"A nemzet nagy, hősi halottja" - Horthy István karrierje, halála és temetése képekben

Olvasási idő kb 29 perc
"A nemzet nagy, hősi halottja" - Horthy István karrierje, halála és temetése képekben
Tari Tamás
tari.tamas [at] alfahir.hu

76 évvel ezelőtt halt hősi halált Magyarország kormányzóhelyettese.

A széles közvélemény szemében vitéz nagybányai Horthy István 1942. augusztus 20-án bekövetkezett halálát a mai napig rendkívül sok rejtély lengi körül. Vannak, akik úgy gyanítják, hogy az ifjú kormányzóhelyettes - a szerveződő kiugrási kísérlet és nem titkolt náciellenessége miatt - német vagy nyilas szabotázs vagy merénylet áldozata lett, vannak, akik szerint egyszerűen részegen vagy másnaposan ült a botkormány mögé és ezért zuhant le 76 évvel ezelőtt. Ez a cikk ezekre a kérdésekre is választ próbál adni, de elsősorban nem ez a célja.

A héten esedékes szomorú évforduló alkalmából inkább azt szeretnénk bemutatni, hogyan tálalta a korabeli magyar sajtó, és hogyan fogadta az ország közvéleménye a váratlan tragédiát. A nézőpontok árnyalásához néhány visszaemlékezést is segítségül hívunk, összeállításunkat pedig igyekszünk a lehető leggazdagabb kép- és videóanyaggal illusztrálni, köztük számos olyan fényképpel, melyek digitális formában eddig csak nehezen voltak hozzáférhetők.

A nyilvánosság előtt nőtt fel a feladathoz

 
Horthy István édesapja hatalomra kerülésétől kezdve a közszereplőknek kijáró kitüntetett figyelemben részesült. A kormányzó idősebbik fiaként mind sportteljesítményeire, mind az éjszakai életben való, sokszor a botrányoktól sem mentes forgolódásaira nagy figyelmet fordított a magyar sajtó.
 
A későbbi kormányzóhelyettes 1923-ban még egy általa kiprovokált becsületbeli üggyel került a lapokba, melynek során az arcán ejtett három vágással diadalmaskodott ellenfelén. A húszas évek cikkei alapján egy javíthatatlan adrenalinfüggő fenegyerek arcéle rajzolódik ki az olvasók előtt.
 
Öccsével együtt számtalan sportágban és versenyen megmérettették magukat, legyen az vívás, autó- vagy motorverseny, lovaglás, később pedig István számára a repülés, a kalandok meglett férfiként sem hiányozhattak Horthy Miklós fiainak életéből.
 

 
Horthy István számára az aviatika lassacskán minden más sportágat háttérbe szorított, az új és egzotikusnak számító hobbiját már-már vallásos fanatizmussal űzte.
 
 
Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a következő években a bulvárkalandokat egyre inkább háttérbe szorították sokoldalúságának bizonyítékai: 1929-ben például nagybátyjával, Horthy Jenővel és Kittenberger Kálmán természettudóssal Afrikában expedíciózott, amiről Az egyenlítő alatt címmel filmet is forgatott, mellyel kapcsolatban több interjút is adott hazai lapoknak.
 
 
1929 októberétől egy éven keresztül Detroitban dolgozott, előbb mint egyszerű gyári munkás, később pedig mint mérnök, amiről szintén több beszámoló született.

Út a kormányzóhelyettesi székig

 
1934-től a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) vezérigazgató-helyettese, majd 1938-tól haláláig vezérigazgatója lett.
 
1939-ben a magyar újságok mellett a világsajtó is beszámolt a diplomás gépészmérnök páratlan teljesítményéről, amikor a MÁVAG - és tágabb értelemben Magyarország - üzleti érdekei miatt, 35 évesen mindössze 16 nap alatt tette meg a Budapest-Bombay-Budapest utat. A több mint tizenháromezer kilométeres távot többnyire nomád körülmények között, a végállomás előtt már 52 fokos trópusi hőséggel dacolva tette meg. Önként vállalt küldetése során az indiai alkirály is fogadta, édesapja azonban csak az utolsó pillanatban szerzett tudomást fia merész vállalkozásáról. Hazaéréséről filmfelvétel is készült, ám ennek kópiái elvesztek. Ugyanebben az évben több más magyar sportrepülővel megjárta a London-Budapest távot is.
 
 
1940. április 27-én házasodott össze gróf Edelsheim-Gyulai Ilonával, esküvőjük és közel-keleti-egyiptomi nászútjuk valóságos szenzáció volt, melynek minden mozzanatáról bőséges fényképanyaggal számolt be az akkori média, de még a filmhíradó is foglalkozott az örömteli eseménnyel.
 
