Nem az számít, hogy Putyin zseniális vezető-e, vagy sötét despota, hanem egyedül az, hogy Orbánék eladták neki a hazánkat

Legkésőbb ma világossá vált, hogy Magyarországot eladták a vezetői. És az is, hogy meg kell védenünk a hazánkat, mert más nem fogja megvédeni helyettünk. 

Hogy a letelepedési kötvénybiznisz az elmúlt három évtized egyik legordasabb korrupciós ügyláncolata, az már jó ideje mindenkinek világos, aki akár csak felületesen is követi a hazai közéletet. Hogy a kormány migrációellenes keresztes hadjárata ócska, hazug nicaraguai szappanopera csupán, az is világosan látszik legkésőbb az oly sok minden mellett terrorizmus finanszírozásával is megvádolt Ghaith Pharaon beengedése, vagy nemzetbiztonsági kockázatként azonosított Zaid Naffa parlamenti pózerkedése óta. A kellemetlen kérdésekre válaszként elhadart "teljes körű ellenőrzést" is csak az vette komolyan, aki nem csak a Lokálba csavart szalonnát eszi meg reggelire, de azt is, amit a csomagolásban nap, mint nap hazudnak.

Ám az, hogy Orbánék a közpénzszázmilliárdok lelkes vadászata közben a konkrét hazaárulástól sem riadnak vissza, az ma lett a Napnál is világosabb. 

A Direkt36 tényfeltáró portál a Novaja Gazetával együttműködve ugyanis kiderítette, hogy  több befolyásos orosz politikus, oligarcha, fél-és egészbűnöző is letelepedési engedélyhez jutott Rogánék programjának köszönhetően. és itt most tényleg nem izzadságszagú rosszindulattal előtúrt megyei pártvezetőkről, tartományi képviselőkről, vagy helyi érdekeltségű Szeva bácsikról van szó. A névsorban a moszkvai elit legfelső körei, és a szervezett bűnözés Megatronjai találhatóak - és, ami igazán sokkoló:

a hírszerzés vezetéséhez ezer szállal köthető figurák. 

Orbánék magyar papírokat adtak az orosz hírszerzés körének?

Egy több névből álló lista alapján nyomozta ki a Direkt36 tényfeltáró portál a Novaja Gazetával együttműködve, hogy több befolyásos orosz diplomata is magyar letelepedési papírokhoz juthatott a Rogán-fél letelepedési kötvények révén - írja a 444. A nevek között feltűnik Andrej Nasrikin, aki az orosz hírszerzés (külföldön tevékenykedő ügynökök) vezetőjének, Szergej Nasrikinnek a fia.

Mint például Dimitrij Boriszovics Pavlov, aki egyrészt arról híresült el, hogy ötvenedik szülinapján orosz mértékkel mérve is brutális lövöldözés alakult ki, másrészt meg arról, hogy "jótékonysági koncertsorozatot szervezett" - tessék két kézzel kapaszkodni a székbe! 

az orosz kémelhárításnak, az FSZB-nek. 

Jutalmul jól ki is tüntette a védelmi minisztérium. Ez a remek, tisztességes, és nemzetbiztonságilag egy tundranyúlnál is veszélytelenebb úriember is azzal tisztelte meg hazánkat, hogy, ha kedve tartja, magyar papírokkal utazgat az Unióban. 

Nála is kiválóbb igazolás Andrej Nariskin, aki feleségével és két gyermekével választotta a Földgolyó összes országa közül éppen a miénket. Az elmúlt években az orosz villamosművek igazgatósági tagjaként szerzett kifogástalan hírnevet magának a nemzetközi üzleti életben. Hótiszta renoméján csak az ejtett némi foltot, hogy apját, Szergej Nariskint 2014-ben kitiltották az EU-ból, mert a Duma elnökeként támogatta a Krím el/visszafoglalását. Az idősebb Narisikin hamarosan ott is hagyta a politika bűzös mocsarát, hogy 

az orosz hírszerzés, az SZVR vezetőjeként szolgálja hazáját. 

Akkor tehát vegyünk egy mély levegőt, és vegyük át még egyszer, mert elsőre talán hihetetlennek tűnik, de sajnos igaz: a magyar kormány letelepedési engedélyt, ezzel szabad mozgási és üzletelési lehetőséget biztosít egy embernek,

akinek az apja egy idegen ország kémszervezetét vezeti. 

