Vizsgálja Gyurcsány feleségének a cégét a BRFK

Korábban a jegybank 15 millió forintra bírságolta az Altust.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a lap megkeresésére közölte: jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettének gyanújára utaló feljelentés alapján a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség 2018. augusztus 17-én feljelentés kiegészítését rendelte el, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg. A határidő egy hónap - közölte.

A Magyar Idők felidézte: a jegybank a közelmúltban 15 millió forint bírságot szabott ki az Altus Portfólió Kft.-re engedély nélküli pénzkölcsönnyújtás miatt, és azonnali hatállyal megtiltotta a jogsértő szolgáltatás folytatását, egyúttal büntetőfeljelentést tett az ügyben. A társaság a vizsgált kétéves időszakban csaknem 400 millió forint összegben kölcsönzött pénzt jogosulatlanul több magán- és jogi személynek, köztük a mintegy 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégének is 200 millió forint kölcsönt adott - írta a lap.

Fotó: Marjai János/MTI