 
 
 
Filmhíradó a szertartásról:
 
IFrame
 
 
 
Kisfiuk, ifj. vitéz nagybányai Horthy István 1941. január 17-ei születését is elragadtatott hangvételű, fényképes beszámolókban örökítették meg a korabeli újságok.
 
 
 
Horthy István azonban 1942-es kormányzóhelyettessé választásával került a figyelem valódi fókuszába.

Az ország második embere

 
1942. február 19-én az Országgyűlés közfelkiáltással választotta kormányzóhelyettessé Horthy Istvánt. Bár a parlamenti ülésről készült filmhíradó eredeti kópiái nem maradtak fönn, a narráció nélküli filmanyag, illetve a fiatal államférfi esküjét megörökítő rádióriport viszont igen.
 
A beiktatási ceremónia:
 
IFrame
 
 
Az eskütétel:
 
IFrame
 
Ezt követően édesapja helyetteseként számos reprezentációs eseményen kellett megjelennie, de az addig betöltött pozíciói is egyre erőteljesebb protokolláris és média-megjelenési kényszert jelentettek számára.
 
 
Ismertsége és népszerűsége is növekedett ebben az időszakban, de összességében nagyon rövidnek bizonyult az a nagyjból fél év, amíg betöltötte a pozíciót ahhoz, hogy ne csak a vezető értelmiségi körök zárják egyértelműen a szívükbe. A társadalom széles rétegeinek még mindig Horthy Miklós kormányzó jelentette az ország egyedüli vezetőjét, arról pedig mit sem tudtak, hogy pont az ő betegeskedései miatt kellett létrehozni a kormányzóhelyettességet, hogy halála eseten legyen, aki tovább viszi az ország ügyeit és megőrzi a stabilitást.
 
 
Mivel ezt természetesen nyíltan nem mondhatták ki a vezető politikai körök, remek táptalajt adtak annak a felvetésnek, miszerint a kormányzó "diansztiát akar építeni", amit Horthy Miklós élete végéig tagadott.

Szemben a vörös áradattal - A keleti fronton

 
1942-ben önként jelentkezett katonai szolgálatra, melynek keretében tartalékos repülőhadnagyként a keleti hadszíntérre került, ahová intenzív és szigorú kiképzés után július 3-án érkezett meg.
 
 
 
 
A fronton teljesített kötelezettségét - addigi tevékenységéhez hasonlóan - szintén nagy érdeklődés övezte, különösen a katonai és a repülős szaksajtó foglalkozott sokat szolgálatának részleteivel.
 
 
 
 
Látogatása a hadsereg-parancsnokságon:
 
IFrame
 
A hadi tudósításokban is fel-feltűnt, illetve oroszországi tevékenységéről is számos cikk, fotó és videófelvétel készült, bár a háborús cenzúra és propaganda miatt valós képet az ország közvéleménye aligha kaphatott életkörülményeiről, épp ahogy a fronton harcoló honvédek sorsát és a hadi helyzet tényleges állását sem ismerhette a hátország.
Első légi győzelme
 
Kuntár Lajos haditudósító külön fejezetet szentelt a kormányzóhelyettesnek és halálának a háborús cenzúra által a hadi helyzet túlságosan valós ábrázolásáért betiltott könyvében, A véres Don-ban. Ebben részletesen leírja, hogyan aratta Horthy István első és egyetlen légi győzelmét (bár a dátumot illetően valószínűleg nem pontos a leírás, mert a hivatalos közlések szerint a főhadnagy augusztus 18-án vívta meg a sikeres légi csatát):
 
"Augusztus hatodikán volt a tizennyolcadik bevetése. Ezen a reggelen 3 óra 25 perckor kelt, és három negyed négykor indult el Nemeslaky Zoltán őrmester kíséretében, mint egy közelfelderítőgép biztosítója. Öt óra ötvenötkor tért vissza, és akkor szerényen a következőket mesélte el bajtársainak:
 
- A közelfelderítőgép biztosítása közben egyszer csak azt vettem észre, hogy alig negyven-ötven méterre vagyok egy orosz géptől. Ez előbb vett észre, s hirtelen tüzelni kezdett. Természetesen felvettem a harcot. Viszonoztam a tüzet, s igyekeztem a hátába kerülni. Ez sikerült is, aminek az lett a következménye, hogy a szovjet gép hamarosan oldalra dőlt és füstölve m elindult a föld felé...
 
Ehhez a szerény beszámolóhoz a hitelesség szem pontjából hozzá kell tennünk, hogy a hirtelen feltűnő gép nem egyedül volt, hanem harmincötödm agával. Egy bombázó és egy-két vadászszázad zúgott el a Főméltóságú úrék gépei alatt. Héjjá-típusú gépeink nagyon hasonlítanak a Rátákhoz. Gyakran megtörténik, hogy szovjet repülők orosz vadászoknak nézik Héjjáinkat. Most is ez történt. Az orosz gépek mikor megpillantották a mieinket, saját jelzésként megbillentették gépeiket, vadászaink viszonozták a jelzést, így aztán minden incidens nélkül elmúlt volna a veszélyes találkozó.
 
