Dzsudzsák a Fradi helyett a Vidiben köthet ki?

Kikkel erősíthetnek a csoportkörre a székesfehérváriak?

Az átigazolási időszak ma éjfélkor zárul, azt követően már csak csapat nélküli játékosokat lehet igazolni.

De kik futhatnak be az utolsó órákban?

A korábbi hírek szerint a klub egyik kiszemeltje Lubomir Satka, a DAC 22 éves, háromszoros szlovák válogatott középső védője volt. A Transfermarkt szerint 450 ezer eurót érő játékos korábban a Newcastle-ben nevelkedett, ám az angol csapatba nem tudta beverekedni magát, innen került 2017-ben Dunaszerdahelyre. Satka az augusztus 20-i tűzijátékot már Budapesten tekintette meg, tehát Magyarországon tartózkodott, a bejelentés azonban azóta sem történt meg. A védőnek egyébként 2020-ig van élő szerződése a DAC csapatával, így minden bizonnyal komoly összeget kérnek érte - jóllehet, a megállapodásban sokat segíthet, hogy  mindkét klub menedzsmentje Orbán Viktorhoz és a MOL vezetőségéhez köthető.

Felmerült a klubnál Georgi Milanov neve is. A 26 éves, 1,5 millió euróra becsült 40-szeres bolgár válogatott középpályásnak jelenleg nincs csapata, miután a CSKA Moszkva nem hosszabbította meg a július 1-én lejáró szerződését. Korábban a Grasshoppers és a Litex Lovetch játékosa volt,  értékét 2015-ben még 6 millió euróra taksálták. Miatta azonban nem kell kapkodnia Kovács Zoltánéknak, hiszen a szerződés nélküli játékos augusztus 31. után is bármikor aláírhat a csapathoz, az EL-keret leadásáig pedig még napok vannak hátra.

Hasonlóan nem szorít az idő Dzsudzsák Balázs esetében sem, a magyar válogatott szélsője július 3. óta csapat nélkül tengődik, emiatt kimaradt Marco Rossi keretéből, ráadásul még egy megye I-es klub is megtrollkodta. Sajtóhírek alapján úgy tűnik, felgyorsultak a vele kapcsolatos események: a Nemzeti Sport szerint a Vidi már előrehaladott tárgyalásokat folytat a támadóval, miután az jelentősen engedett a fizetési igényéből. Érdekesség, hogy a csapat nélküli Dzsudzsák egy ideje épp a rivális Ferencváros csapatával edz, melynek stadionjában ráadásul hosszú ideje bérli az egyik VIP-páholyt is. A játékos szívesebben menne a zöld-fehérekhez, ám könnyen lehet, hogy a fővárosiak új trénere, Szerhij Rebrov nem tart rá igényt, így külföldi ajánlat híján Székesfehérvárra kerülhet.

A fentiek tükrében azonban az sem lenne meglepő, ha a klub olyan játékos leigazolását jelentené be, akinek neve eddig nem merült fel a sajtóban - éjfélig minden kiderül.