Az EU-biztos szerint az unióra nézve halálos veszélyt jelent a magyar kormány

Külső és belső fenyegetések.

Az európai projekt „halálos veszélyben” van az Európai Unió külső és belső ellenségei miatt – jelentette ki Günther Oettinger a Politico szerint. A biztos úgy látja, ha gyorsan elfogadnák az unió új költségvetését, megmutathatnák, hogy továbbra is cselekvőképesek.

Belső

Oettinger szerint belülről akarja „gyengíteni, vagy akár elpusztítani” az EU-t Lengyelország, Magyarország, Románia, és az olasz kormány. Ezek az erős szavak már csak azért is érdekesek, mert Oettingert sokan Orbán Viktor egyetlen barátjának tartják Brüsszelben. Állítólag évek teltek el úgy, hogy a magyar miniszterelnök egyedül őt volt hajlandó fogadni a Budapestre látogató biztosok közül.

Külső

A külső veszélyek közé sorolta Vlagyimir Putyint, Recep Tayyip Erdoğant, valamint az „okos kínaiakat”.

Kritizálta a németeket is

Oettinger saját hazáját sem hagyta szó nélkül. Szerinte Berlin nem elég lelkes mostanság az EU-val és annak új költségvetésével kapcsolatban, kiemelte Olaf Scholz szociáldemokrata pénzügyminisztert, aki szerinte még szigorúbb konzervatív elődjénél, Wolfgang Schäuble-nél is.

Szimbolikus üzenetként azt is megjegyezte, hogy a német koalíciós megállapodás első fejezete az „Európa új kezdete” címet viseli, ehhez képest semmit, „egyáltalán semmit” nem lát a jelenlegi berlini vitákban.

Hamarosan Magyarország lesz a téma az Európai Parlamentben:

Ne szavazza meg az ellenzék a Sargentini-jelentést!

Rágcsálják, kínlódnak vele, de nem tudják lenyelni. Mintha túl nagy falat lenne nekik, vagy esetleg olyan bátorságpróbán lennének, ahol valami olyasmit kellett a szájukba venni, amit normális esetben sohasem ennének meg. A hazai ellenzék láthatóan nem tudja, hogy mit is kezdjen a Sargentini-jelentéssel.

(fotó: Árvai Károly / Miniszterelnöki Sajtóiroda)