A Főméltóságú úrban és kísérőjében azonban feltámadt a vadászszenvedély s felzárkózva, a karavánhoz oly közel merészkedtek, hogy az egyik gép felismerte a felségjelzésüket. Tüzelni kezdett, de vesztére, mert a Főméltóságú úr ügyesebb volt, s az orosz gép nem tért többé vissza támaszpontjára..."
Magyar vadászrepülők támadása a szovjet harckocsik ellen:
 
IFrame
 
 
 
 
 
Hitvesével 1942. augusztus 14-én találkozott utoljára az elfoglalt Kijevben, amiről a haditudósítások szintén szemléletes riportokban számoltak be, bár ennek a találkozásnak a valódi jelentőségét akkor még senki sem sejtette.
Szerelmesek a pók hálójában
 
Edelsheim-Gyulai Ilona 1992-ben a következőképpen foglalta össze az ukrán fővárosban töltött három nap, az utolsó találkozás emlékeit:
 
"Tragikus halála előtt néhány nappal alkalmam volt találkozni vele Kijevben, ahol műtős nővérként szolgáltam a tábori kórházban. Meglepetésünkre Kitzinger tábornoknak [Karl Kitzinger], Ukrajna katonai német katonai főparancsnokának elegáns kijevi villájában helyeztek el bennünket. (...) Háromnapos együttlétünk alatt a legteljesebb nyíltsággal beszéltünk mindenről. A hosszú távollét után, érthető módon, sok volt a megtárgyalni valónk, és apósom is több mindent üzent velem a férjemnek, egyebek között azt is, hogy a legrövidebb időn belül haza kell térnie Magyarországra. Ma sem tudom megérteni, hogyan lehettünk olyan könnyelműek, vagy talán inkább gyanútlanok, hogy nem számoltunk idegen "fülek" jelenlétének a lehetőségével. (Később tudtam meg egy tábornoktól, hogy a lakás rejtett mikrofonokkal volt felszerelve.) (...)
A fronton tapasztaltak alapján még jobban megerősödött benne az a meggyőződés, hogy a németek elvesztették a háborút, és azt is világosan látta, hogy ő sem a fronton, sem odahaza nem tud az ország helyzetén változtatni. Ezért úgy döntött, hogy hazatérte után el fog menni Angliába vagy az Egyesült Államokba, és megpróbál valamit ott tenni hazája javára. Nekünk azonban, a családnak (...) nem szabad tudnunk erről. Ezért nem is fog a részletekbe bevonni bennünket, nehogy még jobban nehezítse apja helyzetét. Akár bélyegezzük árulónak, ha más megoldás nem kínálkoznék. Azt azonban nagyon határozottan leszögezte, hogy otthonról már nem lehet Magyarországon segíteni. (...)
 

Két nappal a balesete előtt ő maga írta le nekem az olasz Héja gépeknek azt a kellemetlen tulajdonságát, hogy kanyarban könnyen "lecsúsznak", ami ővele magával is megesett, csakhogy szerencsére 4000 m-es magasságban, s így ki tudta venni a gépet a csúszásból. Jól tudta tehát, hogy erre különösen ügyelni kell. Amilyen gondos és körültekintő pilóta volt, nem tudom elképzelni, hogy két napra rá figyelmetlenségből ugyanazt a hibát elkövesse."
Az, hogy a Harmadik Birodalom amúgy sem szívlelte Horthy Istvánt és tevékenységét, már kormányzóhelyettessé választása óta nyílt titoknak számított, a harctéren ráadásul további olyan történések is akadtak, melyek azt a gyanút erősítették, hogy a hitleri Németország szívesebben látná a süllyesztőben Magyarország második emberét, mint adott esetben a kormányrúdnál. Ilyen volt az a több visszaemlékezésben is említett bevetés, mely során - állítólag tévedésből - német vadászgépek nyitottak tüzet repülőjére.
 
 
Azonban bármennyire is kapóra jött a nemzetiszocialista vezetésnek Horthy István halála, úgy tűnik a merénylet-teóriákkal végleg le kell számolnunk.

Szent István véres ünnepe

 
Mint ismeretes, 1942 augusztus 20-án, hajnali 5 óra 7 perckor Horthy Istvánt századik repülőútján és huszonötödik bevetésén, egy közelfelderítő gép kísérése közben lezuhant és szörnyet halt.
 
A tragédia körülményeit 2012-ben sikeresen rekonstruálták a honvédség szakértői, eloszlatva a német vagy nyilas szabotázs örök gyanúját, mely már a kormányzóhelyettes halálakor felmerült.
 
