2018. 09. 20. 20:44
MTI nyomán

Semmit nem tudtak megoldani az EU vezetői Salzburgban

Sem az Európai Unióból tervezett brit kilépésről, sem az illegális migráció kérdésében nem született konkrét megállapodás az uniós állam- és kormányfők csütörtökön véget ért salzburgi informális csúcstalálkozóján - derült ki a tanácskozást követő első nyilatkozatokból. A kétnapos csúcs értékelések szerint főként a célok körvonalazását szolgálta. 

Brexit

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy október közepén jön el az "igazság pillanata" az Egyesült Királyság kiválásáról szóló tárgyalásokban, akkor lesz majd döntés arról, hogy szükséges-e egy rendkívüli Brexit-ügyi csúcsértekezlet összehívása november közepén. Tusk közölte: a bennmaradó huszonhét tagállam vezetőinek ülésén egyetértés volt abban, hogy ugyan a jelenlegi brit javaslatoknak vannak pozitív elemei, de a kereskedelmi kapcsolatrendszerre vonatkozó tervezet "nem fog működni". Hangsúlyozta, hogy az október 18-19-i EU-csúcsig a lehető legnagyobb előrehaladást kell elérni, és ha szükség van rá, akkor össze lehet hívni a rendkívüli csúcstalálkozót a november 17-ei hétvégére a megállapodás "véglegesítése és formába öntése" érdekében.

Angela Merkel német kancellár azt emelte ki: a tagországok vezetői egyetértenek abban, hogy az Európai Unió nem változtat álláspontján az uniós belső piac ügyeit illetően Nagy-Britannia unióból való kilépése esetén sem. Emmanuel Macron francia elnök pedig úgy fogalmazott, hogy London javaslata jelenlegi formájában elfogadhatatlan. Aláhúzta, noha a belső piac tekintetében nincs kompromisszum, "nagyon kreatív módon el lehet érni", hogy az EU szoros és gyakorlati kereskedelmi kapcsolatokat építsen ki a jövőben Nagy-Britanniával. Macron viszont leszögezte, az Európai Unió soha nem fog olyan megállapodást elfogadni Nagy-Britannia unióból való kilépéséről, amely számára hátrányos, különösen a gazdasági kérdések tekintetében. 

Theresa May brit miniszterelnök közölte, rövidesen új javaslattal áll elő az ír határ ügyében. A fő feladat annak megoldása, hogy Nagy-Britannia kilépése után is biztosítsák az áruk szabad mozgását Észak-Írország és az uniós tag Írország között. Kijelentette azt is, hogy az unió részéről nem volt olyan ellenjavaslat az ő felvetésére, amely elfogadható volna London számára. 

Orbán Viktor a Brexitet illetően kiemelte: Magyarország azok közé tartozik, akik szerint nem kellene megbüntetni a briteket. "Fair Brexitre és jó együttműködésre van szükség Nagy-Britannia és az EU között a jövőben" - fogalmazott.

Migráció

A találkozó másik fő napirendi pontjáról, a bevándorlásról szólva kiemelte: a vita azt mutatja, hogy nincsen egyetértés mindenben, de a fő célt illetően igen, ami az "Európába irányuló illegális migráció megállítása". A tanács elnöke rámutatott, arra kell fókuszálni, ami bizonyítottan működik, a külső határellenőrzés erősítésére és a harmadik országokkal való együttműködésre. Hozzáfűzte, megállapodtak, hogy februárban EU-Arab Liga csúcstalálkozót rendeznek.

Donald Tusknak elege van a migrációból hasznot húzó politikából

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós állam- és kormányfők informális salzburgi értekezletén a migrációval kapcsolatban kijelentette: a szerdai munkavacsorán sürgetni fogja, hogy vessenek véget az „egymásra mutogatásnak", annak, hogy míg egyesek a probléma megoldásán dolgoznak, mások azt csak politikai haszonszerzésre akarják felhasználni.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arról számolt be, hogy alapvetően egyetértés van a tagországok között az uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) megerősítéséről, noha az erre vonatkozó javaslat egyes elemeit illetően vannak még nézetkülönbségek.

Az EU soros elnöke, Sebastian Kurz osztrák kancellár úgy vélekedett, hogy mélyíteni kell az együttműködést az észak-afrikai országokkal, valamint továbbra is a határvédelemre kell koncentrálni. Jelezte: támogatja a Frontex megerősítését célzó javaslatot, néhány tagország azonban még tárgyalni akar bizonyos szuverenitási kérdésekről.

Kurz: Salzburgban elő kell készíteni az új Frontex-határozatot

Még az év végéig tartó osztrák uniós elnökség idején tető alá kell hozni az Európai Unió külső határainak védelméről szóló megállapodást Sebastian Kurz kancellár szerint. A salzburgi informális uniós csúcs hivatalos megnyitója előtt az osztrák kancellár szerda este hangsúlyozta, hogy a csúcsértekezleten elő kell készíteni az erre vonatkozó új Frontex-mandátumot.

Macron migráció kérdésével kapcsolatban hangsúlyozta, a Törökországgal kötött szerződéshez hasonló egyezmény létrehozására van szükség az észak-afrikai országokkal is. Merkel szerint ki kell terjeszteni a Frontex és az annak keretében működő Európai Határ- és Partvédelmi Őrség mandátumát az észak-afrikai térségre is. Kijelentette: azok a tagállamok, amelyek nem akarnak átvenni menekülteket más tagállamoktól, azok pénzügyileg járulhatnának hozzá a más országokban okozott migrációs kiadások csökkentéséhez.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök nem támogatta a Frontex mandátumának tervezett kiterjesztését, országa előnyösebbnek tartaná, ha a szükséges beruházásokkal inkább Afrikát segítenék. Conte szerint egy ilyen jellegű uniós szolgálat működése problémát jelent a nemzeti szuverenitás szempontjából. Elmondta, hogy a tanácskozáson ismét előterjesztette a menekültek tagországok közötti elosztásának tervét. Kijelentette, nem a helyes megoldás az, ha azok az országok, amelyek nem vesznek át menekülteket másoktól, anyagilag járulnának hozzá a többi tagállam migrációhoz kötődő kiadásaihoz.

Orbán Viktor miniszterelnök Salzburgban újságírók előtt hangsúlyozta: "semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről". Holott szó sincs arról, hogy a Frontex védené a határ a tagállamok helyett, csupán segítséget nyújtana a feladatokban. A kormányfő úgy fogalmazott: "szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt sem védett meg, mi meg több száz kilométert"

Orbán: nevetnek a Sargentini-jelentésen

Orbán Viktortól a találkozó érdemi részének kezdete előtt újságírók megkérdezték, hogy szóba kerül-e a Sargentini-jelentés az ülésen, amire így válaszolt: „azon mindenki csak nevet”.

 

Ugyanakkor Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Salzburgban javaslatot tett a Fidesz Néppártból való kizárására, de a kezdeményezést visszautasították. Itt írtunk róla, hogy várhatóan még hosszú ideig nem is történik változás ebben az ügyben.

Orbán csak a kedvenc témáit ismételgeti az EU-csúcson: bevándorlás, határőrizet

Orbán Viktor a sajtónak nyilatkozva kormánya kedvenc témájáról a migrációról és a határvédelemről beszélt.

(fotó: Máthé Zoltán / MTI)