Jakab kérdez: „Miért ellensége a miskolci vezetés saját városának?”

Bár volt minisztériumi pályázat, abból egy fillért nem igényeltek a város útjainak felújítására.

Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint a miskolci utak és járdák katasztrofális állapotban vannak, ezért a miskolci önkormányzatnak minden lehetőséget meg kellene ragadnia ahhoz, hogy a város hozzájusson a felújításokhoz szükséges forrásokhoz – ezt csütörtöki, miskolci sajtótájékoztatóján közölte az ellenzéki politikus. Ismertette, a Belügyminisztérium még tavasszal írt ki ötmilliárd forint összegben pályázatot utak, járdák felújítására. A politikus írásbeli kérdéssel fordult a kormányhoz, hogy megtudja, Miskolc pontosan mely utak felújítására adott be pályázatot. Pintér Sándor válaszából kiderült: Miskolc nem pályázott semmire.

Jakab Péter szerint ez a „nemtörődömség magas foka”, hiszen miközben a miskolci Fidesz lobbierőt ígért, még a pályázati lehetőségeket sem használja ki. Ennek köszönhetően – tette hozzá – egyéb forrásból a város 755 kilométernyi útjából 4 kilométer újulhat meg, „ami csepp a tengerben”.

Jakab Péter emlékeztetett: ő maga a 2019-es központi költségvetéshez közel 2 milliárd forint összegben nyújtott be módosító indítványt miskolci útfelújításra, csapadékvíz-elvezetésre és épületek állagmegóvására, de a Fidesz ezeket is leszavazta. Ezek után Jakab szerint egy kérdés maradt: miért ellensége a miskolci vezetés a saját városának?