A katonai vizsgálócsoport észrevételei szerint a könnyebb sportgépekhez szokott Horthy István nem repült elég időt a Héjával ahhoz, hogy teljes biztonsággal kezelje az utólagos páncélbeépítések miatt farnehézzé és megbízhatatlanabbá vált olasz géptípust (érdekes, hogy a korabeli visszaemlékezések és beszámolók viszont pont a gépek orrnehézségéről panaszkodtak, több olyan baleset is történt, melyek során leszállásnál a Héják "orra estek" a rossz minőségű tábori reptereken, és előrebukva tetejükre fordultak - ilyen balesetet egyébként július 10-én Horthy István is szenvedett). Előkelő származása és politikai pozíciója miatt pedig elöljárói nem merték szembesíteni repüléstechnikai hibáival, ami végül a balesetéhez vezetett. Ráadásul 38 évesen eléggé túlkorosnak számított a fiatal bajtársak között, szervezete nem bírta úgy a terhelést, ahogy a többieké.
"Megállt a szívverésünk"
 
Kuntár Lajos könyvében így emlékezett meg arról a sokkhatásról, ami a fronton harcoló magyar alakulatokat érte Horthy István elvesztésekkor:
 
"Szent István napjának hajnalán szomorú hír érkezett hozzánk:
 
"Lezuhant és hősi halált halt Magyarország Kormányzóhelyettese!"

Megállt a szívverésünk.

(...)

Megrendült lélekkel robogunk a színhelyre. Fenyvesekkel körülvett kis völgy. Az erdő fái sejtelmesen sóhajtoznak a reggeli szélben, és fájdalmasan hajlongnak a géproncs alatt heverő nagy magyar halott, a vitéz katona, a bátor repülő földi maradványai előtt. Gyötrődő lélekkel állunk ezen a helyen. Érezzük, hogy az otthontól több mint kétezer kilom éterre sötétlő fekete földtölcsér, melyet kivágott a lezuhant gép, ma hajnaltól kezdve felmagasztosult a magyarság előtt. (...)
A hadseregparancsnok percekig némán tiszteleg a hősi halált halt bajtárs előtt, azután távozik. Rajta és egész kíséretén látszik, hogy még mindig a szomorú esemény hatása alatt áll. (...)
Gépkocsiba ülünk, s elindulunk a Főméltóságú úr szálláshelyére. (...)

A "lakás" egyszerű faházikó. Ugyanolyan, mint a többi tiszté. (...) Belépünk a háromszor három méteres lakásba. Farkas György honvéd, aki civilben is inasa volt a Kormányzóhelyettes úrnak, már csomagolgat könnyes szemmel... (...)
A bajtársi szeretet azóta emléket állított a szerencsétlenség színhelyére. Hármashalomból kiemelkedő egyszerű fakereszt, rajta tábla hirdeti az arra haladóknak:
 
Ezen a helyen halt hősi halált hazájáért
vitéz nagybányai Horthy István repülőfőhadnagy,
Magyarország Főméltóságú Kormányzóhelyettese
1942. VIII. hó 20-án 5 óra 7 perckor."
A vizsgálat végleg leszámolt a részegségre és/vagy másnaposságra alapozó, otromba legendákkal is. A szakértők szerint, ha Horthy István tényleg alkoholos befolyásoltság alatt ült volna a pilótafülkébe, képtelen lett volna kivenni a gépét a végzetes dugóhúzóból, és akkor nem csupán az alacsony magasság okozta volna a vesztét. Ráadásul a baleseti kivizsgálás során egyetlen közeli bajtársa sem vallotta azt, hogy a főhadnagy ivott volna a bevetés előtti éjszakán.
 
A kortársak azonban korántsem lehettek ilyen biztosak benne, hogy tényleg nem valamiféle merénylet vagy gondatlanság állt-e a haláleset mögött. A szemtanúk beszámolói többségében tartalmaznak ilyen spekulációkat, bár ahány bajtársat faggattak a baleset körülményeiről, annyiféle verziót adtak elő a tragédiával kapcsolatban. Volt, aki egy robbanás után lángolva látta aláhullani a gépet, de volt, aki baráti tüzet észlelt és akadt olyan, aki nagyjából valósághűen emlékezett a zuhanásra. A beszámolók nagyon különbözőek voltak, amit később a halál körülményeit vizsgáló katonai nyomozást is teljesen vakvágányra vitte, akárcsak egy-két érdekes adalék, amit a következő visszaemlékezésből ismerünk.
A legközelebbi bajtárs szemével
 
Farkas György, Horthy István inasa és tisztiszolgája ötven évvel később, saját harctéri naplója alapján idézte föl a végzetes augusztusi napot. Megállapításai alapján egyértelmű, hogy ő is kételkedett a baleset véletlen voltában, és abban, hogy megfelelő volt az okokat vizsgáló nyomozás:
 
