Ötvenen keresték a japán miniszterelnököt kísérő egyik rendőr fegyverét

Elveszítette péntek este szolgálti fegyverét az egyik rendőr, akit Abe Sindzó japán kormányfő gépkocsioszlopának kíséretével bíztak meg - tudatta szombaton a helyi rendőrség.

A pisztoly egy órával később megkerült, és nincs arra utaló nyom, hogy elsütötték volna - igyekezett mindenkit megnyugtatni a hatóság.

A miniszterelnök a kormányzó Liberális Demokrata Párt vezetőválasztási kampányában mondott beszédet Vakajamában, s utána Kiotóban indult. Az egyik rendőr töltött fegyvere akkor csúszott ki a tokjából, amikor kihajolt az ablakon, hogy a forgalmat irányítsa. A fegyvert rögzítő szíj beleakadt a kocsi ablakába, a rögzítő patent kioldódott, és a pisztoly kiesett a kocsiból. A fegyvert egy helyi lakó találta meg, és átadta a rendőröknek, akik mintegy ötvenen egy órán át keresték az elveszett pisztolyt. Sok helyre bekopogtattak, de nem árulták el, hogy egy fegyvert keresnek, csak annyit mondtak, hogy egy elveszett tárgy után kutatnak.

"Nagyon sajnálatos, hogy ez megtörténhetett. Mindent megteszünk, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő még egyszer"

 - szögezte le közleményében a rendőrség.

A Kyodo japán hírügynökség jelentése arról nem tesz említést, kell-e valamilyen büntetésre számítania az önmagát lefegyverző rendőrnek.

Forrás
MTI
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
1
sss
2019. december 07. | 10:52
1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
„Utat török a sötétségben / A rockkal vagyok összenőve”
A előbbi szerint viszont több járművezető is megengedhetetlenül bánt az utasokkal.