Weber: Magyarországon rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot

Weber elmondta, azért szavazott igennel az úgynevezett Sargentini-jelentésre, mert Orbán Viktor kormánya nem tett lépéseket a kompromisszum felé annak ellenére sem, hogy korábban még az alkotmányt is hajlandó volt módosítani az Európai Bizottság kifogásai miatt, ezért most "más szintre" kell emelni a párbeszédet.
   
"Európa a kompromisszumot jelenti" - fogalmazott.
   
Leszögezte ugyanakkor: az uniós alapértékek tekintetében nem lehet kompromisszumot kötni, ezért is szavazta meg a jelentést a néppárti képviselők többsége.
   
A frakcióvezető a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét és a civil szervezeteket érintő új törvényeket említette elsősorban, de hangsúlyozta, hogy Magyarországon fennáll a veszélye a jogállamiság rendszerszintű sérülésének.
   
"Mi felelősséget vállaltunk, most a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak kell végre megoldania a kérdést" - közölte.
   
A cikk szerint az Európai Parlament döntése politikailag és szimbolikusan is történelmi jelentőségű.
   
Weber más kérdésekről is beszélt, és kiemelte, az uniós tagországoknak mielőbb megállapodásra kell jutniuk a migrációs helyzet kezeléséről, ugyanis a populista erők malmára hajthatja a vizet a jövő évi európai parlamenti választásokon, amennyiben ez nem sikerül.
   
Mint mondta, erősíteni kell a határvédelmet, ki kell fejleszteni egyfajta szolidaritási mechanizmust, illetve segíteni kell a származási országokat a kiváltó okok megszüntetésében.