Indul az építkezés Mészáros Lőrinc 13,8 milliárdos buliján

Még tavaly nyerte el „karácsonyi ajándékként” a felcsúti milliárdos oligarcha R-Kord Kft.-je és a V-Híd Zrt. a Debrecen és Ebes közti 7,65 kilométeres vasúti szakasz felújítását.

Megkezdődött a Budapest-Záhony közötti 100-as vasúti fővonal Debrecen-Ebes közötti szakaszának felújítása, a 2019 őszére befejeződő beruházás 13,8 milliárd forintba kerül – jelentették be a munkálatok szakaszindító ünnepségén kedden Debrecen határában.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a beruházás várható eredményeként a vasúti és a közúti közlekedés biztonságának növelését, Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője Debrecen elérhetőségének javulását emelte ki.

Mayer András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgató-helyettese hozzátette: a hazai központi költségvetési forrásból, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló beruházás 13,8 milliárdos összegének kétharmadát vasútfejlesztésre, egyharmadát ehhez kapcsolódó közútfejlesztésre fordítják.

Mészáros Lőrincék karácsonya: csaknem 85 milliárdnyi közbeszerzés landolt az ölükben

Három gigatenderen is Mészáros Lőrinc és köre lett a közbeszerzés nyertese. Baján, az M8-as autóút építésén, valamint az Ebes - Debrecen vasútvonal átépítésén is az Orbán Viktor strómanjaként emlegetett felcsúti gázszerelő-polgármester és üzlettársai kaszálhatnak - derül ki az EU-s közbeszerzési értesítő karácsony előtti utolsó számából.