Elszakították tőle a kisfiát, majdnem hetven éves bácsiként látta őt újra az anyukája

Családi tragédiák a két Korea között.

Megható videók jelentek meg a két Korea közötti családegyesítési napról, aminek keretében 89 dél-koreai állampolgár léphetett be Észak-Koreába, hogy családtagjaikkal találkozhassanak. Az USAToday írt arról, hogy a látogatók egyike egy 92 éves hölgy, Lee Keum-seun volt, akinek arra nyílt lehetősége, hogy újra láthassa elvesztett fiát.

A cikk szerint a Sang-chul nevű férfi mindössze négyéves volt, amikor elszakították szüleitől, valamikor 1950-53 között, a pontos dátumot nem közölték. Édesanyja azt mondta az újságíróknak, a kisfiú elvesztése után egy évig minden nap kijárt a folyóhoz, hogy megsirassa őt.

A találkozás érzelmesre sikerült:

A családegyesítésben résztvevőket sorsolásos úton választották ki, többségük nyugdíjas volt. Három napon keresztül hatszor találkozhatnak egymással a családtagok, többnyire hatósági megfigyelés alatt. Egyszer ebédelhetnek négyszemközt, bár a rezsimet ismerve akkor is lehallgatják őket, már ha érdekel ez bárkit is egy ilyen örömteli hangulatban.