"Körüljártuk a roncsot. Átnéztem a közvetlen környékét is. A gazdám koponyájának egy dababját megtaláltam a géptől 15-20 m-re a földön. Bőr és haj fedte. Velem volt a fényképezőgépem, felvételeket is készítettem a leföldelt roncsról. Kora délután aztán ismét odamentünk, s akkor kibontottuk. Segédkeztem én is a kiemelésnél. Borzasztó látvány volt az nekem. Mikor leemeltük a gép páncélját, amely egy kb. 200 mm vastagságú, félovális formájú, 100x120 cm nagyságú, eléggé súlyos lemez, előkerült a holttest. Ülő helyzetben volt. Fejét, a jobb homlokát szétroncsolta a jobb oldali géppuska. Innen lehetett az a koponyadarab, amit a földön találtam. A jobb keze csonkja a kormányon, a bal a tetőajtó gombja felé. A lába ülőhelyzetben felhúzva. Keze, lába megégve. A karórája 5.07-kor állt meg. A ruhája kétoldalt leégett róla, csak amit a páncél és a föld takart, az maradt meg. A zsebében csak a zsebkése volt. Hullacédula nem volt rajta, így a tárgyak és a felismerhetőség alapján jegyzőkönyvileg én azonosítottam. (...)
A táborban ravataloztuk fel. Őrséget állottak a tisztek és a legénység. Koszorú és virág volt bőven. Mindenki meg volt illetődve, mindenki hallgatott.
Másnap, 21-én mentőautóval vittük a koporsót Sztarij Oszkolba, ahol rövid gyászszertartás után bevagoníroztunk, és indultunk haza."

Egy ország zokogott a ravatalnál

 
A sajtót legalább annyira váratlanul érte és lesújtotta a kormányzóhelyettes szerencsétlen halála, mint a fronton harcoló bajtársakat. Minden napilap egész címlapon hozta a szerencsétlenséget.
Horthy Miklós kétszer is elájult, mikor megtudta a hírt
 
Kállay Miklós emlékirataiból tudjuk, hogy a kormányzó teljesen összetört, amikor közölték vele a hírt, hogy legidősebb fia nincs többé. Az akkori miniszterelnök sorai emellett az összeesküvés-elméletek népszerűségéről is tanúskodnak:
 
"Amikor kifelé indultunk a várkápolnából, elöl a kormányzó, valamivel hátrébb én, odajött hozzám Keresztes-Fischer Lajos, a kormányzó katonai irodájának a főnöke, és a fülembe súgta: "Horthy Istvánt repülőbaleset érte. Meghalt."
Megtántorodtam, de erőt vettem magamon, és továbbléptem a menetben. Nem tudtam levenni a szememet a kormányzóról, aki két lépéssel előttem haladt, hetvenöt évével is délcegen, és mosolyogva fogadta a kétoldalt sorakozó tömeg hallatlanul lelkes, szívből fakadó üdvrivalgását, szeretetének kifejezését. (...) A legnagyobb pompával celebrált ünnepi mise alatt ott ült Horthy Miklós, aki elvesztette a fiát, de nem tud róla. Néztem, és arra gondoltam, milyen jó, hogy nem tudja, és hogy elveszíti az országát is, ha csak valami csoda nem történik. Összeroppanna, ha tudná. (...)
Szörnyű hatással volt rá a hír. Kétszer vesztette el az eszméletét. A karomba vettem. Hihetetlenül szenvedett. (...)
Horthy István nagyszerű fiatalember volt, komoly, intelligens, korrekt gondolkodású, megnyerő külsejű, elegáns jelenség. Gépészmérnök létére több mint egy évig egyszerű munkásként dolgozott Amerikában, a Ford Műveknél. Tapasztalatait kitűnően hasznosította azután otthon a MÁVAG-ban, majd a MÁV élén. Több nyelven beszélt; mint sportembernek, lovasnak és pilótának bravúros teljesítményei voltak. A nácikat köztudomásúlag ki nem állhatta. (...) Atyja kívánsága volt, hog ha már katonákat kell küldenünk az orosz frontra, akkor az ő fia is ott legyen. Ezzel István is egyetértett. Így került ki a repülőkkel, ott is példásan teljesítve kötelességét. (...) Tekintve azonban, hogy Horthy Istvánt tapasztalt és kitűnő repülőnek ismerték, nehéz volt nem hitelt adni annak a híreztelésnek, hogy a németek keze van benne ebben a szerencsétlenségben. Sokan vélekedtek így.
A nemzet, amely nem nagyon értette, hogy mi is ez az egész kormányzóhelyettesi história, nem lelkesedett különösebben Horthy Istvánért, aki szerény, kevés beszédű és visszahúzódó ember lévén, nem is törekedett soha népszerűségre. Most mégis mindenki mély megdöbbenéssel fogadta a tragédia hírét. Gyászolt az egész nemzet, gyászolta mindenekelőtt őt magát, (...) és gyászolta a szerencsétlen szülőket."
A tudósítások jó része Kállay Miklós miniszterelnök augusztus 20-ai, este 7 órás rádióbeszédére hivatkozva számolt be a tragédiáról - ugyanakkor Horthy István halálát már délben közölte a rádió -, szó szerint is idézve az elhangzottakat:
 
