Kirúgások jönnek a közszférában - nő a feszültség

A kormány ezúttal mélyen hallgat.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség (ÉSZT) kéri a kormányt, hogy mutassa be azokat a hatástanulmányokat, amelyek alapján a januári elbocsájtásokat tervezi a közszférában, mivel nem látszik, milyen elvek mentén akarják a létszámcsökkentést véghezvinni. A Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete pedig arra figyelmeztet: a kormány nem tesz eleget törvényi kötelezettségeinek a tervezett leépítések kapcsán - írja a Napi.hu.

A kormányhivatalok a létszámát már a létrehozásakor is irreálisan alacsonyan határozták meg, a munkatársak most is túlterheltek, munkájukat rendszeres túlmunka mellett képesek csak elvégezni - írja közleményében az ÉSZT. A kormány azt mondja, hogy a határozott idejű szerződéssel dolgozó kollégák státusát vizsgálják felül elsőként.

Ezek a kollégák azonban olyanokat helyettesítenek, akik például szülési szabadságra mentek, így az ő pozíciójukat nem lehet megszüntetni. Ezért tartják fontosnak, hogy az érdekképviseletek megkapják a hatástanulmányokat, már ha léteznek.

A munkavállalók között egyre nagyobb a feszültség, ezért az ÉSZT felméri tagjai körében a sztrájkhajlandóságot és egyeztetést kezd a többi közszférában érdekelt szakszervezeti konföderációval.

A Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete szerint, ha a kormány 2019. január elsejétől létszámleépítésre készül a közszférában, akkor a hatályos jogszabályok értelmében közszolgálati tisztviselők esetében az érintettekkel legkésőbb október végén közölni kell a felmentésüket, mivel csak ezt követően kezdődik a két hónapos felmentési idő - írják sajtóközleményben.

Ugyanekkor kell legkésőbb tájékoztatni az állami foglalkoztatási szervet a felmentéssel érintett tisztviselőkről. Szintén törvény rendelkezik arról, hogy a közszolgálati tisztviselők esetében ki kell kérni a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF), valamint a szakszervezet véleményét az igazgatási munkaerővel és személyi juttatásokkal való gazdálkodás körében.

Magyarán a létszámleépítés tervezett foganatosítása, azaz az idei év októberének vége előtt jogszabályban előírt kötelessége a kormánynak tárgyalnia a szektorban tagsággal rendelkező szakszervezetekkel, ennek érdekében össze kell hívnia a KÉF-et. Úgy vélik, ennek a kormány egyetlen alkalommal sem tett eleget megalakulása óta, pedig időközben az említett törvényt is többször módosították.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
1
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.
1

Ezt a kérdést tette fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Válasz Online-nak adott húsvéti nagyinterjúban, majd meg is válaszolta: a kulturális hagyományok és az építészet okán lehet Európát kereszténynek nevezni, de fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Leszögezte, hogy a keresztény kultúrának a hit alapján kell állnia. Azt is kijelentette: csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

A kérdést magamnak is feltettem már számtalanszor, hiszen manapság a politikusok sokat beszélnek, vitatkoznak a keresztény értékekről és a keresztény Európa védelméről.

Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni?

Az én válaszom: vallás és hit szempontjából nem. Vagyis lehetne, de a helyzet az, hogy míg a kereszténység évszázadokon keresztül Európa immunrendszere volt, addig ma ez korántsem így van. Megjegyzem, ez Európa tragédiája. Ha viszont úgy nézzük, hogy Európa egy keresztény hagyományokon és kultúrán alapuló kontinens, akkor igen. És meg is állja a helyét. De azért ez inkább olyan, mintha egy nagy múzeumban élnénk, és nem olyan, mintha mind egy nagy templomban lennénk, mint egy egységes felekezet hívői.
 
1
sss
2019. április 19. | 17:50
Közben pénteken a párizsi Louvre-ba szállították a Notre-Dame utolsó festményeit is.

Pilátus udvarán

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus vagy Barabás…

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Zsúfolt Pilátus-udvaron
mind a ketten előttem állnak.
Melyiket akarom?

Barabás… úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
tüzek parázslanak.

Mozdul acélos izmú karja.
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom… pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen a testnek és a földnek!
Krisztus vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
„Te Barabással vagy rokon.
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadnád ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten.
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak
érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem zuhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség…
Tagadjak mindent… magamat?
„Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő a
sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen, Ő vagy én?

Én… földi, poklos és fekélyes…
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
sohase Barabás.

Elébe hullok s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet.
Aztán keze – újjáteremtőn
érinti lelkemet.

Túrmezei Erzsébet