És a kötvényesek átvilágítását végző magyar szolgálatok úgy gondolják, hogy ez teljesen rendben van így. Dehogy gondolják úgy! Pontosan tudják, hogy egyáltalán nincs rendben. És nem létezik, hogy ezt nem jelezték. Csak az létezhet, hogy jelezték, de odafentről azt az ukázt kapták, hogy tessék csak rányomni a pecsétet a papírra, és kussolni. Mert, akik odafenn vannak, azok pontosan tisztában vannak vele, kiknek a lába elé terítenek vörös szőnyeget - és pontosan ezt akarják.

Ők ugyanis Habony Árpádtól Rogán Antalon át az egész bűzlő szemétdomb fejéig, Orbán Viktorig hazaárulók. 

Nem a szó pátoszos, tragikus, drámai formájában. Ők nem sérült lelkű, bosszúvágyó Ephiáltészok Thermopülénél, nem elveiket vakon követő Brutusok Cézár holtteste felett, nem becsvágyó mesterkémek, mint Kim Philby, de még csak nem is az életüket féltő, rémült nyomorultak, mint Hegedűs hadnagy Eger várában. 

Orbánék a szó legprózaibb értelmében, a nemzetközi bolhapiac ócskás-sorára kiállva, piszkos gyékényre kicsapva árulták a hazánkat. 

És találtak is rá vevőt. Ez a vevő - legalábbis az egyik most már biztosan - Oroszország. És erre messze nem csak ez a mostani balhé utal. Hiszen mégis melyik független országban történhetne meg, hogy a hazai cégek fejlesztéséért felelős állami bank nem, hogy segíti, de egyenesen elüti egy milliárdos külföldi üzlettől a hazai céget - hogy egy oroszt hozzon helyzetbe? Melyik "büszke és erős" ország venne fel szigorúan titkos szerződés keretében háromezermilliárdos hitelt, amelyet még a tervezett beruházás első kapavágása előtt el is kezd törleszteni

Ilyen dolgok félgyarmati sorban levő afrikai és latin-amerikai országok rosszabb pillanataiban szoktak történni. 

Ha a balliberális kormány idején - teljesen megalapozottan - hazaárulásnak tartottuk, hogy a magyar szolgálatok önként tárták szélesre a kaput az orosz "kollégák" előtt, és - teljesen jogosan - felháborítónak tartjuk, hogy ügy vádlottjai nemrégiben simán kisétálhattak a tárgyalóteremből - akkor mégis minek kellene neveznünk a most lelepleződött történetet?

És innentől nekünk, hazánkat szerető, és annak szabadságát féltő magyaroknak csak ez kell, hogy számítson. Hagyjuk már végre Moszkva kapcsán a meddő emberjogi paragrafusboncolgatás és a nemzetkarakterológiai kődszurkálás dögunalmas vitáját, hogy akkor most mennyire diktatúra Putyin rezsimje, és mennyire van ez belekódolva az orosz néplélekbe. És ideje volna már elengedni azt a meddő, felemelt ujjú moralizálgatást is, hogy Orbán tízes skálán mennyire gazember, ha tekintélyelvű rezsimekkel haverkodik, és nem áll ki a politikai üldözöttek mellett. 

Teljesen mindegy, hogy Oroszország mennyire borzasztó, vagy éppen menő  hely, vagy, hogy Putyin orosz elnökként mennyire rohadék despota, vagy épp zseniális nemzetstratéga.

Mert mi sem a borzasztó, sem a menő Oroszország, sem a rohadék, sem a zseniális Putyin uralma alatt nem akarunk élni. 

Nem kell, és nem is szabad ezt túlbonyolítani.

Ez nem ideológiai vita, nem világnézeti diskurzus, és nem morális elmélkedés - ez most már pőre, faék-egyszerűségű függetlenségi harc.

A Nap utcai fiúk című zseniális '56-os filmben a józsefvárosi moziba beveszi magát néhány környékbeli fiatal srác. Jönnek hozzájuk a legkülönbözőbb, újonnan szervezett pártok, forradalmi bizottságok, komiték, ilyen-olyan frontok, és győzködik őket, csatlakozzanak hozzájuk. 

Ők viszont kidobják mindet, mert "ez még nincsen lejátszva, az oroszok még itt vannak", és addig semmi más nem számít. 

Most sincs lejátszva sőt, ez a meccs még csak most kezdődik. Mert az oroszok már itt vannak. Nem a spájzban, onnan már kijöttek és a nappaliban méregetik a családi ezüstöt. És most sem számít semmi más. Jó lenne, ha legalább most lenne bennünk annyi bölcsesség, mint hatvan éve a Nap utcai fiúkban.