi mostanra azonban maga kérte, hogy visszakerüljön Egyiptomba. A minisztérium közleménye kitért arra, hogy az arab ország hatóságai megígérték, Musztafának a nemzetközi normák szerinti bírósági tárgyalása lesz.

A férfi egyébként igencsak elégedetlenül nyilatkozott ciprusi börtönéveiről, ám jószerivel csak annyit tudott felhozni panaszként, hogy elzárták a börtön foglyainak többségétől, amit pszichológiai nyomásként élt meg.

A gépeltérítést Musztafa testére erősített ál-robbanószerkezettel hajtotta végre. A valójában mobiltelefonokból összeeszkábált utánzattal fenyegetve kényszerítette a pilótát, hogy az Alexandriából indult járattal Kairó helyett Lárnaka repülőterén szálljon le. Túszdráma kezdődött, de pár óra elteltével békésen ért véget: sem a 72 utasnak, sem a gép személyzetének nem esett baja.

 
Az egyik utas még közös fotót is csinálhatott vele:
 

 

A férfi azt vallotta, hogy a gép eltérítésével csupán családjához akart visszatérni. Musztafa 1994-ig Cipruson élt volt feleségével, akivel öt gyermeket neveltek. Neje azonban meghazudtolta: elmondta, hogy a férfi verte őt és gyermekeiket, ráadásul a túszdráma során maga Musztafa nem is kérte, hogy beszélhessen vele. Amiért mégis váltottak egymással néhány szót, annak az volt az oka, hogy a rendőrség megkérte a nőt: hangja alapján azonosítsa a gépeltérítőt.