Most Írországban fog történelmet írni Ferenc pápa

Közös beszéd a homoszexuális kormányfővel, találkozás a papok által elkövetett zaklatások áldozataival.

Az elutazása után Sergio Mattarella olasz államfőnek küldött táviratában a pápa az olasz nép előrelátására és bölcsességére hivatkozva kérte, hogy továbbra is becsüljék meg és őrizzék meg a házasság és a család értékeit.

Ferenc pápa 24. külföldi útjára rendkívül kényes pillanatban kerül sor a katolikus egyház jövője szempontjából - írta az AFP francia hírügynökség. A katolikus egyházat ismét visszhangos pedofil botrány rázta meg: Pennsylvania amerikai állam ügyészsége augusztus közepén hozta nyilvánosságra, hogy vizsgálata szerint az utóbbi hetven évben több mint 300 pennsylvaniai pap követett el szexuális visszaélést. A pápa az elmúlt hónapban több chilei, ausztráliai és amerikai főpap lemondását fogadta el.

A 36 órás látogatáson a katolikus egyházfő szombaton egy stadionban, vasárnap pedig egy parkban tartandó tömeges rendezvényen vesz részt, közel négy évtizeddel követi II. János Pál pápa látogatását Írországban, ahol a katolikus egyház korábbi befolyása - főként a papi pedofília miatt - azóta alaposan megcsappant.

A pápa szombaton vagy vasárnap találkozik a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatainak egy csoportjával is. Szombat délután a Szűz Mária székesegyház egyik kápolnájában imádkozik az áldozatok emlékére gyújtott gyertyánál.

A katolikus egyházfő délben beszédet mond a melegségét nyíltan vállaló Leo Varadkar írországi kormányfő oldalán, aki korábban megígérte, hogy megvitatja a pápával a szexuális visszaéléseket és az azonos neműek házasságának kérdését is.