A civilizációnk végén: Áder János a tudósoktól kíméletlenséget, a politikusoktól cselekvést vár

"Pedig látnunk kell, nem a légkör állapota a tét, hanem civilizációnk túlélése."

Áder János kíméletlen őszinteséget vár el a tudósoktól annak érdekében, hogy a klímaváltozásról szerzett ismereteik megkerülhetetlenek legyenek a gazdasági élet szereplőinek és a politikai döntéshozóknak.

S mindezt nem egy környezetvédelmi civilszervezet vezetőjeként sikerült kijelölnie, hanem Magyarország Fidesz által kinevezett köztársasági elnökeként, valamint az állampárt korábbi frakcióvezetőjeként. S a legjobb, hogy egy olyan kormányzás alatt, amely megszüntette az önálló környezetvédelmi tárcát, a maradványait pedig szétdobálta különböző tárcák között, és a kormányhivatalok főosztályai között, és olyan miniszterelnök mellett, aki szerint a környezetvédelem egy baloldali gondolat.

Áder János szerint ugyanakkor a tudósok felelőssége, hogy az embereket és a politikai közösségeket is szembesítsék cselekedeteik következményeivel, továbbá újra és újra figyelmeztessenek arra,

"minél inkább halogatjuk döntéseinket, annál radikálisabb fordulatra lesz majd szükség később".

Arról viszont egy szót sem szólt, hogy mi legyen azokkal a politikusokkal, akik halogatják ezeket a döntéseket - és mondjuk működésképtelenné teszik egy ország hulladékgazdálkodását.

"Jól látható, elegendő adatunk és tapasztalatunk van"

– utalt az elmúlt hónapokban tapasztalt erdőtüzekre, hetekig tartó aszályra és hőhullámokra, és megdőlt meleg rekordokra. Azonban hangsúlyozta azt is, hogy a többször megfogalmazott politikai szándék ellenére még mindig várat magára a közös cselekvés.

"Pedig látnunk kell, nem a légkör állapota a tét, hanem civilizációnk túlélése"

- fogalmazott az államfő az MTI szerint.