Marko Nikolic szerint a Vidi nem érdemelt vereséget

A magyar klubcsapat 2-1-re kapott ki az AEK Athéntól.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Marko Nikolic gratulált játékosainak. Úgy vélte, a Vidi labdarúgói büszkék lehetnek arra, amit a pályán mutattak.

Mint mondta, sohasem kommentál bírói döntést, de Huszti Szabolcs kiállítása igen nehéz helyzetbe hozta csapatát. Az athéni visszavágón nehéz dolguk lesz, de meg fogják próbálni, nincs más esélyük a csoportkörre, mint két góllal nyerni.

Az AEK trénere, Marinosz Uzunidisz szerint nagy győzelmet arattak, ám csapata még nem jutott tovább. Kiemelte, hogy Bakaszetasz kiállításáig jobbak voltak, de a végére idegessé váltak, ezért meg kellett izzadniuk a sikerért.

Hangsúlyozta, hogy a továbbjutáshoz a visszavágón 90 percig jól és koncentráltan kell játszaniuk, nem engedhetnek meg olyan üresjáratokat, mint a mostani meccs utolsó félórájában.

A több mint fél órát emberhátrányban játszó magyar bajnok szerdán 2-1-re kapott ki a görög AEK Athén csapatától, így nehéz helyzetben várhatja a jövő keddi visszavágót, amelyet a görög fővárosban rendeznek. A párharc győztese a Bajnokok Ligája, vesztese az Európa-liga főtábláján szerepelhet ősszel.

Fotó: Illyés Tibor/MTI

Nagyot harcolt a Vidi, de kikapott az AEK Athéntól

A már biztos EL-főtáblás MOL Vidi FC a Dudalange, a Ludogorec és a Malmö kiejtése után az AEK Athénnal játszhat a Bajnokok Ligája csoportköréért. A Groupama Arénában nagyjából tízezer néző előtt egy jogtalan kiállítás hamar megpecsételte a magyar bajnok sorsát, a végén ugyan egyenlíthettek volna, de ez nem sikerült, így 2-1-es vereséggel utazhatnak Görögországba.