Nem jutnak piaci álláshoz a közmunkások

Egy dokumentum kimondja: bukta.

100-ból 89 közmunkást nem tudnak piaci munkához juttatni – írja a Népszava egy, a birtokába került belügyminisztériumi belső elemzésre hivatkozva. A dokumentum szerint júniusban az állam által megkísérelt piaci munkához juttatások közül mindössze 3,3 százalék volt sikeres, csaknem 8 százalék eredménye ismeretlen, 89 százalékuk pedig sikertelen.

A napilap birtokába került anyagban az is olvasható, hogy a júniusban nyilvántartott közmunkások 80,6 százaléka az előző három évből legalább egyet már közfoglalkoztatottként töltött el. A felmérés szerint pedig a januárban vagy februárban megszűnt közfoglalkoztatás után a nyilvántartott álláskeresők 86 százalékát egyszer sem próbálták munkához juttatni.

A lap emlékeztet, tavaly a közmunkából kilépők 18 százaléka dolgozott piaci munkahelyen hat hónap elteltével, vagyis 15 százalék körül van azok aránya, akiket felszívott a betanított munkára épülő cégek világa. Megjegyzik, gazdasági válság idején viszont épp ez a dolgozói réteg lesz az, amelyiknek veszélyben lesz az állása.

A dokumentumban kimondják, hogy a tavaly márciusban hozott intézkedések nem hoztak eredményt:

A közfoglalkoztatottak és a még ilyen munkához sem jutó álláskeresők elsődleges munkaerőpiaci elhelyezkedési esélyei – közvetítés hiányában – nem javultak

, miközben „nagy számban maradtak jövedelmet biztosító közmunka nélkül az álláskeresők”.

A közmunkásként szerzett bér számítana a szociális segély megítélésekor

Egy kiszivárgott kormányhatározat-tervezet szerint 2019 januárjától a szociális segély odaítélésekor a közmunkásként szerzett fizetést vennék figyelembe - tudta meg a Népszava. A lap szerint ez azt fogja eredményezni, hogy ahol van a családban közmunkás, ott a nem dolgozó felnőtt valószínűleg elesik a segélytől.