Bulgária felhúzta a kerítést a román határon

A kerítésépítésről az Agerpres román hírügynökség közölt hírt a bolgár Novinite hírügynökségre hivatkozva. Janko Ivanov bolgár mezőgazdasági miniszterhelyettes közölte: a kerítést négy hét alatt sikerült megépíteni. 

"A kerítés elkészült a 133 kilométeres határszakaszon, jelenleg szögesdrótot és olyan elemeket szerelnek fel rá, amelyek elriasztják a vándorló vadállatokat"

- mondta a miniszterhelyettes. 

Ivanov rendkívül aggasztónak vélte a romániai afrikai sertéspestisjárványt, különös tekintettel arra, hogy a legnagyobb romániai sertésfarm, melyet elért a fertőzés, alig ötven kilométerre van a bolgár határtól. 

Romániában szombaton jelentették be, hogy a kórokozó megjelent Románia legnagyobb farmján, a dél-keleti Braila megyében, ahol a hatóságoknak mintegy 140 ezer állatot kell megsemmisíteniük. Előtte már több mint 117 ezer sertést pusztítottak el egész Romániában, ahol tavaly júliusban mutatták ki először a kórokozót Szatmárnémetiben. 

Le kell ölni a malacokat Európa második legnagyobb sertésfarmján

Gicu Dragan, a szakhatóság Braila megyei kirendeltségének vezetője az Agerpres hírügynökségnek szombaton elmondta: a lényegében három farmból álló kereskedelmi egység a Tebu Consult Braila cégé, a 135-140 ezer állatot tartó farm Európa második legnagyobb ilyen létesítménye. A hatóság pénteken küldte vizsgálatra a beteg állatok mintáit, az eredmények pedig igazolták, hogy az afrikai sertéspestis betegítette meg az állatok egy részét.