Áfát, taót, szochót és iparűzési adót is csalt a boltvezető

Röpke 23 milliót spórolt meg így magának.

Az adócsaló nő az akai székhelyű, élelmiszerboltokat üzemeltető cég vezető tisztségviselőjeként dolgozott – olvasható az ügyészség honlapján. A vádlott 2015 júniusától 2016 májusáig a havi áfa-bevallásaiban nem vallotta be az előzetesen felszámított áfát, majd 2016 júniusától adóbevallást egyáltalán nem nyújtott be, így 15 126 256 forint általános forgalmi adót nem vallott be.

A nő nem tett eleget sem a társasági adó, sem iparűzési adó bevallási kötelezettségének sem, és ezzel 6 080 650 forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A vádlott továbbá a cég által foglalkoztatott munkavállalók után teljesítendő közteher bevallási kötelezettségének nem vagy csak részben tett eleget, ezzel további 313 470 forint adót csalt el.

A költségvetési csalás révén a vádlott rendszeres haszonszerzésre törekedett, és összesen 22 874 806 forint adót nem fizetett meg.

A céget időközben a cégbíróság megszűntnek nyilvánította, majd a gazdasági társaságot törölték a nyilvántartásból.

Az új büntetőeljárási szabályok alapján az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy ha az elkövető az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság a vádlottat 2 év, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 500 napi tétel pénzbüntetésre ítélje.

Az elkövető büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai  Járásbíróság fog dönteni.