Világkupagyőztes a magyar vízilabda-válogatott!

A berlini döntőben Ausztrália legjobbjait győztük le.

Elsősorban védekezésben kezdett jól a magyar csapat, különösképpen a kapuban Kardos Gergő kapta el a fonalat, a fiatal hálóőr hátrányban háromszor is hárított. Ennek ellenére az ausztrálok szereztek vezetést fórból, a magyarok azonban Manhercz Krisztián ötméteresével, valamint Zalánki Gergő szép lövésével fordítottak.

A második felvonásban is Kardos védései adtak erőt a magyaroknak, akik ezúttal is Zalánki, valamint Manhercz révén voltak eredményesek, s kétgólos előnnyel fordultak a nagyszünetben. Érdekesség, hogy az első két negyedben Kardos 12 lövésből tízet hárított, míg a túloldalon Joel Dennerlynek csak kilenc próbálkozás találta el a kapuját, igaz, abból négy gól született.

A harmadik negyedet rögtön egy kivédekezett hátránnyal, majd egy Manhercz-bombagóllal kezdte a magyar válogatott. Egy kontra után Jansik Szilárd harcolt ki ötméterest, amit újra Manhercz értékesített. Újabb ausztrál hibát követően emberelőnybe került a magyar csapat, Märcz Tamás időt kért, a figurát pedig Bátori egy gyönyörű lövéssel fejezte be, idejekorán lezárva ezzel az összecsapást.

A záró felvonásban már teljesen felszabadultan játszhatott a magyar válogatott, amely végül 10-4-re diadalmaskodott.

Magyarország-Ausztrália 10-4 (2-1, 2-1, 4-0, 2-2)

gólszerzők: Manhercz 4, Zalánki, Bátori, Pásztor 2-2, illetve Kayes, Power, Younger, Ford 1-1

(fotó: waterpolo.hu)