Bencsikék beperlik az Azonnalit, mert az lekommunistázta őket

Azt állítják, sosem voltak azok.

Az ominózus szöveg így került leírásra:

„Orbán egyszerre szolgálja ki a kádári kisember vágyait, és használ egy mára nyilas irányba is nyitó, neohorthysta szókészletet, szimbolikát. A NER pedig számos egykori kommunistát (Hoffmann Rózsa, Pokol Béla, Bogár László, Matolcsy György, Bencsik András, Bencsik Gábor, Boros Imre, Schmitt Pál, Pintér Sándor, Stefka István, Fónagy János, Kerényi Imre, Martonyi János, Boross Péter, Koltay Gábor, stb.) átvett a saját rendszerébe.”

A szerző azzal a tudattal jegyezte le e sorokat, hogy maga a fideszes sajtó írta Bencsik Gáborról, hogy megfordult az MSZMP-ben, míg Bencsik András a nyolcvanas években a Népszabadság pártélet rovatában publikált és nem mondhatni, hogy Szovjetunió ellenességéről lett volna híres.

A Magyar Krónika és a Demokrata főszerkesztői azonban sérelmezték, hogy kommunistának titulálták őket, ezért sajtóhelyreigazítási felszólítást küldtek a portálnak, ami annak nem tett eleget mondván, véleménynyilvánítást nem lehet helyreigazítani.

Válaszul Bencsikék sajtóhelyreigazítási pert indítottak az Azonnali ellen.

A portálon megjelent beszámoló szerint a keresetlevélben azt állítják, hogy nem voltak tagjai a kommunista pártnak, nem vettek részt annak tevékenységében, és az eszméivel sem vállaltak értékközösséget.

Alig várjuk a szeptember 7-ei tárgyalást.