Magyarország világelső a vastagbélrák előfordulásában

Az orvos szerint a betegség kialakulásának hátterében genetikai, táplálkozásbeli és környezeti okok is állhatnak. 

A régióban Csehországban, azon kívül pedig Dániában magas még a betegség előfordulása - fűzte hozzá.  

A vastagbélrák átlagosan 10-12 év alatt alakul ki, és ez azt jelenti, hogy ha időben eltávolítják, akkor a beteg teljesen meggyógyulhat - mondta, hozzáfűzve, hogy ezért kell nagy hangsúlyt fektetni a szűrésre.

Vastag- és  végbélszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos augusztus végén Budapesten.