Közpénzből épül magániskola a NER-csemetéknek

45 millió a tandíj az óvitól az egyetemig.

A Modern Városok Program keretében finanszírozza a költségvetés a Debreceni Nemzetközi Iskola (Internaional School of Debrecen) megépülését. A 24.hu azt írja, hogy bár az iskola magánintézményként van hirdetve, azt teljes egészében közpénzből húzzák fel, ami nem kis ellentmondást szül, ráadásul a lap kérdésére az intézmény leendő igazgatója, Öreg János arra sem tudott felelni, hogy terveznek-e és ha igen, milyen ösztöndíj programok lesznek a jövőre nyíló oktatási intézményben.

Öreg János még tavaly azt nyilatkozta a hvg.hu-nak, hogy az előjelentkezés megkezdődött és óriási az érdeklődés az intézmény iránt, ahol

egy gyermek oktatása az óvodától az érettségiig több mint 45 millió forintba kerül majd.

Az intézmény honlapján szereplő tandíjköltségek szerint

  • az óvoda egy évre alig kevesebb mint 2,5 millió forintba kerül egy-egy kisgyermek számára,
  • ezt követően az iskola első öt évfolyamán évente majdnem 3 millió forintot kell fizetni,
  • a következő öt év már majdnem 4 millióba kerül évente,
  • végül az utolsó két évfolyam ára megközelíti az 5 millió forintos összeget évente.

Emellett a jelentkezőt még akkor is megrövidítik 100 ezer forinttal, ha nem nyer felvételt, és természetesen az étkezés és az iskolabusz is pluszban fizetendő.

Na de kinek van erre pénze? Elég kicsi esélyt látok arra, hogy a német, svájci vagy francia családok a jelenlegi körülmények között éppen hozzánk küldjék tanulni gyermekeiket, ahogy a hitelektől szenvedő magyar családok jelentős része sem tudja megengedni magának, hogy évi 3 milliót költsön a gyerek oktatására, bármennyire is szeretné megadni számára mindenből a legjobbat. Akkor ki marad? A NER-lovagok csemetéi, valamint a keleti oligarchák utódai.

Eközben pár kilométerrel odébb a nyolc éves gyerekek herbálért lopnak, maradnak ki az iskolából, többek között azért is, mert Farkas Flórián elfelejtette kiépíteni a felzárkóztatáshoz szükséges szociális hálót abból a pár milliárdból, ami nyomtalanul eltűnt, nem csak a kasszából, de lassan az emberek emlékezetéből is.

Szóval pár milliárd ide, pár milliárd oda, a közpénz elveszti közpénz jellegét, amin az elit hízik a nép meg süllyed. Éljen a polgári Magyarország!