Michael Joseph Jackson az amerikai középnyugat mélyén, Gary-ben látta meg a napvilágot 1958. augusztus 29-én egy zsarnoki természetű, szadisztikus hajlamú darukezelő munkás és egy mélyen vallásos, Jehova tanúinak közösségébe járó anya hetedik gyermekeként. A startkőnél tehát közel sem volt világsztárságra predesztinálva - ám a fanatizmusig ambiciózus családfőnek köszönhetően hamar berántotta a showbusiness. Már hat évesen csörgődobbal és kongával kísérte testvéreit a Jackson 5 nevű együttesben. A banda működését kezdetben igen mérsékelt érdeklődés kísérte, ám apja szívós kitartással és gyermekeinek kőkemény terrorizálásával a hatvanas évek végére kitaposta a családból a sikert.
1968-ban az együttes négy kislemeze is az amerikai slágerlisták élére repült.
A kiskamasz fiú tehetségére hamar felfigyelt a szakma, a hetvenes évek elejétől több szólóalbumot is felvettek vele. Joe Jacksonnak, a vaskezű családfőnek azonban esze ágában sem volt kiengedni kezéből az aranyat érő gyereket: a lemezeken hiába énekelt egyedül, a jogdíjakat a Jackson 5 zsebelte be. Az áttörést a Wizz nevű musical filmváltozata hozta el, amelyben ő is szerepet kapott. Itt akadt meg rajta a szeme a legendás producernek, Quincy Jones-nak, aki elsőként ismerte fel, hogy ebben a srácban jóval több lehetőség van, mint néhány évnyi gyereksztárkodás. Az ő gondozásában készült el Jacko első igazi szólóalbuma, az Off the Wall, amelyhez dalszerzőnek olyan neveket nyert meg, mint Paul McCartney, vagy Stevie Wonder.
A lemez szép sikereket ért el, ám igazán világsztár az 1982-es Thrillerrel lett. A címadó dalhoz készült több mint 10 perces (!) videoklipben már minden benne volt, ami a következő huszonöt évben a popzene legnagyobbjai közé emelte:
hollywoodi effektek, extrém nehézségű bokatörő táncmozdulatok, extravagáns ruhák, irgalmatanul penge hangzás - és mindenekelőtt show, show és show.
Az elsők közt ismerte fel, hogy a jövő könnyűzenéje már nem egyszerűen arról fog szólni, hogy emberek hangszerekkel kiállnak zenélni, esetleg táncolni a közönség elé. A mozi és a televízió egyre durvább vizuális ingerzuhatagában élő fogyasztók már azt várják, hogy ne csak szórakoztassák, de bűvöljék is el őket. És ez az, amit Michael Jacksontól újra, meg újra, egyre nagyobb dózisokban kaptak meg. A túladagolás azonban nem őket tette tönkre, hanem a zenészt.
Jacko ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy a munkássága miatt beszéljenek róla, úttörője volt a média tudatos használatának is. Szándékosan terjesztett magáról egyre elborultabb pletykákat. Egy alkalommal lefényképeztette magát egy oxigénsátorban, a fotót pedig kerülőúton eljuttatta a bulvársajtóhoz azzal a megjegyzéssel, hogy "Jackson így akarja megállítani az öregedést". Egy ponton túl azonban kicsúszott a kezéből az irányítás, a lapok már nem várták meg, mit talál ki, saját légből kapott álhíreket kezdtek el terjeszteni róla.
A nyolcvanas évek végére titokzatos, extravagáns imádott és irigyelt világsztárból egyre többek szemében lett a "jó dolgában meghibbant" szánalmas celebek mintapéldája.
Ezt a képet tragikus módon erősítette ritka betegsége, a sötét bőrszínét egyre világosabbá tevő vitiligo nevű kór, amelyről azonban sokáig nem volt hajlandó nyilatkozni. Így aztán a sajtóban azt terjedt el, hogy különleges, méregdrága beavatkozásokkal kezelteti magát, mert a lelke mélyén fehér szeretne lenni. A teljesen alaptalan híresztelés komoly csapást jelentett a faji megkülönböztetés ellen számos dalában (Black or white, They don't care about us) felszólaló művész imidzsére. Ennél nagyobb pofont már csak a kilencvenes évek gyermekzaklatási ügyei jelentették. Ezeket ugyan soha nem sikerült bizonyítani (az első, 1993-as botrányt kirobbantó kisfiú pedig felnőtt fejjel, a sztár halála után bevallotta: édesapja találta ki az egészet, hogy minél több pénzhez juthassanak), ám az "őrültség" mellé a perverzió vádját is odabiggyesztették Jackson neve mellé.
Pedig ezekben az években is keményen dolgozott, és nem is akármilyen alkotásokon. Az 1987-es Bad, az 1991-es Dangerous, vagy a 1995-ös HIStory albumok nem csak elképesztő eladási adatokat produkáltak, de tényleg a pop műfaj legjelentősebb zenei teljesítményei közé tartoznak.
A kétezres évek már jóval könyörtelenebbek voltak vele. Az évtized elején megjelent, hosszú, elvontabb dalokat felsorakoztató Invincible-ből jóval kevesebb fogyott, mint korábbi lemezeiből. A kudarcért kiadóját, a Sonyt okolta, amellyel két évtized után szakított is. Sőt, sikerült magára haragítania a zeneipar szinte össze hatalmasságát, amikor döntését indokolva az összes nagy céget azzal vádolta meg, hogy gátlástalanul kihasználják és kisemmizik azokat a tehetséges művészeket, akiknek a bevételeiket köszönhetik.
Jackson szavaiban persze sok igazság volt, de ekkor már az egyre fojtogatóbb anyagi gondjai miatti keserűség is beszélt belőle. Sokan azzal vádolták, hogy fényűző, gyermeki álmait megvalósító Neverland nevű birtokára herdálta el a pénzt. A projekt persze tényleg dollármilliókba került, ám a művész ennél sokkal nagyobb összegeket költött jótékonykodásra és arra, hogy a közönség mindig a lehető legtökéletesebb klipet, vagy koncertet kapja tőle.
Minőségben nem ismert semmilyen kompromisszumot - és e tekintetben sajnos egy letűnt korszak egyik utolsó bölénye volt.
Azok közé tartozott, akik a mai értelemben vett popzenei show-business bölcsőjét ringatták, ám az végül minden értéket és teljesítményt semmibe vevő szörnyeteggé cseperedett, amely felfalta őt is.
2009 tavaszán egy utolsó, nagy nekirugaszkodással visszatért, és This is it címmel világ körüli turnét jelentett be. A koncertsorozat hatalmas sikernek ígérkezett, a jegyeladások szédületes sebessége világrekordot állított fel:
átlagosan minden másodpercben két belépőt adtak el.
A botrányok, a magánéleti és pénzügyi gondok, s persze nem utolsó sorban súlyos gyógyszerfüggősége azonban ekkorra már nagyon aláásták egészségét. Június 25-én holtan találták Los Angeles-i otthonában. Az elhunytát követő döbbent megrendülés, a közel egymilliárd ember által nézett, élőben közvetített temetése, és a halálának okai körüli hosszas, egyre ízléstelenebbé váló vita tökéletesen jelképezte pályafutásának felemelő, nagyszerű, és botrányos, tragikus vonásait.