"István király napján, az ezeréves magyar mult ünnepén szörnyű csapást mért a sors nemzetünkre. Vitéz Horthy István repülőfőhadnagy, kormányzó urunk fia, kormányzóhelyettes, az első arcvonalban hősi halált halt. A dicsőséges történelmi napon a magyar jövő reménysége életét áldozta a dicsőség mezején. Mély gyászba borult az ország, fiatal felesége, kicsi fia, minden magyar, egész népünk. Sok anya remegve félti most fiát, de minden magyar anyának, embernek a legnagyobb veszteségét szenvedjük."
 
 
A kormányzóval és politikájával szemben kicsit sem elfogult és szélsőjobboldalisággal sem vádolható Népszava egyenesen így kommentálta a főhadnagy halálát:
 
"Horthy Istvánnak történelmi szerepe és történelmi jelentőségű hivatása volt ennek az országnak sorsával. Most hat hónapja, február 19-én választotta meg a magyar törvényhozás kormányzóhelyettessé. Ebben a minőségében biztosítékot jelentett a jövőre, biztosítékot Magyarország alkotmányának és törvényes rendjének, a jogfolytonosságnak szempontjából. Ennek a hivatásnak fontosságát csak úgy mérhetjük fel igazában, ha visszagondolunk azokra a veszedelmekre, azokra az örvényekre, amelyek az ország létét fenyegették és amely veszedelmekkel szemben Horthy István arravalósága, alkotmánytisztelete, pártszenvedélyek fölött való emelkedettsége biztatott minden eshetőségre szóló védelemmel."
 
 
A sajtóhírek és a visszaemlékezések szerint Budapesten és vidéken is egyaránt megállt az élet, az ünnepségek sorra megszakadtak, az országos gyász magától lett úrrá a néhány órával azelőtt még az államalapítást ünneplő országon. A magán- és középületekre még azelőtt kikerültek a gyászlobogók, hogy a tragédia miatt összehívott rendkívüli minisztertanácsi ülés elrendelte volna a nyolcnapos kötelező gyászt és a szórakozási korlátozást.
 
 
Budapest önkormányzata az alábbi nagyméretű falragasszal hívta föl a figyelmet a kormányzóhelyettes halálára és a gyászintézkedésekre:
 
 
A sajtó a holttest vonattal való hazaszállításáról is részletesen beszámolt, az Ujság így foglalta össze a szomorú utat:
 
"Vitéz Szabó László vezérőrnagy vezetésével tiszti küldöttség kisérte a koporsót Kassáig, ahol a kormány képviseletében Radocsay László igazságügyminiszter, a honvédség képviseletében pedig vitéz Lakatos Géza altábornagy vette ál. Német részről Giilker és Hausherr századosok vezetésével ugyancsak tiszti küldöttség kisérte a fronttól hazáig a Kormányzóhelyettes Ur földi maradványait. Az arcvonaltól hazáig is minden állomáson, ahol megállott a vonat, megható tiszteletadások voltak a magyar hős előtt. Szlovák területig magyar és német diszörség kisérte a koporsót. Muszina szlovák határállomáson pedig szlovák diszőrség állott melléje. Heidler alezredes vezetésével szlovák tiszti küldöttség csatlakozott a kísérőkhöz. Eperjesen Dudás András zsupán Tiso elnök koszorúját helyezte el a koporsón, a pozsonyi magyar követség részéről pedig Walter Emil követségi tanácsos tett le koszorút."
 
 
A külföldi állam- és kormányfők, nagykövetek, egyéb diplomaták és előkelőségek részvétnyilvánításai is bekerültek a híradásokba. A német, olasz, dán, francia, horvát, görög, bolgár, szlovák, román, chilei, argentin, svájci és svéd részvétnyilvánítások mellett XII. Piusz pápa is mély együttérzését fejezte ki Horthy Miklósnak.
 
 
Az augusztus 27-ei budapesti gyászmenetről - mely a Déli pályaudvartól a Lánchídon keresztül, a nagykörút és a Berlin (ma: Nyugati) tér érintésével érkezett az Országházhoz - és a Parlament kupolacsarnokában délelőtt 10 órakor megtartott gyászszertartásról, a ravatal előtt megjelent százezres tömegekről hosszas beszámolókat közöltek a lapok, illetve a hazai és külföldi filmhíradók.
 
