"Ez itt Románia" - Meggyalázták Széchenyi István szobrát Szatmárnémetiben

Valaki egy nagyon ronda, de még annál is igénytelenebb falfirkával bizonygatja, hogy "ez itt már Románia".

Ismeretlenek szerda virradóra meggyalázták Széchenyi István köztéri szobrát Szatmárnémeti régi főterén - tájékoztatott a szatmárnémeti polgármesteri hivatal. 

Az elkövetők piros, sárga és kék festékkel azt írták román nyelven a szobor talapzatára, hogy "ez itt Románia", és egy piros-sárga-kék (román nemzeti) zászlót is a szöveg mellé festettek. 
    
Kereskényi Gábor polgármester a szerdai nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az üzenet nemcsak a magyarság, hanem a város valamennyi lakója elleni támadás, hiszen - mint érvelt - Széchenyi azt képviselte, amit ma minden magára valamit is adó politikus hirdet: egységes, fejlett és szabad Európát. "A fejlődés és szabadság gondolata pedig nemcsak a magyaroké, nem irányul senki ellen, minden haladó és tisztességes ember egyetért vele, legyen az magyar, román, sváb vagy roma" - vélekedett az elöljáró.    

A polgármester hozzátette: Szatmárnémetit az utóbbi 27 év során a békés együttélés jellemezte, de az utóbbi hónapokban megváltozott a helyzet. Szerinte egyes politikusok kísérleteznek hónapok óta a város román és magyar közösségének az összeugrasztásával, és szándékukhoz "könnyen befolyásolható, gyanús hátterű személyeket" használnak fel. 
    
"Nem nézhetjük tétlenül, hogy politikai kalandorok és a megrendelésükre romboló vandál kezek közösségünkre támadjanak" - fogalmazott a polgármester, és arra szólította fel Szatmárnémeti tisztességes polgárait, hogy együtt védjék meg közös értékeiket. 
    
Kereskényi Gábor azt is közölte, hogy a polgármesteri hivatal megtette a szükséges jogi lépéseket, és az illetékes hatóságoktól elvárja a határozott és gyors fellépést: a tettesek és a felbujtók mielőbbi felelősségre vonását.
    
Széchenyi István egész alakos szobrát március 15-én avatták fel Szatmárnémeti régi főterén.