Kisfiúkat molesztált a pécsi férfi, 6 évet kapott

Először fagyira, üdítőre hívta meg őket, majd a szőlőskertjében szexuálisan zaklatta.

A Pécsi Járásbíróság 6 év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki gyermekeket molesztált egy játszótéren Pécsett – olvasható az ügyészség honlapján.

A férfi 2014. évben rendszeresen megjelent Pécs Uránváros részén található parkban, ahol fiú gyerekekkel ismerkedett, majd azért, hogy a bizalmukba férkőzzön, fagylaltra, üdítőre hívta meg őket, illetve beszélgettek. Ezen beszélgetések során a gyermekeknek gyakran szexuális tartalmú témákat vetett fel.

2014 márciusa és augusztusa között a vádlott öt kiskorú, 9-12 éves gyermekkel ismerkedett meg. A fiúkat a vádlott a közelben található szőlőskertjébe vitte, ahol őket csókolgatta, simogatta, ruhájukon keresztül nemi szervüket megfogta, illetve az ölébe ültette őket.

A bíróság a férfit szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt 6 év fegyházbüntetésre ítélte, és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, emellett 4 évre kitiltotta őt abból a parkból, ahol a fiúkkal megismerkedett.

A bíróság nem rendelt el kényszerintézkedést a vádlottal szemben, aki továbbra is szabadlábon van. Emiatt az ügyész fellebbezést jelentett be, egyebekben az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.