Úgy beázott egy egri iskola, hogy a villanyt sem merik felkapcsolni

Az igazgató szerint az iskola állapota nem közügy.

Az intézményben uralkodó állapotokról a szülők fotókat is készítettek, amiket a Népszava szúrt ki.

A beázás olyan súlyos, hogy volt olyan tanító, aki azt javasolta, hogy ne kapcsolják fel a villanyokat, nehogy valami gond legyen az átvizesedett falak miatt.

Egy szülő elmondta, hogy nem újdonság számára az eset, már az előző félévben is úgy tanultak a diákok eső esetén, hogy nem lehetett felkapcsolni a villanyt.

"Teljesen eláztak a falak, beázott nem csak az aula, de a szekrények a folyosón, benne a gyerekek ruhái, cipői. Az aulában állt a víz, mikor már nem tudták vödrökkel felfogni, elkerítették szalaggal azt a részt: így maradt egy fél aula kb. 800 gyerekre. Persze nem merek szólni, mint más szülő sem, de jelzem, a tanárok is csak csendben zúgolódnak és persze nagyokat nyelve elnézést kérnek"

- tette hozzá az aggódó édesanya.

Az intézmény igazgatója azt mondta, hogy az iskola állapota nem közügy, és fotókat sem készíthetett volna senki az engedélye nélkül. A Egri Tankerületi Központ vezetője pedig közölte, nincsenek életveszélyes körülmények az iskolában.