Miért nem bontják el a telefonfülkéket?

Hajléktalanokon és dílereken kívül már csak kevesen használják őket.

Bár már volt róla szó korábban, most az Index járt utána annak, hogy miért van még mindig sok ezer telefonfülke Magyarországon, ezeket miért nem bontják el, és mennyien használják őket.

Így néz ki egy átlagos nagykörúti felefonfülke Budapesten:

A cikk szerint a ma már jobbára csak hajléktalanok és dílerek által használt, koszos, graffitis, ürülékes telefonfülkéket törvényi kötelességük fenntartani a szolgáltatóknak, így a Magyar Telekomnak és az Invitelnek.

Ugyanis a hírközlési hatóság (NMHH) határozata mára elavult módon úgy szabályoz, hogy minden háromezer fő alatti településen egy, míg ennél nagyobb településeken háromezer főnként egy telefonfülkére van szükség. Ezért van csak Budapesten nagyjából 600 fülke.

Amiket nem használ senki.

Ebből a budapesti aluljáróból például már leszerelték, hiszen az utcán aludni telefon nélkül is lehet:

A cikk szerint a fénykor az ezredforduló környékén volt, akkor még fülkénként kb. tíz órás havi telefonálási átlag jött ki, de ez ma már csak ennek tizede, azaz egyetlen óra. Sokan csak visszahívásra használják a fülkéket, vagy segélyhívást indítanak róluk.

Svájcban már az igényekhez igazították a törvényeket, és a Swisscom távközlési társaság 2018-tól nem köteles üzemeltetni az egykor alapvető fontosságúnak tartott fülkéket, így a társaság be is jelentette, hogy még idén elbontja a maradék háromezer darabot is.