Tízmillió forintot fizettek valakinek, miközben a diákok ingyen legyártották a bútorokat a Pető Intézetnek

Kis magyar valóság.

A Budapesti Műszaki Egyetem dolgozói arról tájékoztatták névtelen levélben Hadházy Ákost, az LMP korábbi politikusát, hogy bérmentesen végzett társadalmi munkáért kapott tízmillió forintot az intézmény, de ebből a dolgozók semmit nem láttak – írja az Átlátszó. A sztori tényleg igaznak tűnik.

Az EMMI adta ki a munkát a BME-nek, ahol megtervezték és elkészítették a Pető Intézetnek a speciális igényű bútorokat.

Hallgatókat bevonva, társadalmi munkában dolgoztak, mert nemes célról volt szó. Később viszont kiderült, hogy az EMMI fizetett tízmillió forintot a BME-nek ezért. Azt viszont már nem akarták elfogadni a készítők, hogy hozzájuk ebből a pénzből semmi nem jutott el.

A minisztérium elismerte Hadházynak, hogy adtak 9,9 millió forintot, amit egy meg nem nevezett külső szakértő kapott.

A lap szerint az ügy felelőse az akkori államtitkár, Palkovics László, aki azóta miniszterré vált.

(fotó: Kovács Tamás / MTI)