Halálos fenyegetéseket kapott a Salvinit vizsgáló ügyész

Egy pisztolygolyót is mellékeltek.

Az ANSA úgy tudja, Luigi Patronaggio fenyegető levelet kapott, amelyhez egy pisztolygolyót is mellékeltek.

Üzenetében az ismeretlen levélíró a Salvini ellen zajló eljárást említette. A szicíliai város vádhatósága a többi között hivatali visszaélés, a személyi szabadságtól való jogellenes megfosztás súlyos esete, s törvénytelen őrizetbe vétel címén indított vizsgálatot az olasz belügyminiszter és kabinetfőnöke ellen, mert Salvini utasítására az olasz parti őrség napokon át nem engedett le száznál több migránst a Diciotti nevű hajójáról.

Az ügyet időközben áthelyezték egy palermói ügyészségre, amelynek hatáskörében áll kormánytagok ügyében vizsgálatot folytatni.

Salvini múlt pénteken szégyennek nevezte a vizsgálatot.

"Egy állami szerv vizsgálatot folytat egy másik állami szerv ügyében. Azzal a kis különbséggel, hogy ez utóbbi állami szervet megválasztották"

- mondta a Liga vezetője.

Sergio Mattarella olasz államfő ugyanakkor megrótta Salvinit kijelentései miatt. "Az olasz jogrendszerben nincsenek megválasztott ügyészek és bírák. Legitimációjuk és tekintélyük abból a szerepből származik, amellyel az alkotmány felruházza őket. Nem a választási trendeket kell követniük, hanem a törvényt kell alkalmazniuk" - jelentette ki Mattarella az olasz parlamentben mondott beszédében. Kifejezte azt a véleményét is, hogy az állami szerveknek nem rivalizálniuk, hanem a társadalom szolgálatában kell állniuk.

Salvini azonnal reagált az elnök beszédére.

"Mattarella emlékeztet minket, hogy senki sem áll a törvény felett, s ebben igaza van. Ezért a jogszabályokkal, az alkotmánnyal és az olaszokkal összhangban bezáratom a kikötőket, hogy az emberkereskedők törvénytelen üzelmei elleni küzdjek. Nyomozzatok csak ellenem, s folytassatok az eljárásokat. Én tovább fogom folytatni"

- írta Twitter-üzenetében a bevándorlásellenes Liga vezetője.

Giuseppe Conte olasz kormányfő parlamenti beszédében megerősítette: országa többé nem hajlandó "a migránsok korlátlan befogadására, ami közvetetten az emberkereskedelmet támogatja.

A kormányfő szerint minden uniós tagállamnak felelősséget kell vállalnia a menekültügyi kérdésben. Hangsúlyozta: a parti őrség Diciotti nevű hajójának ügyében Róma teljesítette humanitárius kötelezettségeit. Ugyanez viszont nem mondható el Máltáról - folytatta Conte, aki szerint Vallettának engednie kellett volna kikötni a hajót a szigetország partjain.

A máltai vezetés visszautasította Conte kijelentéseit.

"Az európai és a nemzetközi jog alapján az olasz kormány tartozott teljes felelősséggel a migránsok partraszállásáért. Málta megerősíti arra vonatkozó felhívását, hogy folytassák a nemzetközi együttműködést, s hagyjanak fel a nyilvánosságnak szánt hamis nyilatkozatokkal"

- idézte a Times of Malta helyi lap internetes felülete a vallettai vezetés közleményét.