 
 
 
 
Az eseményen a magyar kormány, a honvédség, a legkülönbözőbb iparágak, hivatások és testületek képviselői is részt vettek, az ágyútalpra rakott koporsó útját pedig zokogó tömeg kísérte amerre csak elhaladt.
 
 
 
 
 
A manapság már ritkán látott felvételeket a hírlapok képes mellékletei közölték, míg a gyászszertartásról készült mozgóképeket a néhai kormányzóhelyettes emléke előtt tisztelgő kisfilmben, a Csaba útján-ban tekinthette meg hónapokon keresztül a nagyközönség.
 
A Parlamenti gyászszertartás és a kenderesi temetés:
 
IFrame
 
Német filmhíradó Horthy István budapesti gyászszertartásáról:
 
IFrame
 
A nagyszabású megemlékezésről természetesen a magyar rádió is beszámolt:
 
IFrame
 
Az eseményen számos külföldi delegáció is képviseltette magát, a híradások elsősorban Joachim von Ribbentrop német, és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterek jelenlétét emelték ki.
 
 
 
 
 
A méltóságteljes szertartást követően Horthy István koporsóját még aznap vasúton szállították Kenderesre, ahol a gyászoló község és az összetört család kíséretében helyezték örök nyugalomra a családi sírboltban.
 
 
 
 
Az élete végéig gyászoló édesapa fájdalma
 
Horthy Miklós kormányzó emlékirataiban így tekintett vissza fia halálára:
 
"Tíz év telt el azóta, de sem szülei fájdalma, akik vele harmadik gyermeküket vesztették el, sem felesége gyásza, aki másfél
éves fiacskájával özvegy maradt, nem talált máig enyhülést. Ám ez a tíz év arra sem volt elegendő, hogy a szerencsétlenség rejtélyes körülményeit felderítse. Tartózkodom attól, hogy annak az ocsmány és aljas rágalomnak a cáfolatába bocsátkozzam, amelynek terjesztésében magyar és német náci körök jellemző módon buzgólkodtak; de nem foglalok állást annak a gyanúnak a megerősítése érdekében sem, mely a szerencsétlenség után Magyarországon nyomban megnyilvánult és abban a feltevésben jutott kifejezésre, hogy az ilyen nagy tapasztalatú repülő lezuhanását csakis szabotázs idézhette elő. Az orosz Kossuth-rádió állítása szerint Gestapo-ügynökök bombát helyeztek el repülőgépén.
(...)
Ezekhez a sorokhoz csak annyit fűzök hozzá, hogy fiam hazahívása ekkor már megtörtént volt, mert a kormány és számos képviselő ezt a kívánságát nyomatékosan kifejezésre juttatta. Úgy volt, hogy augusztus 20-án a saját arcvonalszakaszán még meglátogatja a magyar csapatokat és azután visszatér Budapestre, s itt folytatja megszakított kormányzóhelyettesi működését.
Már most akár kihallgatták fiam és felesége beszélgetését Kievben, akár nem, az ő felfogása német körök előtt mindenképpen ismeretes volt; ez Göbbels naplójának már idézett félreérthetetlen szavaiból, de egyéb feljegyzéseiből is kiviláglik. Megkímélem magamat attól, hogy ecseteljem érzésünket, amely a harmadik birodalom által fiam gyászünnepségén kifejtett túlzott részvét kifejezése miatt elfogott bennünket. Megválasztásakor nem látták szükségesnek, hogy üdvözlő táviratot küldjenek, életében nem adtak neki kitüntetést, most azonban Ribbentrop úr személyesen jelent meg és mindjárt két magas rendjelet hozott magával -a ravatalára. Az ugyancsak jelen volt Ciano gróf olasz külügyminiszter megjegyzése szerint talán jó is volt, hogy nagy megrendültségemben akkor nem voltam képes az ördögien szörnyű és hazug részvét-megnyilatkozás igazi mivoltának teljes mértékű felismerésére."

A sajtóban tovább rezegtek a bánat húrjai

 
Mai szemmel talán kissé bizarrnak tűnhet, hogy a sajtótermékek még bő egy hónappal a baleset után is gyászkeretes nekrológokban emlékeztek meg a kormányzóhelyettes haláláról és érdemeiről. A Kelmefestő Újságtól kezdve, a Magyar Gyáriparon, a Tolnai Világlapján, a Keresztény Magvetőn, a Magyar Mérnökön, a Koszorún, a Nemzeti Sporton, a Turisták Lapján át egészen a Magyar Szárnyakig minden napi-, havi- és hetilap és a legkülönbözőbb szaklapok tették közzé együttérzésüket és fájdalmukat az országra szakadt veszteség kapcsán.
 
