Végre! Áder is megtalálta a helyét a NER-ben, megalkotta a zöld migrációt!

Nem lehet migráció nélkül az árvizekkel bohóckodni.

Már unalmas is volt egy kicsit, hogy Áder János egyik vízkonferenciáról a másikra utazik, miközben Orbán Viktor vértelenül véres háborút vív a néha leporolásra kényszerülő balkáni útvonalon néhány évvel ezelőtt érkezett migránsokkal szemben.

De Áder János végre leült, egy kicsit gondolkodott és rájött, hogy erről már olvasott valahol: a globális felmelegedés miatt lesznek olyan területek, ahol kibírhatatlan szárazság jön, és onnan bizony menekülni fognak az emberek. Emberek?

Migránsok!

A köztársasági elnök ezzel a voldemorti ravaszságú húzással keresztezte képletét Orbán Viktoréval, és pénteken a debreceni Kratochvil Károly katonai középiskola diákjainak tartott előadásán el is mondta, hogy

a határvédelem a következő években a korábbinál nagyobb terhet jelent majd a katonáknak.

A távirati iroda szerint kijelentette:

"az a migráció, amit eddig Európában láttunk, nagyságrendekkel kisebb annál, mint ami várható".

Az államfő ezzel a klímaváltozás következtében fokozódó migrációs nyomásra utalt, amelynek során

400-500 millió ember kelhet útra.

Most migránsozunk? Vagy zöldek vagyunk? Haha! – mondaná az angol.

És persze azt is tudjuk, hogy ez a 400-500 millió ember mind olyan országba akar majd menni, ahol szárazság nélkül is meghal a megszüntetett és mítosszá törvényesített valamikori, ún. egészségügy hiánya miatt. Szóval vigyázzunk, így is sok kebabos nyílt már, és ezeket még agyoncsapni sem lehet!

Hazánk papíron elsőszámú vezetője felhívta a diákok figyelmét arra is, hogy leendő szakmájuk mellett olyan területeken is helyt kell majd állniuk, amire talán ma még nem is gondolnak. Nyugalom, nem Erzsébet-utalványokat kell majd vinni a propaganda óta megerőszakolástól rettegő 80 éveseknek, hanem lehetnek rekordárvizek, aszálytüzek, egészségügyi járványok és karanténok, meg rendetlenség is, amit fel kell majd számolni.

Áder János ezzel a mixtúrával államfőként is rácsatlakozott a NER ütőerére, létrehozta a zöldmigránsokat, de közben mégis bolygónkat féltve, éberen őrző államférfi maradt.

Ügyes, okos, fontos.

Jöhet a pihenés, tökéletes zárása ez egy dolgos munkahétnek.

(Címlapfotó: Röszkénél talált folyékony migránst öntenek vissza egy szerb kulacsba - MTI)