„Újból fel kell ébreszteni a magyarokban élő szabadságvágyat”

A Jobbik elviszi a szabadság lángját a magyar családoknak.

A Jobbik idén "Családi nap az összetartozásért" címmel a Pál-völgyi-barlangnál tartotta augusztus 20-i ünnepi rendezvényét.

„Lehet, hogy 2006 tavaszán nyert az MSZP, de 2006 őszén már a tévészékházat ostromoltam”

Késő délután Sneider Tamás elnök és Gyöngyösi Márton alelnök értékelte a választások óta eltelt időszakot.

Sneider Tamás nem lepődött meg az áprilisi eredményen, ugyanis látta a választások előtt, hogy vidéken milyen hatást ért el a kormánysajtó, és már akkor tudta, hogy a 25 százalék már jó eredmény lesz. Gyöngyösi Márton pedig arról beszélt, hogy 1,3 millió embert képviselni egyáltalán nem szégyen, erre büszkének kell lenni. Ugyanakkor le kell vonni a megfelelő konzekvenciát, ha ezt megtettük, akkor az előttünk álló feladatokra kell koncentrálni – fogalmazott, majd hozzátette: az eddigi félautoriter-rendszer elindult a diktatúra irányába.

De vajon csalódásként élték meg?

„Lehet, hogy 2006 tavaszán nyert az MSZP, de 2006 őszén már a tévészékházat ostromoltam”

- vágott vissza Sneider Tamás. Szerinte ugyanakkor ez most nem ráció, „de ne felejtsük el, hogy bármikor, bármi történhet”. A pártelnök továbbá hangsúlyozta, nekik továbbra is alternatívát kell felmutatniuk, és az ellenzéki oldalon a Jobbik az egyedüli párt, amelyiknek országos hálózata van.

Sneider Tamás szerint a hatalma csúcsára ért az Orbán-rendszer, ezért pontosan meg kell mutatni, milyen társadalmi rendszert mutat meg ezzel szemben a Jobbik. Szerinte egy skandináv modellt kell bevezetnünk. Ők is számos problémával küzdenek, mint például a migráció, de a szabadságjogokra építették a rendszerüket.

Ez a szabadságvágy mélyen belénk ivódott, a kulturális adottságainkból következik, hogy előbb-utóbb az egyéni szabadságjogainkat kiharcoljuk majd az Orbán-rezsimmel szemben

– mondta el.

„Újból fel kell ébreszteni a magyarokban élő szabadságvágyat”

- szögezte le a pártelnök, és hozzátette: egyedül a Jobbiknak van meg az ereje, hogy elvigye az embereknek a szabadság lángját.

Szóba került az LMP is.

Sneider Tamás szerint addig lesz nehéz lebontani az Orbán-rendszert, amíg a fogott, régi baloldali pártok, mint az MSZP és a DK még működnek. Azt ugyanakkor a jobbikos pártelnök nem tartja kizártnak, hogy valamilyen szintű együttműködés létrejöjjön az LMP-vel, mert a másik XXI. századi pártnak is bőven van a magyar társadalomban merítési lehetősége.

Gyöngyösi Márton felidézte, sok olyan ügy, szakpolitikai kérdés volt, amiben szorosan együttműködött a Jobbik és az LMP. A TTIP kapcsán például „vállvetve” küzdöttek a szabadkereskedelmi egyezmény ellen, de ugyanilyen kezdeményezés volt a Bérunió is, amit több LMP-s politikus is aláírt. A szabadságjogokért való küzdelemben is mindkét pártnak az érdeke, hogy visszaállítsák a normális vitakultúrát – vélekedett.

Mennyire lehet a Mi hazánk mozgalmat komolyan venni, miközben a Jobbik programját nyúlják le? - hangzott el a kérdés.

Az Orbán-rendszer centrifugális erővel bír, aminek sokan nem is tudnak ellenállni – kezdte Sneider Tamás -, Toroczkai László is elmondta, hogy ki lehet egyezni a Fidesszel. Így nem meglepő, hogy a Jobbikot, ezen keresztül pedig saját magukat is szapulják, de sok esetben ez nem szól másról, mint a gyűlöletről és az önzésről. A Jobbik így egy biztos párttá vált, és nem kell azzal törődni, hogy mikor fogják a bökőt a hátunkba állítani – közölte Sneider.

Gyöngyösi Márton keményebben fogalmazott, szerinte a Mi Hazánk „teljes bukásra és halálra van ítélve, mert hazugságra és esküszegőkre épül”. Csak addig maradhatnak meg, amíg az a Fidesz érdeke. Ugyanakkor elmondta, a Jobbik kapuja nyitva áll a távozók számára, ha vissza akarnak térni, kivéve azokat, akik rombolási szándékkal hagyták el pártot.

„Velük minden kapcsolatot megszakítunk, és örülök, hogy távoztak”

- fűzte hozzá.

A közelgő EP-kampányra kitérve Gyöngyösi Márton elmondta, már készül a program, aminek három fő pontja lesz,

  1. a szociális kérdés, és bérfelzárkóztatás kérdése,
  2. a migrációs kérdés,
  3. és az autonómia, ami sajnálatos módon a Fidesz napirendjéről lekerült.

Az EP-lista állítása azonban még nem aktuális.

Sneider Tamás pedig végül örömmel nyugtázta, hogy sikerült az ÁSZ-szal és NAV-val megállapodni a „törvénytelen bírságról”, így

a Jobbik számára biztosítva van a megfelelő anyagi háttér a folytatáshoz, bár a következő időszakban azért össze kell húzni a nadrágszíjat.

