A közmédiában már szégyellik, ha valaki fideszes?

Már a nemzet médiájában is tombol a médiaterror.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja nevű nagyoncivil egyesület elnöke a köztelevízióban domborította ki a kormány elévülhetetlen érdemeit az iskolakezdés nehézségeinek csökkentése terén elvégzett gigászi munka kapcsán. 

Íme:

"A tankönyvek és a gyermekétkeztetés ügyét hozta fel példaként a Fiatal Családosok Klubjának alapítója is, amikor – a köztelevíziónak nyilatkozva – a tanévkezdésről beszélt. Király Nóra kifejtette, hogy bár az iskolakezdés komoly kiadást jelent a családoknak, a kormány azonban az elmúlt nyolc évben több intézkedésével is csökkentette ezeket a terheket. Példaként emelte ki, hogy az elsőtől a kilencedik évfolyamig ingyen megkapják a gyerekek a tankönyveket, s megemlítette az ingyenes étkeztetést is."

- írja a kormányzati Magyar Idők Király Nóra minapi köztévés szereplése kapcsán.

A kormányzati munka szépészeti munkálataitól eltekintve, a közmédia és a Magyar Idők csupán azt nem teszi hozzá, hogy 

Király Nóra amúgy 

a Fidesz tagja és a fideszes vezetésű XI. kerület alpolgármestere.

A civilnek mondott klub persze nemcsak erről híres:

Repkednek a tízmilliók, Németh Szilárd meg "majd eldönti" kinek válaszol

Király Nóra csak írásban válaszol, de Németh Szilárd rezsibiztostól sem lehetett kérdezni. Újabb fideszes sajtótájékozatató, ahol az ellenzéknek nem osztottak lapot. Az N1TV riportja:

A népbutításnak ez a módja persze még a visszafogott kategóriába tartozik, elvégre itt most nem hazudtak, legfeljebb csak nem fejtették ki az igazság minden részletét. Zárjuk is a hétfőt ezzel a kedves kis szösszenettel, szép álmokat!