A gyászjelentések hossza meglehetősen eltérő volt, egyes sajtótermékek tömören és tényszerűen, míg mások oldalakon keresztül, személyesebb hangvétellel írtak Horthy Istvánról, az sem volt ritka, hogy egy-egy számban - akár 3-4 oldalas fényképmellékletek kíséretében - több cikk is foglalkozott életútjával, halálával és emlékezetével.
 
A Csaba útján című kisfilm:
 
IFrame
 
Az emlékezések és részvétnyilvánítások egytől egyig kiemelik Horthy István nemzetéért hozott, önként vállalt "legnagyobb áldozatát", "a nemzet nagy halottjának" hősiességét, a kormányzói család szenvedését, az irányukba megnyilvánuló együttérzést és a néhai főhadnagy példamutatását. Sok írás párhuzamot vont a kormányzóhelyettes és olyan, szintén váratlan hirtelenséggel, előre nem látott tragédiák következtében elhunyt történelmi nagyjaink szomorú sorsa között, mint Szent Imre herceg, Hunyadi János vagy Zrínyi Miklós.
 
A Protestáns Szemle így érzékeltette a veszteség súlyát:
 
"Még sokáig élhetett volna s szolgálhatta volna nemzetét a béke műveiben is. Isten másképpen rendelkezett felőle és felőlünk. Ebben a rendelkezésben azonban benne foglaltatik az is, hogy nagyobbat, maradandóbbat, építőbbet egy hosszú élet munkájával sem adhatott volna nemzetének, mert ezt kellett adnia: ezt a példát, ezt a parancsot."
 
Az Uj Időkben három emlékező vers is megjelent tiszteletére, egyik a haditudósítóként a keleti fronton szolgálatot teljesítő vitéz Somogyváry Gyula tollából:
 

A lapban megjelent nekrológ nagyon érzékletesen mutatja be a megdöbbenést és a szinte tapintható megrázkódtatást, ami a nemzeti ünnepen az országot érte:
 
"A gyász első pillanatában az egész nemzet térdre hullt fiatal holtteste előtt, és az ország, visszhangos, zokogó hegyeivel és dermedt arany alföldjével egyszerre óriási ravatallá vált. Sírtunk mindnyájan, rémülten és kétségbeesve, leroskadtan az évezredes magyar ünnep szertartásának szinterén, borzongva, csodálva ezt az iszonyú sorstragédiát. (...)
És egyszerre mint fekete madarak, gyászlobogók röppentek fel a házakra. A tragédia iszonyú sötétségével rázuhant az ünnepre.
Az élet megállt, a szívek megálltak, a halál csendje volt ez, amelyben nincs mozdulat, nincs gondolat. Azután kitört a zokogás. Mindenki a fiatal hősre gondolt, az Édesanyjára, az Édesapjára, a hitvesére, a kisfiára. Az egész nemzet zokogott. És Vele önmagát is siratta."
 
A Pesti Hírlapban Tombor Tibor haditudósító foglalta rímekbe emlékezetét, míg a Koszorúban Vályi Nagy Géza szentelt neki verset:
 
 

Emlékezete

 
Vitéz nagybányai Horthy István megítélése, édesapjáéhoz hasonlóan, a mai napig ellentmondásos a magyar emlékezetpolitikában, holott elég beszédes, hogy a sokoldalú, rendkívül jó kvalitásokkal és emberi természettel megáldott kormányzóhelyettest és emlékét, jellemző módon, mindössze három politikai csoportosulás igyekezett befeketíteni, életében és halálában egyaránt:
 
a királyság restaurációjáért küzdő monarchisták, a szélsőjobboldal és a kommunisták.
 
Rajtuk kívül a társdalom egymással és a Horthy-rendszerrel is rivalizáló csoportjai politikai, felekezeti és egyéb szempontok mentén sem találtak kivetnivalót személyében, sőt, a legtöbben felismerték, hogy árokásás és megosztás helyett Horthy István egy olyan szintetizáló személyiség volt, akit ha nem ragad el az igazságtalan sors és a háború borzalma, akkor tényleg betölthette volna azt a történelmi szerepet, melyet "a nemzet reménységének" szánt a kor értelmisége.

Források:

  • Antal László (szerk.) (1992): Horthy István repülő főhadnagy tragikus halála. Budapest: Auktor Könyvkiadó
  • Horthy Miklós (1990): Emlékirataim. Budapest: Európa-História
  • Kállay Miklós (1991): Magyarország miniszterelnöke voltam 1942-1944. Gyula: Európa-História
  • Kuntár Lajos (2003): A véres Don. Szombathely: Vasi Szemle
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

sss
2019. október 22. | 10:14
Egy éves keverék kutyáját kötötte motorjához egy 56 éves hejőbábai férfi, majd elindult a járművel a szomszéd faluba. Az ebet vonszoló férfit egy másik motoros állította meg, ő hívta a rendőröket is.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András