Aki a rendezvény legnagyobb ellendrukkere volt

Stummer János a rendezvény délelőtti megnyitóján elismerte, nehéz hónapok állnak a Jobbik mögött, de szerinte ez az időszak megfelelő volt arra, hogy a közösség el tudjon kezdeni épülni. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint a párt rendezvényének legnagyobb ellendrukkere maga Orbán Viktor miniszterelnök volt.

"A puszta létünk idegesíti ezt az embert"

- fogalmazott a politikus. Stummer János szerint ez azért van így, mert a Jobbik egy őshonos nemzeti párt. A Jobbik ott született, ahova Orbán Viktor Antall József '93-as halála óta kívánkozik: a Fidesz liberális pártként indult, és még most ott vannak a vezetésében a Soros-ösztöndíjas emberek - magyarázta.

"A Fidesznek annyira van nemzetpolitikája, mint amennyire autonóm Székelyföld. A Fidesz annyira jobboldali, mint amennyire történelmi egyház a Hit gyülekezete"

- hangsúlyozta Stummer János. Hozzátéve: a kormánypárt antikommunista jellege is megkérdőjelezhető, hiszen a párt holdudvara tele van még mindig az előző rendszer spiclijeivel, és a szolgálatok különböző ügyosztályainak embereivel.

Volt kire és mit főzni

A Jobbik Szeretetszolgálat bográcsaiban egyébként 100 adag étel készült. A séf a kuratórium elnökségi tagja, Hegedűsné Kovács Enikő volt, akinek a munkáját önkéntesek segítették. Kiss Gabriella, a Szeretetszolgálat főtitkára azt is elmondta, hogy több olyan család is eljött, akik az Alapítvány nyári táboraiban nyaraltak.

Fordítva a lovon

A rendezvényen tematikus programok is zajlottak. A Zöld Válasz Egyesülettel közösen Kepli Lajos és Fülöp Erik országgyűlési képviselők válaszoltak a Jobbik környezetvédelmi, állatvédelmi programjaival kapcsolatos kérdésekre. Az érdeklődők arra próbáltak választ kapni, mi az oka annak, hogy nem szigorítják elrettentő mértékben az állatkínzási törvényt. Sajnos több olyan történetet is megosztottak, amelyekből kitűnik, még mindig vannak olyan közösségek, ahol az állatok megkínzása a mindennapok része.

Varga-Damm Andrea, Potocskáné Kőrösi Anita országgyűlési képviselők, valamint a Jobbik Szeretetszolgálat főtitkára, Kiss Gabriella voltak a női ügyekkel, valamint a családvédelemmel kapcsolatos pódiumbeszélgetés háziasszonyai. Itt nemcsak hölgyekkel beszélgettek a szülő-gyerek viszonyról, az oktatásról, valamint arról, hogy mit visznek a gyerekek az iskolába otthonról, és mit kapnak meg ott.

Van-e még érték és szeretet a közösségeinkben?

Előkerült természetesen az is, hogy azokon a területeken, ahol többségében nők dolgoznak, így az oktatásban, a szociális ágazatban, vagy épp az egészségügyben elmarad a fizetés még a magyar átlagtól is.

Nem meglepő, de a legnépszerűbb téma a sport volt. Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője azt ugyan elismerte, hogy a rendszerváltozás óta soha ennyi pénz még nem áramlott a sportba, főleg a látványsportokba, de emellett vannak olyan anomáliák, amelyeket nem tud még a kormányzat sem eltakarni. Az elmúlt 7 év alatt 16 milliárd forintnyi tao pénz érkezett a felcsúti fociakadémiára, ám ennyi idő alatt sem sikerült se az európai középcsapatok, sem pedig magyar klubok számára kinevelni meghatározó magyar játékosokat. A korábbi vízilabda olimpiai bajnok felidézte: gombamód szaporodnak az uszodák, azonban a mennyiség a minőség rovására ment, a barcelonai Eb-szereplés többeknél kicsapta a biztosítékot. A klubok már nem abban érdekeltek, hogy minőségi játékosokat neveljenek, hanem hogy minél több fiatalt foglalkoztassanak a magasabb állami támogatás fejében. Sőt, bizonyos vállalkozók még vissza is kérnek a tao-ból 10-20-30 százalékot, ennek következtében eltűntek a valódi szponzorok - sorolta Steinmetz Ádám. Megosztotta félelmét is: nem véletlenül jelentek meg fideszes politikusok a különböző sportági szövetségek élén, könnyen lehet, hogy ezek is kifizetőhelyekként fognak működni.

Szilágyi György az FTC labdarúgócsapatát hozta fel példaként: hiába van új stadion, a klubtól pont a lényegét vették el, eltűnt az, ami miatt a Fradi, Fradi volt. 2010-ben a Fidesz visszaállította a rendszerváltás előtti időszakot, amikor felülről, központilag döntöttek a támogatásokról, és ez most 20 évvel vetette vissza a magyar sportot - magyarázta a jobbikos politikus.

Ifj. Bozsik József, korábbi fogathajtó szövetségi kapitány szintén arról számolt be, hogy a kormánypárt beette magát a hazai sportéletbe: "ha nem fideszes mezben érkezel, akkor nem támogatnak". Az áprilisban a Jobbik színeiben induló képviselőjelölt elmondta, Magyarországon senkit nem érdekelnek a tehetségek, senkit nem érdekel, hogy lovasnemzet legyünk, csak a beruházások. Erre példaként felhozta a szilvásváradi lovaskomplexumot, amit gyakorlatilag megközelíteni sem lehet, és a szakma sem értette a beruházás megvalósulását. "Fordítva ülünk a lovon" - zárta szavait.

(Fotók: Béli Balázs / Alfahír)

Az N1 TV helyszíni riportja: