Szijjártó szerint csalással fogadták el a jelentést

Ami ráadásul a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja.

Az Európai Parlament döntése a Sargentini-jelentés elfogadásáról a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető hangsúlyozta: a dokumentum elfogadásával Magyarországot és a magyar embereket azért ítélik el, mert "bebizonyítottuk, hogy a migrációra nincs szükség és a migrációt meg lehet állítani".

Szijjártó Péter szerint a döntés csalással született, mert az európai szerződések egyértelmű rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva a tartózkodó szavazatokat nem számolták bele a végeredménybe. A szükséges jogorvoslati lehetőségeket áttekintik - tette hozzá.

Nagy többséggel fogadta el az EP a Sargentini-jelentést

693 európai parlamenti képviselőből 448 támogatta a Sargentini-jelentést, 197-en szavaztak ellene, míg 48-an tartózkodtak - jelentette strasbourgi tudósítónk. Az Európai Parlament így hivatalosan is elfogadta a zöldpárti Judith Sargentini nevével fémjelzett jelentést. Az EP szerepe ezzel véget ért, most már az Európai Tanács tagjai (az állam- és kormányfők) döntenek arról, hogy életbe léptetik-e Magyarországgal szemben az úgynevezett 7-es cikkelyt, mely akár hazánk szavazati jogának megvonását is jelentheti.

A külügyminiszter kiemelte: a döntés újabb világos bizonyítéka annak, hogy az EP-ben masszív többségben vannak a bevándorláspárti politikusok. Azt is tudtuk, de ma be is bizonyosodott: az Európai Néppártban (EPP) is többségben vannak a bevándorláspártiak - magyarázta.

Kifejtette: minden kétséget kizáróan lelepleződött a szándék egy május utáni koalíciókötésre, amelynek értelmében a liberálisok, a szociáldemokraták és a néppártiak most Magyarországot elítélő csoportjai között egy bevándorláspárti koalíció jönne létre azzal a céllal, hogy május után is bevándorláspárti politikát folytasson az EU, és legyen lehetőség bevándorlókkal elárasztani a kontinenst

Kitért arra: 69 megállapítás van a jelentésben, amelyből 13 olyan ügyre vonatkozik, amelyeket már elrendeztek. Ezeket újranyitja a jelentés, vagyis azt mondja, hogy felesleges megállapodni az uniós intézményekkel, mert egy másik intézmény bármikor újranyithatja az ügyet - mutatott rá.
 A külügyminiszter szerint 19 olyan ügy van a jelentésben, amelynél folyamatban van a párbeszéd, az eljárás, a konzultáció. 37 hamis, hazug, méltatlan, alaptalan, Magyarországot sértő vád is van benne, ezeknek nincs közük a valósághoz - mondta, példaként említve, hogy antiszemitizmussal vádolja Magyarországot a jelentés, azt állítja, hogy nincs sajtószabadság az országban, és sérül az akadémiai szabadság.